Tiltott pártfinanszírozást sejtenek egy szentendrei volt jobbikos képviselő pártból való kizárása kapcsán.
Nem fogadták el az önkormányzati cégek beszámolóját és üzleti tervét a képviselők. Június 22-én újra üléseznek.
Rendkívüli közgyűlésen vonnák meg a bizalmat az elnöktől és elnökségtől a Jobbik szegedi alapszervezetének tagjai. Több konfliktus feszíti a radikális szervezetet.
Szőreg 8 milliós képviselői keretet, a belvárosi egyes körzet 3 millió 290 ezer forintot kap – így döntött a pénzügyi bizottság.
A párt szerint 2,5 milliárdos kárt okozott egy szerződéshosszabbítás 2006-ban. Vona Gábor pártelnök Szegeden más témában polgári engedetlenséget helyezett kilátásba.
A bírálóbizottság tegnap egy budapesti céget javasolt a feladatra.
Ha április 10-én sem születik döntés, több tízmillióra büntethetik a várost.
"Mindazonáltal hangsúlyozom, hogy nem én loptam el a kabátot, hanem az enyémet vitték el. Azaz nem én ütöttem, hanem én kaptam a pofont" - mondta a képviselő.
Új nyitva tartási rendet vezetnek be a dorozsmai nagybanin áprilistól.
A költségvetési vita érdemi része nem az ülésteremben zajlott, a megegyezés zárt ajtók mögött, egy óra alatt született - Nagy Ferenc fogja vezetni az IKV-t.
