Jövőre indul a Szabadság tér és környékének rehabilitációja Vásárhelyen. A többnyire szociálisan hátrányos helyzetűek által lakott városrész 7 társasházát (252 lakás) újítják fel.
Közlekedési lámpát tesznek a 47-es főúton a Kutasi út és a Jókai utcai kereszteződésébe Vásárhelyen.
Rendkívüli közgyűlést tartott a vásárhelyi képviselő-testület. A kilenc napirendi pontot villámgyorsan elfogadták.
Két órát vitatkoztak csütörtökön a vásárhelyi képviselők az elhíresült hangfelvételről és következményeiről.
Hódmezővásárhely - Aradon emlékeztek meg csütörtökön a 21 éve hősi halált halt Tóth Sándorról. A hódmezővásárhelyi taxisofőr a vásárhelyiek segélyadományát vitte Romániába, amikor életét vesztette.
Szeged - Továbbra sem oldódtak meg a betegszállítással kapcsolatos gondok Csongrád megyében. A szakember szerint jelenleg Szegeden a legszervezettebb a szállítás.
Hódmezővásárhely - Túlélték a rendszerváltás szoboreltávolító, vöröscsillag-leszerelő rohamát a vásárhelyi Z-bérházakon lévő ötágú csillagok.
Hódmezővásárhely - Már csak szakaszosan fűtik a vásárhelyi, Városház utcai központi rendelőintézet – korábbi megyeháza – hatalmas épületét, melyből a rendelések zömét már tavaly elköltöztették. Az ott maradt felnőtt-, gyermek- és fogorvosok valószínűleg még az idén új helyet kapnak a várostól.
Hódmezővásárhely - Jelentősen megnehezíti a gyógyító munkát, hogy a január elseje óta érvényes rendelet szerint az orvosok tételes elszámolást kötelesek adni a pácienseknek a kezelésről – tájékoztatta lapunkat a tapasztalatokról dr. Grezsa István háziorvos, a vásárhelyi közgyűlés egészségügyi tanácsnoka.
Hódmezővásárhely - Már túl van a nyugdíjkorhatáron a megyében dolgozó 250 háziorvos harmada – másik harmada pedig közel áll ehhez. A helyzet Vásárhelyen sem különb. Az ok: a szakma rossz finanszírozása. Több orvos nyugdíja mellett is dolgozik, a frissiben szakvizsgázottak többsége pedig külföldön talál munkát.
