Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

SZTE Innovációs Verseny díjkiosztó az SZTE Innovációs Napon

A Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága a DAOP-5.1.2/C-09-2f-2010-0002 számú, „Biopolisz Park – Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja" című pályázat keretein belül 2013. március 21-én rendezte meg az SZTE Innovációs Napot. (X)
A Szegedi Tudományegyetem 2013-ban első alkalommal hirdette meg hallgatók számára az SZTE Innovációs Versenyt.

A verseny célja, hogy inspirálja a hallgatókat innovatív ötleteik kidolgozására és bemutatására. A versenyen való induláshoz a hallgatóknak egy 2 oldalas formanyomtatványt kellett kitölteniük, amiben innovatív ötletüket bemutatják. A beérkezett ötleteket szakmai zsűri bírálta el. Minden pályázó részletes visszajelzést kapott pályamunkájáról, melyben kitértek arra, hogy ötletük mely részét kell még kidolgozniuk, illetve milyen irányba érdemes tovább fejleszteni.

Összesen 23 pályamunka érkezett be, igen változatos témákban – a sportboltokban télikabát tesztelésre alkalmas hűtőfülkétől a Mars expedíció hatékonyabbá tételéig. A zsűri értékelése során a pályamunkában rejlő potenciált vette mércének, azaz a megvalósíthatóságra és a várható hasznosíthatóságra helyezte a hangsúlyt. Ennek eredményeképpen 3 olyan pályázat végzett a dobogón, melyek mindegyike már – részben vagy egészben – megvalósítást nyert laboratóriumi körülmények között, illetve prototípus szinten.
Az első helyezett titkosítást kért pályaművére, így a 2. és 3. helyezettek mutathatták be ötletüket az szélesebb közönség számára az SZTE Innovációs Napján.

Az SZTE Innovációs Verseny végeredménye

a.) Az I. helyezettek: Wirth Roland és Lakatos Gergely az SZTE TTIK Biológus szakos PhD hallgatói a „Mikroalga, mint alternatív szubsztrát biogáz előállítására" című projektjükkel. A projekt a biogáz előállítás egy igen innovatív módját választották mikroalgát használva szubsztrátként.

b.) A II. helyezett: Kecsenovity Egon az SZTE TTIK Anyagmérnök szakos BA-s hallgatója a „KITT-E , az 5000 Ft-os oktatási robot" című projekttel. Kecsenovity Egon több pályaművet is adott be, a győztes munkát meg is tekinthette a közönség az SZTE Innovációs Napon. A KITT-E robot költséghatékonyságából adódóan új perspektívákat nyit a hobbi elektronika, illetve a robotika oktatás terén, mivel jóval olcsóbb, mint a piacon elérhető versenytársai. Kecsenovity Egon előadásának további érdekessége volt, hogy azt saját fejlesztésű prezentációs kesztyűjével adta elő prezentációját.

c.) A III. helyezett: Álb Csaba, az SZTE TTIK Programtervező informatikus szakos hallgatója a „Kinect 3D presenter" című projekttel. A Kinect számítógépes játékokhoz fejlesztett szenzor, mely követi a test mozgását játék közben. Álb Csaba innovációjában azonban nem játékra, hanem 3 dimenziós alakzatok (pl. gépek, épületek tervei, egyéb látványtervek) prezentációjára alakította át a Kinectet. Prezentációja során a közönség végigkövethette, amint karmozdulatokkal váltott diákat, illetve egy 3D-s szarvas figurát „testbeszéddel" mutatott be a közönségnek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézzük, mit evett meg a tél: súlyos tízezreket spórolhat!

A legtöbb autós tavasszal a téligumi cserével indítja a szezont, ám a további karbantartásra már nem fordítanak kellő figyelmet. (x) Tovább olvasom