Délmagyar logó

2018. 04. 25. szerda - Márk 12°C | 25°C Még több cikk.

A makó FC kikapott az NB I újoncától, a Kecskeméttől

Első felkészülési mérkőzésén az NB I-es újonc Kecskemét otthonában 2–0-s vereséget szenvedett az NB II-es Makó FC labdarúgócsapata. Magyarék legközelebb holnap 18 órától hazai környezetben az NB III-as Kiskunfélegyháza ellen lépnek pályára.
Kecskemét–Makó 2–0 (2–0)
Felkészülési mérkőzés, Kecskemét, 600 néző. Vezette: Kőrösi.
Kecskemét: Mitrovics (Tóth Z.) – Schindler, Lovrics (Vass), Grikinics, Farkas (Rusvay) – Menyhárt (Litingui), Csukics (Alempijevics), Savics (Lungu), Koncz – Montvai, Yannick. Edző: Tomiszlav Szivics.
Makó: Czirbus (Halász) – Béres, Dálnaki, Magyar (Rakonczai), Gévai – Varga R. (Molnár V.), Puskás (Csamangó) – Schreiber (Bakos), Bány (Kulacsik), Podonyi – Maróti. Edző: Kolozsvári János.
Gólszerzők: Yannick, Menyhárt.

– Első edzőmeccsnek éppen megfelelt – összegezte a látottakat a Kecskemét elleni mérkőzés után a Makó FC NB II-es labdarúgócsapatának edzője, Kolozsvári János. A tények őt igazolják: a makóiak két hete kezdték el a felkészülést, hiszen a bajnoki rajt csak augusztus 10-én lesz, és a július 1-jén elindult munkának ez volt az első komolyabb mérföldköve. A Kecskemét viszont keményen dolgozik a klub történetének első NB I-es idénye előtt – nem csoda, ha a városban fociláz van. Tomiszlav Szivics nem bíz semmit a véletlenre, a gárda a Makó elleni meccset megelőző délelőtt is edzett még egyet. A makóiaknak már önmagában a találkozó is remek tréning volt, főleg azok után, hogy az eltelt két hétben inkább az állóképességi feladatok játszották a főszerepet az edzéseken.

A fentiek ismeretében biztosan csalódtak azok, akik hatalmas iramot vártak az összecsapástól. Egy fáradt, a bajnokságot megelőző frissítés előtt álló csapat, valamint az első edzőmérkőzését vívó együttes maradéktalanul nem is szolgálhatta ki a szurkolókat. A bírók annál inkább: ha már segítség nélkül nem megy a gólszerzés, ők tettek arról, hogy szülessen két hazai gól. Yannick találatánál még a gólszerző is mosolygott, akkora lest engedett el a partjelző, majd a Vecsésből igazolt Menyhárt talált a kapuba – kezezés után. A Makó összességében nem vallott szégyent, ahogy tehát Kolozsvári is mondta: elsőnek egyáltalán nem volt rossz.

Amíg a keret tapasztaltabb fele Kecskeméten szerepelt, addig az öt, felnőttkeretben szereplő (Csamangó, Rakonczai, Veres, Bakos, Molnár V.) fiatalabb labdarúgó és a négy próbajátékos az ifjúságiakkal kiegészülve az NB II-be éppen most feljutott Békéscsabát fogadta. A makói jövőben reménykedő kvartett közül csak az 1989-es születésű, dombegyházi Dajcs György nyerte el a szakvezetés tetszését, őt szívesen leigazolná a klub. A héten újabb próbajátékosokat is tesztel majd Kolozsvári János. A végeredmény: Makó B–Békéscsaba 0–6 (0–4).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hód TC: jobb az óvatosság

Ma délelőtt 11 órakor megkezdődik a küzdelem a férfi tenisz szuperliga elődöntőjében. A mogyoródi… Tovább olvasom