Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Makói mamutsuli

Makó - Teljesítette az első hónapok elvárásait az összevont, jelenleg 1650 tanulót befogadó, összevont makói általános iskola a menedzsment szerint. A munkatársakat az országban egyedülállóan, komputeres rendszerben tájékoztatják minden tudnivalóról.
Nem okozott fennakadást sem a tanári, sem az intézményi munkában, hogy a nyáron összevonták a város három általános iskoláját – adta tudtul a Makói Általános Iskola menedzsmentje. Almási Pál igazgató szerint a fenntartó elvárásait teljesítették – az integráció lezártnak tekinthető, és az átszervezés első eredményei is kézzelfoghatóak. Az oktatói munka újonnan, szakmánként megszervezett munkacsoportokban zajlik, ami átláthatóvá teszi a mamutintézmény működtetését.

– A Kálvin téri, a Bartók, a Kertvárosi és az Almási épületben együtt összesen 1650 gyermek tanul, ezzel, mint tiszta profilú általános iskola, a megye legnagyobbja lettünk. A szervezeti átalakítás mellett azonban jelentős változást tapasztalhattak mind a munkatársaink, mind pedig a tanulóink a pedagógiai program kapcsán is: új koncepciónk, hogy minden makói iskolásunk kiemelt óraszámban tanulja a matematikát, a magyar nyelvet és a korábbinál több testnevelés foglalkozáson vegyen részt – summázta az igazgató. Az eddigi visszajelzések pozitívak, a tanulók nem szóltak, hogy rendkívüli módon leterhelné őket a változás.

Az első összevont évnyitó Makón, a Hagymaház előtt. Azóta kiderült, nem okozott gondot az egyesítés. Fotó: Miskolczi Róbert

Az országban egyedülálló fejlesztést kezdeményeztek: minden tanárnak meg kellett tanulnia a számítógép kezelését. Munkacsoportonként, iskolaépületenként és tagozatonként is külön-külön internetes levelezőlistán kapja meg minden dolgozó a munkavégzéshez szükséges segítséget, utasítást. – Minden olyan dokumentum, munkaterv, elszámolás és összegzés, ami a fenntartónkat, illetve minket érdekelhet, néhány gombnyomással közvetlenül elérhető belső portálunkon – mondta az igazgató.

Egymást erősítik

Míg az összevonás előtt vetélkedés jellemezte a makói általános iskolákat, az egyes tagintézmények most egymást erősítik, ez pedig látványos eredményt hoz a megyei és országos versenyeken, megmérettetéseken – tájékoztatott Subáné Baranyi Bettina igazgatóhelyettes. Megtudtuk: a közös munka eredményeképpen a legutóbbi megyei atlétikai versenyen taroltak a makói általános iskolások.

Olvasóink írták

  • 1. kormányfő 2007. november 22. 09:07
    „Nagyon kellett ez!!! De KINEK?????!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közúton és sínen Újszeged és Makó között

Makó - Hasonló kihasználtságúnak találtuk pénteken a tervek szerint megszűnő, Újszegedről Mezőhegyes felé közlekedő vonatot, és a Makóról Szegedre tartó buszt. Tovább olvasom