Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Hamilton nyert a nyitányon

Lewis Hamilton nyerte vasárnap Melbourne-ben a Forma–1-es autósgyorsasági-világbajnokság idei első GP-versenyét, az Ausztrál Nagydíjat. A második Nick Heidfeld (BMW-Sauber), a harmadik Nico Rosberg (Williams) lett. A címvédő Kimi Räikkonen öt körrel a vége előtt motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt.
Lewis Hamilton nyerte a Forma–1 idei első futamát, az Ausztrál Nagydíjat. A McLaren-Mercedes tavaly ezüstérmes 23 éves brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott. A második helyen Nick Heidfeld (BMW-Sauber), a harmadikon pedig Nico Rosberg (Williams) végzett. Negyedik lett az idén a Renault-hoz visszatért, kétszeres világbajnok Fernando Alonso, akivel 2003 óta először fordult elő, hogy nem végzett Melbourne-ben dobogón.

A címvédő Kimi Räikkönen (Ferrari) öt körrel a vége előtt motorhiba miatt volt kénytelen feladni a versenyt, amelyet a 22 indulóból mindössze heten fejeztek be. A kiesettek között volt a Ferrari másik pilótája, a brazil Felipe Massa is. A világbajnok finn végül mégis szerzett egy pontot, mert a versenybíróság utólag diszkvalifikálta az eredetileg hatodikként zárt brazil Rubens Barrichellót, ugyanis a piros jelzés ellenére hajtott ki a boxutcából. Így Räikkönen végzett a 8. helyen.

Hamilton csapattársa, a finn Heikki Kovalainen lett az 5., míg a japán Nakadzsima Kazuki (Williams) a hatodik. A francia Sebastien Bourdais (Toro Rosso), aki korábban négyszer nyerte meg a Champ Car-sorozatot, első Forma–1-es versenyén két körrel a vége előtt állt ki műszaki hiba miatt, de így is megítélték neki előbb a 8., majd – Barrichello kizárását követően – a 7. helyet, azaz két pontot szerzett.

Fisichellát röpteti ifj. Nelson Piquet. Fotó: MTI

– Remek verseny volt, amit a rajt pillanatától az irányításom alatt tartottam – mondta az ötödik GP-győzelmét begyűjtő Hamilton, majd utalt a start utáni balesetre, amelynek következtében négy autó számára már véget ért a viadal: – Az első kanyarnál kicsit izgalmas volt a dolog, de higgadt maradtam, és onnantól kezdve saját tempómban haladhattam.

A címvédő Räikkönen érthetően nem volt elégedett melbourne-i szereplésével: – Természetesen nem örülök, hogy még befejeznem sem sikerült a futamot, de az egy pont is jobb a semminél. Még sok verseny van hátra, és a későbbiekben minden megszerzett pont jól jöhet – fogalmazott. – A motorral voltak problémáim, amit majd ki kell elemeznünk, de a kocsi amúgy jól működött. A rajt nem sikerült túl fényesre, de bízom benne, hogy hamar túllépünk a történteken, és a következő, malajziai viadalon már igazán beszállunk a versenybe.

A végeredmény, Ausztrál Nagydíj (58 kör, 307,574 km): 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:34:50.616 ó, 2. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 5.478 mp hátrány, 3. Nico Rosberg (német, Williams) 8.163 mp h., 4. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 17.181 mp h., 5. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 18.014 mp h., 6. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 1 kör h., 7. Sebastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 3 kör h., 8. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 5 kör h.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Hamilton 10 pont, 2. Heidfeld 8, 3. Rosberg 6, 4. Alonso 5, 5. Kovalainen 4, 6. Nakadzsima 3, 7. Bourdais 2, 8. Raikkönen 1; konstruktőrök: 1. McLaren-Mercedes 14 pont, 2. Williams 9, 3. BMW-Sauber 8, 4. Renault 5, 6. Toro Rosso 2, 7. Ferrari 1.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fontos mérkőzést nyert a Ferroép-Szeged

A bajnoki aranyérem szempontjából rendkívül fontos mérkőzést nyert meg 6:2-re a férfi teke… Tovább olvasom