Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Leukémiával küzd a kétéves makói kislány

Makó - Még csak 2 éves, de máris annyit szenvedett, amennyit sokan felnőtt korukig sem: a makói Mészáros Réka akut limfoblasztos leukémiával küzd, éppen kemoterápiás kezelést kap. A család nincs könnyű helyzetben – jó szívvel fogadnak minden segítséget.
Alig egy hónapja derült ki egy rosszullét után egy addig életvidám, mindig mosolygó, huncut makói kislányról, Mészáros Rékáról, hogy akut limfoblasztos leukémiában szenved. A riasztóan hangzó diagnózis óta kórházban van, jelenleg épp a felnőtteket is próbára tevő kemoterápiás kezelést kapja. Édesanyja vele tölti minden percét, édesapja pedig éjt nappallá téve egy kőműves mellett dolgozik – nincsenek könnyű helyzetben. Rékának van egy 10 esztendős nővére, Nóra.

Mászáros Réka
Mészáros Réka
Hogy az első döbbenetet követően mennyi szenvedést kellett átélnie a kislánynak és vele együtt a családnak is, azt a nagymama, Tamási Edit mesélte el lapunknak. Réka rengeteg fájdalmas vizsgálaton esett át már eddig is: testét a tűszúrások nyomai borítják. A kemoterápia két héttel ezelőtt indult.

Mi mást mondhatna az aggódó nagymama, miközben igyekszik tartani magát, hogy ne könnyezzen, mint hogy a csöppség nagyon nehezen viseli a tortúrát. Hozzáteszi: az orvosok azt mondták, a teljes gyógyulásig vezető út évekig fog tartani.

A kislány fotója egy segítséget kérő felhívással együtt a legnagyobb közösségi oldalon is megtalálható. Tamás Edit azt mondja, a mindössze 27 négyzetméteren élő kis családnak most minden segítség jól jön. Nagyon sokan adtak unokájának már eddig is különféle játékokat. De másra is gondolni kell, például a gyakori utazásokra. Ráadásul lehet, hogy később, a kemoterápia és a második stádiumú sugárkezelés után fertőtlenített szoba kialakítására is szükség lesz. De a legfontosabb mindenek előtt az – mondja – , hogy a kislány mielőbb olyan jó étvágyú és jó kedélyű legyen, mint amilyennek mindenki ismeri.

Köszönettel fogadnak minden segítséget
Azok, akik játékkal, gyermekruhával és egyéb, a kórházi mindennapokat megkönnyítő dolgokkal támogatnák a családot, Tamási Editet kereshetik az alábbi címen: Makó, Csanád vezér tér 17/A, 4/12. Ha valaki pénzzel szeretne segíteni, a 11773353-01062724 számú OTP Bank-számlaszámra küldheti el felajánlását.

Olvasóink írták

  • 9. Ne! 2013. január 05. 18:13
    „Őssejt beültetéssel gyógyítható ez a betegség. Tudom, ebben a helyzetben minden eszébe jut az embernek, csak az nem, hogy még egy gyermeket vállaljon, de hátha.... :( ....áááá, nem is tudom, ezt józan ésszel nem lehet végig gondolni, de szerintem a kemo nem az igazi. MEG KELL GYÓGYULNIA!!!”
  • 8. Amme89 2012. október 18. 12:12
    „Rékának mielőbbi gyógyulást, a családnak kitartást kívánok!”
  • 7. makovaros 2012. október 18. 07:27
    „"Sok erőt, szeretet kívánok a család minden tagjának, erőt-egészséget, sok türelmet !Mielőbbi teljes felgyógyulást a kislánynak !" Énis ugyanezt kívánom.”
  • 6. grafika88 2012. október 17. 16:53
    „T. 2.
    ott a cím ahova elmehetsz személyesen !
    Csanád vezér tér 17 / A, 4 /12 . Tamási Edit !!!”
  • 5. uborka 2012. október 17. 15:21
    „És még hányan????????????”
  • 4. taltosero 2012. október 17. 14:19
    „3.
    Talán áfát igényelnél vissza? -.-”
  • 3. Emberségetavilágnak 2012. október 17. 07:03
    „2.
    Számlaképes vagy?
    Vagy önzetlen?”
  • 2. taltosero 2012. október 16. 18:08
    „Tisztelettel megkérem a cikk íróját, vagy a delmagyar.hu-t hogy adják meg a szülők elérhetőségét privátban ha lehetséges, egy számlaszám és cím alapján nem mindig lehet olyan segítséget nyújtani, amire valóban szükség van. A cikkből az sem derül ki, hol kezelik a kislányt...”
  • 1. papika56 2012. október 16. 12:39
    „Mindig megdöbbentő olvasni ilyet! Csak 2 éves és már többet szenvedett mint egy felnőtt!
    Sok erőt, szeretet kívánok a család minden tagjának, erőt-egészséget, sok türelmet !Mielőbbi teljes felgyógyulást a kislánynak ! Még ma utalok !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyerekgyilkossal együtt kezelik a rendőrgázolót

A kislányát lemészároló abonyi apával együtt kezelik Thomas B.-t, aki a múlt szerdán szándékosan elgázolt egy rendőrt Makó közelében. Tovább olvasom