Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Figyelmeztették a kampányfőnököt

Szóbeli figyelmeztetésben részesítette a makói városi bíróság Molnár Lászlót. A Magyar Szocialista Párt makói elnöke, kampányfőnöke – mint a bíróságon bebizonyosodott – még a parlamenti választási kampány hajrájában inzultálta a Fidelitas plakátjait lakótömbje előtt kiragasztó Weszely Tamást. Molnár tagadta, hogy fejbe vágta volna az elvett és összesodort plakátokkal Weszelyt.
Molnár László és Weszely Tamás. Eltér(t) a nézetük. Fotó: Schmidt Andrea, Gyenes Kálmán
A kampánycsend beállta előtt néhány órával történt esetről annak idején már beszámoltunk. Megírtuk, hogy Weszely Tamás, a Fidelitas makói elnöke este tíz körül saját plakátjaikat ragasztotta ki egy elektromos elosztószekrényre az előtt a lakótömb előtt, amelyben az MSZP városi elnöke és kampányfőnöke, Molnár László lakik. Ő hazaérve ezt meglátta, majd szóváltásba keveredett vele és tettlegességre is sor került. Weszely Tamás akkor még nem mondta el, pontosan milyen inzultus érte őt, mert bejelentést tett a történtek miatt a rendőrségen. Molnár László ezzel szemben azt állította, hogy mindössze kérdőre vonta Weszely Tamást azért, mert MSZP-s plakátokra ragasztotta a magukét, majd azokból néhányat a kezébe nyomott, és felszólította, hogy vigye el.

A tegnapi, szabálysértési ügyben kitűzött bírósági tárgyaláson Weszely Tamás már elmondta, hogy a vele szemben emelt hangon, indulatosan fellépő Molnár László felrúgta a ragasztót és az ecseteket tartalmazó vödröt, majd néhány, a földről felvett és összecsavart plakáttal kétszer-háromszor fejbe vágta. Ezt vallomásában megerősítette a plakátragasztásban részt vevő másik Fidelitas-aktivista, Gonda Tibor is. Molnár László viszont mindössze annyit ismert el, hogy a hangját talán kissé felemelte – a vödörben azonban megbotlott hátrafelé lépve, a plakátköteget pedig egyszerűen Weszely kezébe akarta nyomni, fel sem emelte olyan magasra, hogy ütni lehessen velük.

A bíróság meghallgatta Molnár László feleségét is, aki a kampányfőnökkel együtt érkezett haza, ám az asszony szavait végül nem vette figyelembe. A két Fidelitas-aktivista logikailag is egybecsengő vallomása alapján a bíróság úgy találta, a szocialista politikus valóban szabálysértést követett el. Ám büntetést nem szabott ki rá, csak szóbeli figyelmeztetésben részesítette. Az ítéletet Molnár László tudomásul vette, Weszely Tamás – akit utóbb kérdeztünk meg, mert nem várta meg a tárgyalás végét – ugyancsak elfogadta, és nem kommentálta.


A „betiltott" tudósítás

A bírósági tárgyalás kezdetén – amint az illik – munkatársunk az érintettekkel együtt a terembe lépve mindjárt a bírói emelvényhez lépett, és névjegykártyáját átadva közölte, hogy újságíró. A meghallgatottak már a folyosón közölték vele, nincs kifogásuk az ellen, hogy tudósítóként jelen legyen, így megkérdezte a bírónőt, Ila-Tóthné dr. Vörös Erikát is, van-e akadálya, hogy a tárgyalást végighallgassa. A bírónő azt válaszolta, nincs – de az elhangzottakról nem írhat, mert ahhoz az elnök asszony engedélye kell, ő viszont nincs bent. Az eset után felhívtuk Cseh Attilát, a megyei bíróság elnökhelyettesét, aki megvizsgálta az ügyet, és arról tájékoztatott, félreértés történt természetesen megjelenhet a tudósítás. Természetesen akkor is megjelent volna, ha a bíróság tiltakozik, ugyanis utánajártunk a dolognak, és már akkor tudtuk a játékszabályokat, amikor a bírónő még nem. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bánátból hoznák a tejet Makóra

Huszonnyolcmillió forintnyi támogatást kapott az uniótól a tejtermelés javítására a határ mentén… Tovább olvasom