Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

Benépesül a bezárt tejgyár Makón

Makó - Fél évvel a tulajdonosváltás után már elégedett Juhász László, aki a Sole-Mizo Zrt.-től átvette a bezárt makói tejgyárat: már 7 épületre van bérlője. Abban bízik, hogy a sztrádaépítés újraindulása után további érdeklődők jelentkeznek.
Megtalálta a számítását az a makói vállalkozó, aki fél éve megvásárolta a Sole-Mizo Zrt. városszéli üzemét: már bérbe tudott adni annyi épületet, hogy nincs vesztesége az üzleten. Megírtuk: a gyárat, amelyben jórészt balkáni és arab országokba irányuló exportra készítettek krémfehérsajtot, 54 embernek munkát adva, több mint 2 esztendeje zárták be. Addig állt kihasználatlanul, amíg a teherfuvarozóként ismert Juhász László tavaly augusztusban fel nem figyelt arra a táblára, amely a kerítésen hirdette: eladó. Hónapokig tartó tárgyalások után kapta meg az 1500 négyzetméteres gyárat.

A sorompó nyitva. A szerző felvétele
A sorompó nyitva. A szerző felvétele


Hogy mennyiért és milyen konstrukcióban szerezte meg az üzemet, amelyben annak idején sofőrként dolgozott, és amelynek a közelében lakik, nem árulta el. Azt viszont elmondta: ha legalább 6–8 bérlője lesz, már nem fogja bánni az üzletet. Számítása bejött: épp most írta alá a hetedik bérlővel a szerződést. Üröm az örömben viszont, hogy az eddigi érdeklődők kivétel nélkül kis alapterületű, 100–120 négyzetméteres épületeket vettek ki. Lett gazdája a hűtőháznak, ahol zöldségféléket tárolnak, más épületeket raktárként hasznosítanak, de volt jelentkező több irodára és az egyik műhelyre is.

Juhász László most abban bízik, hogy amint elindul az M43-as továbbépítése, tovább élénkül a kereslet. Erre van is remény, hiszen az épületegyüttes udvaráról szó szerint rálátni a sztrádán haladó kamionokra. Ha minden jól megy, akár 20–30 embernek is munkát adhat a telep.

Olvasóink írták

  • 5. anyátok000 2012. június 26. 07:14
    „Kedves Krisztina! Már megint csak az Irigység beszél belőled.Hagyjuk hagy csinálja, még jól is jöhet Makónak. De ha már a tisztességnél tartunk, neked sem az a fő profilod!”
  • 4. nezdcsak 2012. június 23. 11:22
    „2.;IGEN, KI KELL HASZNÁLNI MINDEN MUNKAHELY TEREMTŐ VÁLL.,EZZEL NINCS IS BAJ!A BAJ CSAK AZ,HOGY VALÓTLAN ÁLLÍTÁSOK TÖMKELEGÉT OLVASSUK A FENTI CIKKBEN!...NEM A REKLÁM HELYE!
    TISZTESSÉGES ÚTON KELL A VÁLLALKOZÁST FOLYT.ÉS LÉTESÍTENI...MERT NE FELEDJÜK,ISTEN NEM BOTTAL VER!”
  • 3. cibuka 2012. június 20. 20:51
    „A volt kolbász gyárban mi van?A volt és eladott cipö ktsz?Házi ipari szövetkezet?Egymillió munkahelyet igértek és lassan csak tényleg annyi lessz!!”
  • 2. lacipapa68 2012. június 20. 16:38
    „Ki kell használni minden munkahelyet teremtő vállalkozás adta lehetőséget. És ha üresen lerohad a volt tejgyár, akkor mi van?”
  • 1. nezdcsak 2012. június 19. 09:58
    „EZ ITT A REKLÁM HELYE!....7 ÉPÜLETRE VAN BÉRLŐJE?!EGYETLEN EGYET LÁTUNK MOZOGNI!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képmutató extrémesek? A volt diákpolgármester nyílt levele

Felháborítónak és képmutatónak tartja azt, amit az extrémesek művelnek a volt makói diákpolgármester. Nyílt levél. Tovább olvasom