Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Középpontban Tóth Márton, az A-Híd vízilabdása

Az A-Híd Szeged férfi vízilabdacsapata a magyar kupa csoportkörével letudta a szezon első tétmeccseit, a jövő hét végén pedig az első rangadó is eljön, hiszen a címvédő negyeddöntős ellenfele az Eger lesz. Tóth Mártont a párosítás mellett a sportág új szabályairól is kérdeztük.
– Itt az ősz, így egyre fontosabb a kérdés: hogyan sikerült a beilleszkedés és a felkészülés?
– Minden adott egy jó szezonhoz, a lehető legjobb körülményekre találtam Szegeden. A várost azonnal megkedveltem, a társakkal pedig jól kijövök. Vincze Balázzsal és Juhász Zsolttal az Universiadén már együtt voltunk, a győzelem pedig nagy lökést adott nekünk, azóta is csak pozitív élmények érnek.

– Ezt két meccsen hét góllal hálálta meg a magyar kupa csoportkörében, ahol először próbálták ki a sportág új szabályrendszerét. Mik a tapasztalatok?
– Látszott, hogy a támadójáték támogatására kínosan ügyelnek, így jóval több a kiállítás, mint korábban. Új taktikai felkészülés szükséges, ugyanis az eddiginél fontosabbá vált, hogyan oszlanak meg egymás között a személyi hibák. A korai kipontozódások elkerülése mellett az eddigi beidegződésekre kell figyelni, főleg védekezésben.

– Épphogy szembesültek a változásokkal, a következő két mérkőzést már a bajnok ellen játsszák, ugyanis a jövő hét végén az Eger lesz az ellenfél a magyar kupa negyeddöntőjében.
– Kifejezetten örülök a sorsolásnak, ugyanis pont egy ilyen kiélezett csatára van szükség ahhoz, hogy jobban átlássuk az új szabályokat, és véleményt is tudjunk alkotni róla. Erőfelmérőnek is tökéletes lesz a nagy rivális ellen játszani, izgatottan várjuk a párharcot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pick Szeged: az ötödik EHF-szereplés

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának nem sikerült kiharcolnia a Velux EHF Bajnokok Ligájában való szereplést. Tovább olvasom