Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Bajnoki döntőbe vágyik a Szegedi Röplabda SE serdülőegyüttese

A Csongrád megyei utánpótláscsapatokat bemutató sorozatunkban ezúttal a Szegedi Röplabda SE serdülőegyüttese kerül középpontba, amely bajnoki döntőt vár el magától, ebben pedig egy olyan tehetség is segíti, aki akár válogatottságig is viheti.
A kilencvenes évek közepén még a Medikémia bajnokcsapatának remek hangulatú bajnoki mérkőzéseire jártak a szegedi drukkerek, most pedig nem láthatnak felnőtt összecsapást a városban. Szomorú, hogy ennyit fordult a világ, de a röplabda kedvelőinek jó hírrel szolgálhatunk: az öt éve új alapokra helyezett utánpótlás-nevelés egyre nagyobb sikereket ér el, a Szegedi Röplabda SE serdülő leány csapatának tagjai pedig egy-két év múlva érettségiznek, így egy újabb NB-s csapat körvonalazódik.

– Hamarosan tényleg az NB II-es szereplésen gondolkodhatunk, amit a szövetség is támogatna, de addig sok munkánk lesz, a tavaszi szezonban például előreléphetünk. A legidősebb, serdülőcsapatunk nemcsak saját korosztálya bajnokságában, hanem az országos ifjúsági kupában is szerepel, az idősebbek között már kiharcolta az elődöntőt, míg a serdülőknél az ob középdöntőjéből akar továbbjutni. Tavaly elődöntőig menetelt a csapat, azóta pedig annyit fejlődtek a lányok, hogy már elvárás a döntő – mondta a serdülőket Hegedűs Tamással együtt irányító Dávid Tibor.

A Szegedi RSE serdülői. A Szegedi RSE serdülői. Állnak (balról): Hegedűs Tamás-edző, Molnár Dóra, Kádár Gréta, Gardi Magdolna, Szalai Lujza, Nyárády Nóra, Piller Lili. Guggolnak: Baráth Dominika, Ádám Anna, Piller Mimi, Kócsó Katalin, Horváth Lívia. Fotó: DM/DV
A Szegedi RSE serdülői. Állnak (balról): Hegedűs Tamás edző, Molnár Dóra, Kádár Gréta, Gardi Magdolna, Szalai Lujza, Nyárády Nóra, Piller Lili. Guggolnak: Baráth Dominika, Ádám Anna, Piller Mimi, Kócsó Katalin, Horváth Lívia. Fotó: DM/DV.

A csapat február végén az Újpest elleni ki-ki mérkőzésen harcolná ki az elődöntőt, majd fináléba jutna. A gyerekek lelkesek, egy nagy tehetség is akad köztük, és az utóbbi hetek történései is motiválják őket.

– A tizenkét fős keretből kiemelkedik liberónk, Szalai Lujza, akinek remek érzéke van a játékhoz, ha szorgalmasan edz tovább, akár válogatottságig is viheti. Neki és a társainak is pluszlökést ad a női nemzeti csapat nagyszerű szereplése a világbajnoki selejtezőben. Nekünk, edzőknek pedig az is nagy öröm, hogy a honi szövetségtől 1,3 millió forintos támogatást kaptunk, amelynek második fele is hamarosan megérkezik, ez pedig a terembérleti díj és a versenyeztetés kifizetése, valamint a mindennapi munka fejlesztése szempontjából is kulcsfontosságú – nyilatkozta Dávid Tibor, aki az egyesület egyik alapítója is.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy döntetlen, ami sokat ért! - továbbjutott a férfi kézilabda-válogatott az Eb-n

A Délmagyarország Eb Szurkolói Klubban telt ház volt a magyar–norvég meccs alatt. Iksz lett, megyünk tovább! Tovább olvasom