Délmagyar logó

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 30°C Még több cikk.

Letette az alapot a MOL-PICK Szeged Németországban

A MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata remek győzelmet aratott (37-35) a Bajnokok Ligájában a Rhein-Neckar Löwen ellen. Juan Carlos Pastor együttese a második félidőben fordította meg a meccset. Ma 18 órakor már Vácott játszanak az NB I-ben.
Örömtánc a meccs végén, boldog, pacsizó játékosok. Két sikertelen BL-meccs után nyerni tudott a MOL-PICK Szeged. Méghozzá annak a Löwennek az otthonában, akitől az ősszel hazai pályán simán vereséget szenvedett. Most a Szeged visszavágott, gólgazdag találkozón 37–35-re diadalmaskodott.
– Ez fontos győzelem volt, főként azért, mert ahogy elértük, az erőt adhat – kezdte a meccs értékelését Juan Carlos Pastor vezetőedző. – Ami különösen tetszett, hogy csapatként játszottunk. Januárban az alapoktól kezdtünk mindent. Új játékosok is érkeztek, és akik eddig kevesebb szerepet kaptak, azok is hozzátettek a sikerhez. Ez az alap, erre lehet építeni, de még mindig van hova fejlődni. Fontos pillanat volt, hogy a félidőre két gólra sikerült feljönnünk, elhittük, hogy nyerhetünk, ez növelte az önbizalmunkat, nem kellett futnunk az eredmény után, felszabadultan játszottunk.

Az első félidőben a Löwen fordított, 10–6-ra lépett el. Úgy nézett ki, hogy ekkor eldőlhet a meccs, a Szegednek azonban volt ereje, nem roppant meg. – A 6–0-s sorozatot a mi hibáinkból csinálták meg. Labdát veszítettünk, könnyű gólokat kaptunk. Ez ellen nem lehet védekezni. Egy időkérés viszont jót tett, azonban figyelnünk kell erre, nem szabad ilyen hibákat véteni.
Srsen az álomcsapatban
Parádésan sikerült Ivan Srsen első BL-mérkőzése: a MOL-PICK Szeged horvát légiósa hét gólt szerzett, és jobbátlövő poszton bekerült a forduló álomcsapatába az európai szövetségnél. A szlovén Mario Sostaric kínaiból szerzett gólját a 11. forduló legszebb találatának választották meg.

Ivan Srsen álomszerűen mutatkozott be élete első BL-találkozóján. A horvát átlövő Balogh Zsolt sérülése miatt főszerepet kapott, amivel élt, hét gólt rámolt be a német kapuba. – Azok az emberek, akik mindent megtesznek azért, hogy sikeresek legyenek, odafigyelnek az edzéseken, csak arra koncentrálnak, hogy fejlődjenek, sokra vihetik, nagy erősségük lehetnek egy csapatnak. Ivan Srsen ilyen játékos. Most sok gólt szerzett, mert a másik oldalra jobban koncentrált a Löwen, így neki megvolt a területe, amellyel remekül élt.

A vacsora után együtt maradt a keret, a szálloda halljában egy sör mellett sokáig beszélgettek, poénkodtak, zenét hallgattak. Ez az este is jelezte, hogy kiváló közösséget alkotnak a játékosok. – Visszatért az önbizalmunk, ez a győzelem elhiteti a játékosokkal, hogy képesek a jó játékra, tudnak előrelépni. Egy ilyen siker mindig fontos a csapatépítésben, ez összehozza a fiúkat. Ez mindenkinek fontos, a vezetőknek, a szurkolóinknak egyaránt. Amit jó volt látni, hogy a játékosok élvezték a játékot, ez volt az egyik kulcsa a győzelmünknek.

A MOL-PICK Szeged ma délelőtt átmozgató edzésen vesz részt, majd 18 órakor a Vác otthonában szerepel a K&H férfi kézilabdaligában. A meccsről a delmagyar.hu szöveges online tudósításban számol be.
Vasárnap pedig újabb BL- meccs jön, a címvédő Vardar Szkopjéhoz látogat a csapat. A találkozóra szurkolói busz indul szombaton, amelyre még lehet jelentkezni Csapó Attilánál a 20/358-9813-as telefonszámon

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kárász Anna még nem mer nagyot álmodni

Kárász Anna még nem mer nagyot álmodni
Már tünetmentesen tudja használni kajakozásra a műtött vállát az NKM Szeged kétszeres világbajnoka, Kárász Anna. Tovább olvasom