Vers is elhangzott a százéves városháza tiszteletére a testületi ülésen, majd jöttek a napirendi pontok és azok gondjai.
A szentesi karate világkupa versenyen járt a magyar karatesport egyik alapítójaként ismert nyugállományú felderítő ezredes, Furkó Kálmán. Interjút készítettünk vele.
Szentes - Délelőtt és délután tart fogadóórát a szentesi polgármester és alpolgármester.
A városi önkormányzatokhoz kerülnének a januárban államosított múzeumok egy most készülő tervezet szerint.
Mintha már látszana a fény az alagút végén a szentesi házfelújítás kapcsán.
11. alkalommal búcsúztatták a szentesiek a telet ezen a hétvégén. A szlovén busók az utcákat járva és az iskolákba is betérve igyekeztek a hangulatot felforrósítani.
Egy éve hetente háromszor egy órát edz a szentesi polgármester, a Brezovai Sándor karatemester által készített terv alapján.
Szentes is megérezheti az uniós döntés hatását – hangzott el a pénteki testületi ülésen, ahol megalkották az idei évi költségvetést.
Szombat este ötödik alkalommal rendezték meg a kiszombori focibált. A műsort hastáncosok előadása és dekázó verseny színesítette.
A Szabadidős Sportklub február 18-19-én rendezte meg a már hagyományos Farsangi Teremlabdarúgó Tornáját a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.
