A megyei közgyűlésen kiderül: Mórahalom nem akar üveghegyet építeni. Egyelőre. Online közvetítés.
Makó és a kormányhivatal megegyezésén múlik, hogy központi fűtés vagy saját kazán adja majd a meleget a Galamb József szakközépiskolában ősztől.
Társasházak is csatlakozhatnak a Dr. Rapcsák András úton fektetett termálvezetékre.
Szeged - Péntek 13-án bizottságok és bizottsági helyek csökkentéséről döntött a Csongrád Megyei Közgyűlés. Magyar Anna elnök nem feledkezett meg a babonáról sem, plüss fekete macskával érkezett az ülésre.
Idei első ülését tartja a megváltozott hatáskörű megyei közgyűlés 9 órától a megyeházán.
Új műsorhoz új főjegyző kell – mondta tegnap Kovalcsik Andrea, amikor bejelentette lemondását a januártól jelentősen átalakuló megyei önkormányzat főjegyzői tisztségéről.
Rendkívüli ülést tartott Csongrád megye közgyűlése: lemondott a főjegyző, átvettek Vásárhelytől egy intézményt, hogy ne a városnak legyen vele gondja.
Nem várt vita gerjedt a makói kórházzal és annak pályázatával kapcsolatban. A Buzás-Orbán párbajt végül Toroczkai állította le. Ebédet nem kértek a képviselők.
Reggelente csak 18 fokos a tantermek levegője a makói Galamb József szakközépiskolában, de nem azért, mert nincs pénz fűtésre, hanem mert a kazánok régiek.
Rendkívüli megyei közgyűlésen név szerinti szavazással a képviselők utólag rábólintottak Orbán Viktor és Magyar Anna megállapodására.
