Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Hétszázmillió a belvárosi iskolának Makón

Makó - Ha nyer a nemrég beadott pályázat, felújítják, bővítik a Makói Általános Iskola Kálvin téri épületegyüttesét. Hétszáz milliót költenének rá, négy új tanterem is épül.
Hétszázmillió forintból újítják fel és bővítik hamarosan a Makói Általános Iskola központi, Kálvin téri épületegyüttesét, feltéve, hogy nyer az erre kétszázmilliós önerőigénnyel benyújtott pályázat – jelentette be Buzás Péter polgármester. A tervek szerint a komplexum hetvenes években felhúzott háromszintes épületszárnyát egy, a Hold utca felől kapcsolódó félkör alakú, kétszintes, tetőtérrel rendelkező fogadóépület csatolásával bővítik, amelynek második szintjén három új tantermet és két új szertárt alakítanak ki. További két tantermet létesítenek a meglévő épületszárny kiegészítésével a második és harmadik szinten, és ugyanitt újítanak fel tizennyolc tantermet; ez teljes festés-mázolást, ajtó- és ablakcserét jelent, illetve a bútorok cseréjét. A bővítéssel várhatóan feloldódnak a teremhiánnyal összefüggő óraszervezési és oktatási feszültségek. Az épület egyébként nyeregtetőt kap, emellett korszerűsítik a fűtési rendszert is.

A Kálvin téri épület, húsz éve nem költöttek rá.
Fotó: Miskolczi Róbert

Az iskola igazgatója, Almási Pál a tervezett munkálatokkal kapcsolatban elmondta: a felújítás és bővítés lépéseit úgy ütemezték, hogy ne zavarják az oktatást. Azokat a külső munkálatokat, amelyek végzése balesetveszélyt jelenthetne a diákokra, pedagógusokra, a nyári szünetre ütemezik, a többi belsőt pedig szakaszosan, egy-egy épületrészt lezárva.

A Makói Általános Iskola két másik tagintézményében most azért nem pályáznak hasonló beruházásra, mert az Almási utcait az elmúlt években szinte teljesen felújították, a kertvárosit pedig három éve bővítették – a Kálvin téri épülethez viszont lényegében húsz éve nem nyúltak. A másik kettő a következő ciklusban kerülhet sorra újra, feltéve, hogy ez a pályázat még most nyer.

„Újraépítik" a bezárt iskolát?

Az ellenzék egy része szerint hosszú távon átgondolatlan az önkormányzat iskolafejlesztési koncepciója. Mágori Józsefné azt mondja: 1994-ben bezárták az akkor korszerűnek mondott, jól felszerelt Bajza-iskolát arra hivatkozva, hogy kevés a gyerek. Azóta viszont több iskolában volt tanterembővítés; a most tervezettel együtt plusz tizenhat tanterme lesz a makói iskoláknak – ez pedig már majdnem annyi, mint amennyi annak idején a Bajzában volt.

Olvasóink írták

  • 4. Momó 2008. február 20. 12:51
    „Jó cikk:))”
  • 3. szülő 2008. február 17. 13:19
    „meglepődnék, ha lenne belőle valami”
  • 2. mimi 2008. február 17. 10:32
    „A Bartók épület, nem tagintézmény? Vagy azt már ezzel a beruházással együtt be is olvasztották a Kálvin épületbe?
    Nem lepődnék meg, ha így lenne.”
  • 1. rebellis 2008. február 17. 09:18
    „ja mint a 4-metro Bp400 miliárd Mallorca 32-miliárd de 100m rövidebb 1 megálloval kevesebb (forrás-kuruc.info)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: Buzás nem hallgatott a választókra

Makó – Nem hallgatott a tiltakozókra, sem a Fidesz aláírási ívét ellenjegyző háromezer makói… Tovább olvasom