Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Kőhalmi ''Kavics'' a Szőreg kispadján

Új edzője van a megyei I. osztályban szereplő Szőreg labdarúgócsapatának. A bajnokság 14. helyén álló gárda szakmai munkájáért ezentúl Kőhalmi István (képünkön) felel. Az új trénertől a biztos bentmaradás kiharcolását várja az új elnökség.
Az őszi szezonban leginkább botrányairól, fegyelmezetlenkedéseiről vált híressé a Szőreg labdarúgócsapata. Már attól kellett tartani, hogy szétszélednek a játékosok, az új elnök, Szűcs Lajos vezette elnökség ezt akarta megakadályozni. Első és talán legfontosabb lépésként megnyerték az együttes edzőjének az egykoron az NB I-ben 218 találkozón szerepelt Kőhalmi Istvánt.

– Eszem ágában sem volt edzősködni, de mert az új elnök, Szűcs Lajos régi barátom, nem tudtam, és talán nem is akartam a kérésére nemet mondani – jelentette ki az 54 éves népszerű „Kavics". – Kemény fába vágtam a fejszémet, a felkészülésünkről az mindent elárul, hogy az első edzőmeccsünket csak ma este 6 órakor vívjuk a szegedi műfüves pályán a Tiszaszigettel. A jövő héten induló bajnokság első négy-öt fordulója biztosan rámegy arra, hogy teljesen összeálljunk.

A közelmúltban zajlott le Szőregen a közgyűlés, melyen az együttes szurkolói tanúbizonyságát tették annak, hogy mennyire szeretik a csapatot.

– A bentmaradás kiharcolása a célunk, egyelőre többet nem várhatok el – folytatta a szakember. – Ehhez elsősorban az kell, hogy a játékosok fejében rend legyen, fegyelmezetten küzdjenek az első perctől az utolsóig. Meg kell változtatni a Szőreg „arculatát", elég volt abból az időszakból, amikor bíróverés, kiállítások, sárga lapok miatt emlegették a Rákóczit. Attól a futballistától, aki nem áll be a sorba, szemrebbenés nélkül elbúcsúzom. Nem egy balhés társaság edzője akarok lenni! A drukkerek is azzal tudnak a legtöbbet segíteni, ha sportszerűen buzdítják a fiúkat.

Kőhalmi szőregi debütálására amúgy nem lehet panasz, a decemberi Kék Mókus-kupán a 35 éven felülieknél egészen a fináléig vezette a Szőreg III-at. A helyiek abban bizakodnak, hogy Kavicsnak a parketta után a zöld gyepen is sikerül maradandót alkotnia.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei pólónagyüzem

A három Csongrád megyei OB I-es vízilabdacsapat a hét végén öt mérkőzésen ugrik a vízbe. Tovább olvasom