Makó - Eredeti, míves lovas kocsikat készít egy harmincegy esztendős makói asztalosmester, Szűcs Gábor. Hobbiból kezdte, a fogásokat édesapjától tanulta – ma már arra is büszke, hogy egy kihalóban lévő mesterséget éltet tovább.
A fölajánlásoknak köszönhetően folytatódik a százesztendős bogárzói templom megújulása. Most új ajtókat készített hozzá az a makói asztalos, aki a stációképeket is felújította. Kedd reggel szerelik fel őket.
Makó, Bogárzó - Az egykori makói tanyavilág északkeleti központjának számító Bogárzó százesztendős templomát köszöntötték a helybeliek és az elszármazottak vasárnap.
Csongrád megye negyvenhét középiskolájában jártunk szombaton, hogy fotóriportereink segítségével egy-egy osztályban megörökítsük a felnőtté válás egyik fontos mementóját, a ballagás egy-egy pillanatát. Emlékül a 2007-es esztendő végzőseinek, tanáraiknak, valamint a büszke szülőknek és családtagoknak.
Elkészült a prototípus, tavasszal forgalomba kerül az az új Bakony-térkép, amely a tudós bencés, Rómer Flóris 150 évvel ezelőtti barangolásait követve, gyalog- és kerékpártúra-útvonalakat ajánl a kirándulni vágyóknak.
A nemzetközi sajtó az utóbbi időben kevesebb figyelmet szentel a darfuri konfliktusnak, a válság megoldása azonban továbbra is várat magára. A szudáni kormány és az ország déli részét uraló lázadócsoport, a Szudáni Felszabadítási Mozgalom között létrejött májusi békeszerződés ugyan fontos lépés volt a békefolyamatban, ám kézzelfogható eredmények egyelőre alig mutatkoznak.
Gesztesi Károly megbetegedése miatt Szabó Sipos Barnabás (43) játszotta Marco szerepét a héten a soproni Petőfi Színház Pillantás a hídról című előadásában. A színész a Győri Nemzeti Színházban is ezt a karaktert alakítja.
A takarékosság és a bőkezűség jegyében fog eltelni az új szezon a Győri Nemzeti Színházban. A színházra belül a takarékosság lesz jellemző, a közönség pedig bőkezűséget és pompát fog tapasztalni a színház új évadbeli előadásain. A társulat A Webber-gálával kezd szeptember 25-én, amely az összes Andrew Lloyd Webber-darabból a legjobb részleteket tartalmazza.
