Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

HFC: örkényi öröm

A megyei NB III-as labdarúgócsapatok közül egyedül a hódmezővásárhelyiek szerezték meg mindhárom pontot. A Csongrádnak egy pont jutott, a Tisza Volánnak és az Algyőnek a vereségek miatt még annyi sem.
Csongrádi Tiszapart SE–Békéscsaba 2–2 (1–1)
Csongrád, 350 néző. Vezette: Demeter.
Csongrád: Bíró – Gonda (Deli), Bagi, Forgó, Bánfi – Szűcs D. – Szeri, Keller Z., Lévai (Keller I.) – Katona (Póth), Bárdosi. Edző: Marko Milosevics.
Békéscsaba: Harman – Szenti, Tóth-Kovács, Brlázs, Horváth – Okos (Sajben), Rubus, Závoda, Ursz (Pankotai) – Pozsár, Cseke (Miklya). Edző: Szarvas János.
Gólszerzők: Katona, Keller I., ill. Pozsár, Závoda.

Remek iramú mérkőzésen, kemény, férfias csatát hozott a mérkőzés. Az esélytelenebb hazaiak a 15. percben szereztek vezetést, de sokáig nem örülhettek a gólnak, mert a középkezdést követően azonnal egyenlített a második helyen álló Békéscsaba. A csongrádi nézők idegeit nemcsak a viharsarkiak találata borzolta, hanem a játékvezető a házigazdákat sújtó fordított ítéletei is.

A fordulás után sem csökkent az iram, és a 72. percben ragyogó kontra végén Keller I. ismételten a Csongrádot juttatta előnyhöz. Már úgy nézett ki, hogy hatalmas meglepetéssel zárul a mérkőzés, de miután az utolsó percben Demeter bíró nem adott meg a hazai gárda javára egy nyilvánvaló büntetőt, hatalmas bakiját a 93. percében újabbal tetézte. A Csongrádnak kellett volna bedobáshoz jutnia, ehelyett a vendégek hozhatták játékba a labdát, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, az akció végén, lesgyanús helyzetből, egyenlített a Csaba. Igazságtalanul, mert a Csongrád győzelmet érdemelt volna.

A meccs krónikájához tartozott még, hogy a balhézó, a hazai szurkolókba, rendezőgárdába belekötött csabai ultrák közül a rendőrség két főt elvezetett.

Marko Milosevics: – Nagyon jól játszott a csapatom, úgy érzem, a Békéscsaba érdemtelenül egyenlített. A játékvezetés nem nőtt fel a feladathoz.

Jók: Szűcs D., Szeri, Keller Z., Katona, ill. Horváth, Závoda.

Szigetszentmiklós–Algyő 2–1 (1–1)
Szigetszentmiklós, 100 néző. Vezette: Vörös G.
Szigetszentmiklós: Stammel – Bereczki, Simkó, Gálhidi, Tusa – Király, Csurka – Tamási (Frank) – Szécsi, Csépe (Fehér) – Pandur (Kosuth). Edző: Rubold Péter.
Algyő: Tombácz – Sípos – Szélpál A., Varga N., Vass, Krucsó – Retek, Gyimesi (Pataki), Kothencz, Daróczi – Pálinkó. Edző: Tóth Ákos.
Gólszerzők: Király (2), ill. Krucsó.

Az első félidő fogáskeresését két látványos szabadrúgásgól tette színessé, és egalizálta Király és Krucsó révén. A folytatásban Fehér beállításával a jobb oldalon vezetett hazai támadások egyike után kialakult tűzijátékban Király közelről ismételt, és ezzel kialakította a hazaiakra nézve hízelgő végeredményt.

Tóth Ákos: – Hatvanpercnyi kiegyenlített játék után súlyos egyéni hibák miatt veszítettünk.

Jók: Simkó, Király, Tusa, ill. Sípos, Vass, Retek.

Tisza Volán–Honvéd II. 1–4 (1–0)
Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 200 néző. Vezette: György.
Tisza Volán: Kispéter – Laczkó, Kreizler, Burány, Radnai – Szélpál T., Kardos, Brinszky (Péter), Dlusztus I. (Bank) – Zakar (Füle), Homma. Edző: Protity Sándor.
Honvéd II.: Gyenes – Mogyorósi (Élő), Debreczeni, Csertői, Bojtor – Abass, Ivancsics, Koós, Diego – Palásthy (Varga), Tóth M. (Szöllősi). Edző: Csábi József.
Gólszerzők: Szélpál T., ill. Debreczeni, Abass, Koós, Diego.

A mérkőzés ötödik percében két százszázalékos kihagyott hazai helyzet után feljött a Honvéd, ennek ellenére a 42. percben egy kiugratás révén Szélpál T. megszerezte a vezetést a Volánnak. A második játékrész első tíz percében még az öltözőben maradtak, ekkor a Honvéd három gólt szerzett. A találkozó végére egyértelművé vált, hogy a vendégek ebben az összeállításban jobbak voltak.

Protity Sándor: – Egy félidőnyi jó játékot tudtunk produkálni az erre a napra igen jól felálló Honvéd ellen.

Jók: Burány, Homma, Zakar, ill. Abass, Csertői, Debreczeni.

Örkény–HFC 2–4 (2–1)
Örkény, 150 néző. Vezette: Csatári.
Örkény: Monok – Duhaj, Kovács I. T., Tóth L., Sebők – Nagy K., Ulicska, Szabó G., Farkas – Zsivotzky, Katona. Edző: Pleskó László.
HFC: Sós – Szűcs R., Antal, Pécsek, Mucsi (Simon) – Huszár (Frank), Marton, Nagy A. (Varga M.), Mészáros – Rácz D., Bernát. Edző: Rostás Károly.
Gólszerzők: Zsivotzky, Katona, ill. Bernát (2), Szűcs R. (11-esből), Rácz D.

A 20. percben már 2–0-ra vezettek a hazaiak. A 43. percben Rácz szépített, a második félidőben pedig már kidomborodott a hódmezővásárhelyiek nagyobb tudása. A vendégek hármas cseréje sokat lendített a HFC játékán.

Rostás Károly: – Ha így folytatjuk, a nyugdíjas kort valószínűleg nem érem meg.

Jók: Zsivotzky, ill. Bernát, Frank, Varga M.

További eredmények: Kiskunfélegyháza–Baja 1–4, Gyula– Szolnoki Spartacus 3–1, Vasas II.–Monor 0–1, REAC–Dabas 0–3.

A bajnokság állása

1. Baja 11 10 0 1 33 – 18 30
2. Békéscsaba 11 7 3 1 28 – 15 24
3. Honvéd II. 11 6 2 3 32 – 15 20
4. Monor 11 6 2 3 21 – 14 20
5. Tisza Volán 11 6 1 4 33 – 21 19
6. Gyula 11 5 4 2 20 – 16 19
7. Vasas II. 11 5 2 4 12 – 10 17
8. Kiskunfélegyháza 11 5 2 4 18 – 20 17
9. HFC 11 5 1 5 20 – 21 16
10. Szigetszentmiklós 11 4 2 5 17 – 18 14
11. Csongrád 11 3 2 6 17 – 15 11
12. REAC II. 11 3 2 6 14 – 36 11
13. Dabas 11 3 1 7 15 – 19 10
14. Algyő 11 3 1 7 12 – 25 10
15. Szolnoki S. 11 3 0 8 11 – 24 9
16. Örkény 11 1 1 9 13 – 29 4

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei I. labdarúgó-bajnokság, 11. forduló

Két azonos pontszámú gárda áll a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság élén. Közülük a Balástya… Tovább olvasom