A törvény eddig is engedte, de kötelezővé csak egy idei márciusi kormányrendelet tette a közigazgatási szünetet. Hétfőtől öt héten át takarékon dolgoznak az állami hivatalok.
Csongrád - Némi vita után ugyan, de elfogadta a csongrádi önkormányzat az idei Körös-toroki Napok programtervét.
Csongrád - Közel egymillió forint bérleti díj elengedését kérték a csongrádi önkormányzattól a Körös-toroki vállalkozók, de a városvezetés legfeljebb 200 ezres kedvezményt adna a büféseknek, azt is csak idén. A vállalkozói udvar vendéglátóit képviselő Big Brothers Bt. ügyvezetője szerint nem túl csábító az ajánlat.
Csongrád - Közművelődési díjjal tüntették ki Csongrádon Szűcs Juditot, a Tari László Múzeum igazgatóját. A pedagógusból lett néprajzkutató szentesiként lopta be magát a csongrádiak szívébe. Sohasem érdekelte a történelem, csak az emberek, a régi vágásúak, akiknek szavaiból visszaköszönt a múlt és saját gyermekkora.
Szeged - Négyezer jelentkezőből negyvenkettő jutott be az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató műsorának elődöntőjébe – közöttük három Csongrád megyei lány.
Bár a rossz idő rányomta bélyegét az idei Makó Expóra – kevesebb volt a látogató a szokásosnál –, résztvevők, szervezők és látogatók egyaránt sikeresnek érezték a rendezvényt.
A Makó környéki vállalkozások standjaival és a hagyományos, József Attila utcai kézművesvásárral pénteken reggel nyitja meg kapuit a VI. Makó Expó a sportcsarnokban és a gimnázium udvarán.
Tíz éve háborítatlanok a csongrádi Ellés-monostor feltárt romjai. A középkori épület maradványai csak akkor vehetők szemügyre, ha valaki eltalál a Tisza bal partján, az ártérben magasodó homokdombra, amit még a tavalyi rekordárvíz sem tudott elönteni. Tervezték, hogy romkertet alakítanak ki a magaslaton, de legfeljebb kerékpárút épülhet az Elléspartig.
Szombat esti diszkókörutunkon teszteltük Szeged találomra kiválasztott négy szórakozóhelyét. A SZOTE-klubban mulatók kortalannak érzik magukat, ha felcseng egy klassz sláger. A Colibriben az asztalon is táncolhatnak a vendégek, míg a Csillag börtön melletti Sing-Sing diszkónak „saját indulója" van.
Két szegedi lány is bekerült a 4 idegen 1 banda című tehetségkutató verseny tíz legjobbja közé. Mindketten közgazdászhallgatók, egyiküknek saját együttese is van. A lányok egyelőre becenéven futnak.
