Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Megye I: élre ugrott a Mórahalom

A labdarúgó megyei I. osztályban a legutóbbi iksz után a hétvégén kikapott a sokáig százszázalékos Ásotthalom, az Algyő verte a „halmiakat". Az őszi zárófordulóban öt hazai és három vendégsiker került a jegyzőkönyvekbe.
Hódmezővásárhelyi FC II.–Tápé 1–0 (1–0)
Hódmezővásárhely, városi stadion, 100 néző. Vezette: Kócsó.
HFC II.: Vígh S. – Jesenszki, Bokor, Rácz L., Brizik-Bodrogi I., Konc A. (Hanga), Bartyik (Szabó Cs.), Soós Z., Bálint D. (Tóth J.), Konc K., Juhász II. S. Edző: Dezső Ferenc.
Tápé: Kispéter – Székely, Kecskés, Pécsek, Kövecs, Farkas Á., Farkas Z. (Jenei), Neszméry, Hufnáger (Borka), Kozma, Kőszegi (Markó). Edző: Stetakovics Marinko.
Gólszerző: Bartyik.
Kiállítva: Kispéter.
Jók: Bokor, Rácz, Brizik-Bodrogi, Bartyik, ill. Pécsek, Neszméry.

Dezső Ferenc: – Azok a bizonyos utolsó passzok ezen a mérkőzésen nem sikerültek, így magunknak tettük nehézzé a mérkőzést.
Stetakovics Marinko: – Küzdelmes mérkőzésen megérdemelten nyert a hazai csapat.
Ifjúságiak: HFC II.–Tápé 0–1, gólszerző: Balog.

Algyő–Ásotthalom 2–0 (1–0)
Algyő, 180 néző. Vezette: Csöngető.
Algyő: Tombácz – Szigeti, Balogh Á., Szabados, Daróczi, Takács, Sebők, Balogh N. (Farkas), Bogdán (Gonda), Hegedűs (Koza), Hadár. Edző: Takács Zoltán.
Ásotthalom: Ábrahám – Papp (Bárdosi), Vastag B., Rencsár, Németh, Pataki, Kothencz (Frank), Vastag Sz., Andróczki (Tari), Baji, Szűcs. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs.
Gólszerző: Hadár (2).
Jók: mindenki, ill. Rencsár, Németh.

Takács Zoltán: – Gratulálok csapatomnak az egész őszi szerepléshez, a mai mérkőzésen jobban akartuk a sikert, mint ellenfelünk, és nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.
Hevesi Tibor: – Legfontosabb, hogy egyik játékosom sem sérült meg súlyosan. Így is nagyon sikeres szezonon vagyunk túl, köszönöm a szurkolóink biztatását.
Ifjúságiak: Algyő–Ásotthalom. 14–0, gólszerrzők: Kiss B (3), Kovács L. (3), Orosházi D. (3), Dancsik (2), Kapa, Bella, Belovai.

Mórahalom–Szegedi VSE 2–1 (0–0)
Mórahalom, 100 néző. Vezette: Orosz.
Mórahalom: Sztankovics – Kothencz, Kovács, Udvari, Mészáros, Lóczi, Tóth A., Siha (Batancs), Tóth L. (Lázár), K. Tóth (Papdi), dr. Szőke. Edző: Tóth Ákos.
Szegedi VSE: Csala – Kozma, Ágoston, Márki, Balogh, Fröhlich, Németh, Beleznai, Simon, Vangel, Hegyesi Zs. Edző: Bóka Ferenc.
Gólszerzők: Márki (öngól), dr. Szőke, ill. Simon.
Jók: Udvari, Mészáros, Lóczi, ill. Vangel, Fröhlich.

Tóth Ákos: – Ha mindenki, aki a futballról beszél, annyit tenne ezért a sportért, mint a játékosaim, akkor nem így beszélnének a magyar fociról...
Bóka Ferenc: – Véleményem szerint nem érdemeltünk vereséget.
Ifjúságiak: Mórahalom–Szeol SC-Szegedi VSE 2–6, gólszerzők: Varga K., Pipicz, ill. Varga R. (2), Papes, Horváth, Horváth-Harmat, Törköly.

