Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Márton Anita szeme előtt már London lebeg

Hosszú, fárasztó idényt tudhat maga mögött a szegedi származású, a csongrádi megyeszékhelyen élő és tanuló, de a Békéscsaba színeiben versenyző atléta, Márton Anita. A 22 éves súlylökő, diszkoszvető novemberben kezdi meg a felkészülést a következő évadra, amelynek csúcsa a londoni olimpia lesz.
Márton Anita számára véget ért az idény. Ebben a hónapban ugyan lett volna még versenye Szlovákiában és Békéscsabán, de azokat lemondta, mivel a főiskolán is helyt kell állnia.

– Épp eleget versenyeztem már idén – mondta a bajnoknő. – Hosszú és fárasztó idény áll mögöttem. Korán elkezdődött számomra a versenyidőszak, április közepétől folyamatosan indultam a különböző viadalokon. Némi túlzással szinte minden héten versenyeztem, volt úgy, hogy kétszer is. És ez egészen így ment augusztus végéig.

Anita tavaly érte el súlylökésben egyéni legjobbját, a 18,20 métert.

– Az idei esztendőre az olimpiai A szint, a 18,35 méter elérése volt a fő cél. A tervezettől csupán 20 centiméterrel maradtam el, de nem vagyok emiatt bosszús. Az ötkarikás B szint 17,20 volt, azt majdnem egy méterrel túlszárnyaltam, úgyhogy gyakorlatilag olimpiai résztvevőnek számítok.

Az országos bajnok számára nem csak a montenegrói viadalon elért nagy dobása miatt indult remekül az esztendő, a párizsi fedett pályás Európa-bajnokságon 17,84 méterrel 5. helyet ért el.

Márton Anita. Fotó: DM/DV
Márton Anita célja az olimpiai A szint megszerzése.
Fotó: DM/DV

– A júliusi, Ostravában rendezett U23-as Eb volt számomra az év legfontosabb versenye. Fő számomban, a súlylökésben nagyon erős mezőny jött össze, 17,09 méterrel 5. lettem, míg diszkoszvetésben 54,14 méterre szállt a kezemből a szer, ezért a teljesítményemért bronzérem volt a jutalmam. Az előbbiben kicsit furcsa volt, hogy a győztes orosz lány 18,70 méterrel nyert, pedig tavaly még csak 16,80-ig jutott. Ebben a korban nem szokás két métert fejlődni...

Az ázsiai világversenyeken, az Universiadén és a világbajnokságon viszont méterben valamelyest elmaradt a tőle várttól.

– Sencsenben 17,01 méterrel 7. lettem az egyetemista és főiskolás sportolók viadalán, a tegui vébén pedig 17,04 méterrel nem jutottam tovább a selejtezőcsoportomból. A visszaesést megbeszéltük edzőmmel, a velem immár tíz éve foglalkozó Eperjesi Lászlóval. Sokat dolgoztam, edzettem egész évben, az erőmmel, a robbanékonyságommal semmi gond, a probléma abból fakad, hogy nem tudtam kellően koncentrálni, szétszóródott a figyelmem. Edzettem, versenyre jártam, az iskolát sem lehetett elhanyagolni, és az is változás volt az életemben, hogy a szülői házat elhagyva összeköltöztem a párommal. Mindent mérlegre téve, rengeteg tapasztalatot szereztem, amit igyekszem a következő idényben maximálisan hasznosítani. Persze azt sem tagadom, a méter miatt kis hiányérzetem azért akad.

Jövőre Londonban rendezik a versenyek versenyét, az olimpiát. Anita óvatosan jósol.

– Természetesen a nagy álmom, hogy döntőbe jussak, de az iszonyatosan nehéznek ígérkezik. Már a világbajnokság is mutatta, mire lehet számítani az ötkarikás játékokon. Az elmúlt hat–nyolc esztendőben 17,80–18 méter is elég volt a 12-es döntőbe jutáshoz, a vb-n 18,67 méter kellett ehhez. Szóval fel kell kötni azt a bizonyost... Ezért dolgozom majd novembertől megszállottként.

Olvasóink írták

  • 1. kilo 2011. szeptember 28. 14:21
    „Nap mint nap látom edzeni, fantasztikus, ahogyan végzi a munkáját.
    Bár kicsit sajnálom, hogy nem szegedi színekben indul, de hajrá, nagyon szurkolok!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legendás meccsek: bajnokot vert a Szeol

Legendás mérkőzéseket, eseményeket elevenítünk fel mostantól szerdánként: rögtön 1984-be ruccanunk vissza az időben. Tovább olvasom