Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Makónak adott igazat a bíróság a távfűtési perben

Makó - Pert nyert a makói önkormányzat cége a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal szemben. A közigazgatási bíróság jogerős döntése szerint a Kommunális Nkft.-nek mégsem kell 16 millió forint kötbért fizetnie.
A kötbért a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége rótta ki tavaly a makói nonprofit kft.-re. Az indok az volt, hogy a távfűtést végző cég két nyári számláján a fizetendő díjat bruttóban, a rezsicsökkentéssel megtakarított összeget viszont nettóban tüntette fel, és ezzel – legalábbis a hatóság álláspontja szerint – nem adott egyértelmű tájékoztatást, törvényt sértett. Ezért számlánként 10 ezer forintot számolt fel, így jött ki a 15 millió 980 ezer forintos kötbér. A Kommunális Nkft. fellebbezett, majd miután a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság helyben hagyta a megyei felügyelőség döntését, a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult.

A város cégét Ollé György és Márton Tamás ügyvédek képviselték a pénteki tárgyaláson, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Hatósági és Jogi Főosztályától Vincze Anikó főosztályvezető és Sánta Ildikó főosztályvezető-helyettes jött el. A hatóság kitartott amellett, hogy ha a számlán a fizetendő összeget bruttóban tüntették fel, a megtakarítást is bruttóban kellett volna kiírni, hogy a fogyasztó láthassa, tényleg 10 százalékkal kevesebbet kell fizetnie a rezsicsökkentés nyomán. A makóiak viszont azzal érveltek, hogy a hatóság olyat kért rajtuk számon, ami a törvényből nem olvasható ki. A cég, mihelyt tisztázódott, mit várnak el tőle, külön levélben tájékoztatta a fogyasztókat, nem érkezett panasz.

A bíróság úgy ítélte meg, a makói cég az adott körülmények között nem sértette meg a törvényt, s ha bruttóban tünteti fel a megtakarítást is, a fogyasztó akkor sem kap több támpontot a számításhoz, mert igazából az előző évi novemberi fizetendőhöz kell viszonyítani a megtakarítást. Lele Zsófia bírónő tehát kihirdette: a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság határozata semmis.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megsüllyedt, összetört utak

Maroslelén is sok panasz kíséri a szennyvízcsatornázás utáni helyreállítást. Tovább olvasom