Kiszombor–Balástya 5–3 (3–3)
Kiszombor, 200 néző. Vezette: Gera.
Kiszombor: Flórián – Aigner, Kalász, Rutai, Horváth, Tézsla L., Kovács A., Tézsla K., Kovács L. (Kardos), Hatvani, Paku (Bottyán). Edző: Madránszki Zoltán.
Balástya: Reguli – Laczkó, Kis Szabó, Szél, Kozó, Juhár, Tóth T., Gajdacsi, Batancs, Tóth I., Kailinger. Edző: Antal
Róbert.
Gólszerzők: Kovács A., Tézsla K., Hatvani (2, egyet 11-esből), Kardos, ill. Juhár, Gajdacsi, Kailinger.
Kiállítva: Kailinger.
Jók: senki, ill. Gajdacsi, Kis Szabó, Reguli.

Madránszki Zoltán: – Ennyi helyzettel egy bajnokságot is meg lehet nyerni, amennyit ezen a találkozón kihagytunk.
Antal Róbert: – A kiállítás megpecsételte a sorsunkat, ismét nyerhető mérkőzést engedtünk ki a kezünkből.
Ifjúságiak: Kiszombor–Balástya 2–2, gólszerzők: Szilasi, Kónya, ill. Nagymihály, Piellus.

Nagymágocs–Csanádpalota 0–1 (0–1)
Nagymágocs, 100 néző. Vezette: Samu.
Nagmágocs: Kovács I. – Sándor L., Marsovszki (Gazsi), Magyar, Takács, Kovács F., Makai, Sándor Z., Szepesi (Rácz), Fejes (Borbás), Markovics. Edző: Györgyi István.
Csanádpalota: Krajczár – Kiss, Sas (Erdélyi), Benczúr (Merlák), Varga, Bakos, Bimbo (Cost, Halász, Szellelki, Ureche, Csókás. Edző: Koczkás Zoltán.
Gólszerző: Csókás.
Kiállítva: Csókás.
Jók: senki, ill. mindenki.

Györgyi István: – Ilyen meccsre mondják, hogy játszhattunk volna még egy napig, akkor sem rúgunk gólt. Az idény egyik leggyengébb formáját nyújtottuk.
Koczkás Zoltán: – Hősies küzdelemben szereztük meg a 3 pontot.
Ifjúságiak: Nagymágocs–Csanádpalota 4–1, gólszerzők: Kerekes (2), Nagy, Köteles, ill. Balogh R.

Mindszent–Csongrád-Turbó 1–3 (1–2)
Mindszent, 150 néző. Vezette: Kovács P.
Mindszent: Szilágyi – Galambosi, Terbán (Csatlós T.), Szabó B., Pap Z., Szecskó, Bartucz M., Tóth Cs. (Rideg), Mihály T. (Nana R.), Mihály R, Antal S. Játékos-edző: Tóth Csaba.
Csongrád: Bíró – Bodor, Lajos, Tompa, Boldizsár, Zsigó (Polyák), Lévai (Czibolya), Deli, Lekrinszki, Nagy, Birk (Sarusi). Edző: Keller Mihály.
Gólszerzők: Mihály R.(11-esből) ill. Lekrinszki, Nagy, Deli.
Jók: Terbán, Tóth Cs., Szecskó ill. Toma, Lekrinszki, Nagy, Boldizsár.

Tóth Csaba: – Kovács Péter játékvezető nem szereti a csapatomat, hiszen érthetetlen módon a második gólunkat annak megadása után egy perccel visszavonta.
Keller Mihály: – Sikeres őszt zártunk. Bízunk a jó tavaszi folytatásban.
Ifjúságiak: Mindszent–Csongrád 1–2, gólszerzők: Zimán ill. Tamasovszki (2).

Algyői öröm: kétszer is Hadárt (a földön, háton) köszönthették a társak. Fotó: Frank YVette
Algyői öröm: kétszer is Hadárt (a földön, háton) köszönthették a társak.
Fotó: Frank YVette

Kistelek–Sándorfalva 2–3 (1–2)
Kistelek, 200 néző. Vezette: Lászlai.
Kistelek: Keresztes – Piacsek, Keller Z., Koncz M., Koncz R. (Jójárt), Gera (Bárkányi B.), Rostás (Keller I.), Tóth, Nana, Kiszner, Béres. Edző: Czeigersmidt Roland.
Sándorfalva: Vasas – Jani (Kiss), Grósz (Szabó), Kordás, Kanász, Molnár, Duba, Bitó (Szanka), Túri, Mihalkó, Gémes. Edző: dr. Tóth János.
Gólszerzők: Koncz M., Koncz R., ill. Mihalkó, Gémes, Kiss.
Kiállítva: Tóth, Nana.

