Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Kis sportágválasztó: ahol centiken méterek múlnak - az íjászat

Szeged - Különleges vállalkozásba kezdett lapunk sportrovata: rendszeresen bemutatunk egy olyan sportágat, amelynek technikája, fortélyai talán kevésbé ismertek az emberek számára. Mert futballozni, pingpongozni mindenki próbált már. De mi a helyzet az íjászattal?
„A legelső íjászatra utaló jelek mintegy 50 ezer évvel ezelőttről maradtak fent" – írja a sportágról a Wikipedia internetes lexikon. Önmagában már az is nagy dolog, hogy a sportág ennyi időn át fennmaradt, ráadásul 1972 óta az olimpián is helyet kap. Ősi és egyben modern is – ezért próbáltuk ki.

Megyei íjászélet

Csongrád megyében komoly íjászélet folyik, elég csak az Ópusztaszeren évente megrendezett országos találkozóra gondolni. Persze azon a tradicionális íjászok vesznek részt, ami azért sokban eltér az olimpiai kategóriától. Mi az utóbbira voltunk igazán kíváncsiak.

Banda Tibortól, az Univerzális Természetjáró Club Íjász Sportegyesület edzőjétől kértünk segítséget, aki évtizedek óta a sportágban van, és fiát, Banda Árpádot készíti fel a világeseményekre.

Az alapok

– Először nem kapsz íjat, egy gumiszalaggal kezdünk – mondta Tibor, miközben magyarázta a feszítés és az oldás technikáját. Szakkifejezések természetesen itt is bőven akadnak: göb, ideg, irányzék, Berger, V-bar, stabilizátor, T-léc – persze a gumiszalagon ezekből egyik sincs meg.

Kezdésnek elég a gumiszalag. Galéria: Nagy Katinka

– A feszítésnél figyelni kell, hogy a vállaid ne emelkedjenek meg, az elöl lévő kezedet teljesen kinyújtsd, a hátul lévőnél pedig a könyöködet magasan emeld fel. Az ideget egészen az álladig húzd, majd egy feszítő mozdulat közben oldj ki – vázolta az alapokat, miután rám adta az alkarvédőt, a háromujjú kesztyűt és a mellvédőt.

Nem hangzott bonyolultnak, mégsem sikerült egyszer sem tökéletesen végrehajtanom. Persze ez nem is megy ilyen gyorsan.

A sárga kör vonzása

– Ne a célra figyelj – mondta Tibor, amikor már egy gyakorlóíjat teszteltem. – Ilyenkor még az kell, hogy berögzüljön a mozdulat, automatizmussá váljon, mivel egy versenyen legalább kétszázszor meg kell ismételni.

Kezdésnek elég a gumiszalag. Galéria: Nagy Katinka

Azért nem nagyon tudtam függetleníteni magamat a sárga körtől, és 5 méterről sikerült is beletalálnom. Kezdőként ez rendkívül motiváló volt.

– Azért ez igencsak megterheli a vállat – mondtam a gyakorlóíjra.

– Ez? Várj, amíg egy komolyabb műszert is felemelsz – kaptam a választ.

Fontos fontok

És valóban, amikor megkaptam Varga Zoltánnak, az UTC elnökének az olimpiai Hoyt íját, egész más érzés volt. Míg a gyakorlóval egy lövésnél 20 fontot húztam ki – amely nagyjából tíz kilónak felel meg –, addig az olimpiai íjjal ez a szám megduplázódott.

A Hoyt íj és gazdája, Varga Zoltán. Galéria: Nagy Katinka

Remegett is a kezem rendesen. Bele lehet gondolni, hogy egy versenyen, például 70 méterre lőve egy íjász kétszázszor húzza ki ezt a negyven fontot, azaz húsz kilót, így körülbelül 4 tonnát mozgat meg. Ehhez sétál még 5–6 kilométert, és a vesszők kiszedése a táblából sem számít egyszerű műveletnek.

Banda Tibor megjósolta: az olimpiai íjjal nem volt egyszerű. Galéria: Nagy Katinka

Centik=méterek

Ha már megkaptam hozzá az eszközt, mertem nagyot álmodni, és 18 méterre is lőttem néhányat. Először csak a táblát találtam el, majd a kék kört is. Mielőtt azonban elkapott volna a hév, és kerestem volna egy célt hetven méterre, lehűtöttek.

Elsőre nem is rossz. Galéria: Nagy Katinka

– Azért gondolj bele, hogy ha a lövésnél 1–2 centit tévedsz, az 18 méteren csak 10–15 centi, ám 70 méteren már lehet több méter is. Elsőre azért nem volt rossz – mondta Tibor.

Az íjászat sem. Sőt nagyon is jó élmény!

A cikksorozat korábbi részeit itt találja:

Harc és művészet - a kendó

Nincs fék, nincs félelem - a salakmotor

A vitorlázás, avagy a hollandiról repülő

Ne lepődj meg, ha vizes leszel - a kajak-kenu

A búvárúszás és a medence palackos urai

Amerikai futball, a kemény legények játéka

Cselgáncs, az esés művészete

Olvasóink írták

  • 3. teraszmosó-katona 2012. február 29. 17:44
    „Szerintem a képek nem lettek rosszak, nekem kifejezetten tetszenek!! Jó volt a fotó alany, szakszerűen tartotta az íjat. Mondjuk a cikk írója, egyébként nekem a személyes kedvencem! Tehetséges, fiatal újságíró srác!:) Kívánjunk sok sikert neki a pályafutása során és a fényképész hölgynek is hasonló jókat!!”
  • 2. zivaTARY 2012. február 29. 14:30
    „Banda Árpi az osztálytársam! :D”
  • 1. TomTaylor 2012. február 29. 10:26
    „Nagyszerű kezdeményezés ez a cikksorozat!
    Tényleg jó lenne minél több embert mozgásra bírni.

    És ha lehetek egy kicsit rosszmájú:
    Kedves Katinka! Érdemes lett volna a fotózás előtt beállítani a fehéregyensúlyt a fényképezőgépén. További jó fotózást, sok jó képet kívánok!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Panaszt tett a Falco-meccs után a Leonardo Kft., Valovicsot felfüggeszthetik

A Szedeák-Falco meccs lefújása után Valovics játékvezető ráütött Gémes Sándor fotóriporter gépére. A játékvezetőt felfüggeszthetik. Tovább olvasom