Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Búvárúszás: uszodai paradicsom

A felnőtteknek Európa-bajnokság, a junioroknak világbajnokság. Ez lesz a két fő feladata a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklubnak. A versenyzőket az egyik edzésen lestük meg.
Napfény, kék víz, remek társaság, sikeres csapat. Kell ennél több? Ez mind a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklubra jellemző. Hazánk legeredményesebb búvárúszó-egyesülete továbbra is gőzerővel dolgozik, hogy 2014-ben is sikeres legyen. Lesz feladat bőven, hiszen a juniorok Görögországban a világbajnokságon, míg a felnőttek Olaszországban az Európa-bajnokságon szerepelnek a nyáron.

– Ez maga a paradicsom, itt a nyár, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ideális körülményeket biztosít nekünk, a legszélső pályán a legkisebbek Balassa Judit edzővel tréningeznek, mi pedig mellettük a válogatott sportolókkal. Harap mindenki, mert még néhányan szeretnének a válogatottba kerülni. Grúber Kornél már biztos résztvevője a juniorvébének, Kosara Géza és jómagam pedig már teljesítettük az Eb-szintidőt. Ladányi Réka és Dimák Dávid egy gyöngyösi versenyen megúszhatja a szintidőt, így még nekik is minden esélyük megvan arra, hogy csapattagok legyenek – nyilatkozta Kanyó Dénes, a klub edzője és versenyzője.

Búvárúszás: uszodai paradicsom. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

A szegediek az országos bajnokságon igazán kitettek magukért. Kanyó 11 számban indult, és 11-ben nyert. Kosara, Dimák és Grúber tagja volt az aranyérmes szegedi váltónak, és Ladányi Réka is többször a dobogón végzett.

– Heti 12 edzés szerepel a programban, mellette még a kondiban is sok-sok időt töltünk. A klub sikeres, méltó módon követjük azt, amit néhai mesteredzőnk, Gyémánt Imre épített fel. Hadd számoljak be örömmel arról is, hogy a kollégáim által gyártott Muréna gumiuszony is egyre sikeresebb. A világon már 49 országba szállítunk, Ausztrálián kívül miden földrészen ott vagyunk. A nemzetközi szövetség is hivatalosan elismerte a Szegeden gyártott uszonyt, amelyről nagyon jó véleménnyel van mindenki, egyre több versenyző használja – fejezte be a beszélgetést Kanyó Dénes.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csapattá érett a Hungerit

A Hungerit-Szentesi VK női vízilabdacsapata nagyszerű évet zárt: a magyar kupában bronz-, a bajnokságban 14 év után aranyérmet szerzett. Tovább olvasom