Czeigersmidt Roland: – Gratulálok a csapatnak, köszönjük a szurkolók egész éves kitartását.
Dr. Tóth János: – A megszerzett 38 pontjával az ősz egyik meglepetéscsapata a Sándorfalva. Nekem is.
Jók: mindenki, ill. Kordás, Gémes, Kiss.
Ifjúságiak: Kistelek–Sándorfalva 2–0, gólszerzők: Sipka G. (2).

Kiskundorozsma–UTC 4–1 (2–1)
Kiskundorozsma, 80 néző. Vezette: Barát.
Kiskundorozsma: Korom – Kreizler, Keller J. (Bálint D.), Takács A., Mórocz, Marjanucz, Erhardt (Simon), Péter S., Völgyi R., Zámbori (Szélpál), Fődi. Edzők: Brinszky Adrián, Horváth Péter.
UTC: Béry – Péczely, Balogh, Joó, Laudisz (Jaksa), Szabó, Szántó, Gonda, Farkas A. (Molnár), Kovács (Bujdosó), Bokányi. Edző: Pálfy Zoltán.
Gólszerzők: Erhardt (2), Völgyi R., Fődi, ill. Farkas A.
Jók: Takács A., Mórocz, Erhardt, ill. Béry, Bokányi, Farkas A.

Brinszky Adrián: – Éltünk a decemberi sportolási lehetőséggel, győzelmünkkel kozmetikáztunk az őszi szezonunkon.
Pálfy Zoltán: – Gratulálok a Kiskundorozsma megérdemelt győzelméhez.
Ifjúságiak: Kiskundorozsma–UTC 0–2, gólszerző: Fekete, Kormányos.
Szabadnapos: Röszke.

Tudósítóink: Borsándi István (Hódmezővásárhelyi FC II.), Horváth Nándor (Algyő), Madránszki Zoltán (Kiszombor), Tóth Ákos (Mórahalom), Hevesi Tamás (Mindszent), Verrasztó István (Nagymágocs), Bárkányi Péter (Kistelek), Tanács Attila (Kiskundorozsma).

A bajnokság állása

1. Mórahalom 15 13 1 1 52 – 18 40
2. Ásotthalom 15 13 1 1 37 – 10 40
3. Sándorfalva 16 12 2 2 40 – 12 38
4. Algyő 16 12 1 3 42 – 13 37
5. Csongrád 16 9 3 4 31 – 18 30
6. Kk.-dorozsma 16 8 3 5 42 – 20 27
7. Nagymágocs 16 6 4 6 27 – 24 22
8. Kiszombor 16 6 4 6 29 – 35 22
9. Kistelek 16 6 2 8 34 – 33 20
10. Mindszent 16 6 0 10 35 – 55 18
11. Csanádpalota 16 5 3 8 27 – 33 18
12. SZVSE 16 4 3 9 30 – 31 15
13. Röszke 16 4 3 9 19 – 26 15
14. HFC II. 16 4 3 9 20 – 40 15
15. Tápé 16 3 2 11 8 – 33 11
16. UTC 16 1 8 7 17 – 36 11
17. Balástya 16 1 1 14 15 – 68 4

Az ifjúsági bajnokság állása

1. SZVSE 15 12 3 0 62 – 12 39
2. Algyő 16 12 1 3 74 – 22 37
3. Tápé 16 12 1 3 37 – 14 37
4. Sándorfalva 15 12 0 3 64 – 12 36
5. Kistelek 16 10 2 4 40 – 22 32
6. Röszke 16 10 2 4 38 – 21 32
7. Mórahalom 15 9 2 4 41 – 25 29
8. Csongrád 15 8 3 4 34 – 18 27
9. Nagymágocs 16 7 2 7 25 – 30 23
10. HFC II. 16 6 0 10 30 – 46 18
11. Csanádpalota 16 5 1 10 22 – 47 16
12. Kk.-dorozsma 16 4 2 10 36 – 46 14
13. Mindszent 16 3 4 9 21 – 46 13
14. Ásotthalom 15 2 3 10 14 – 65 9
15. Balástya 15 2 2 11 18 – 54 8
16. UTC 16 1 2 13 19 – 40 5
17. Kiszombor 14 1 2 11 15 – 70 5

Olvasóink írták

  • 1. híd 2011. december 05. 21:38
    „Balástya: pá ,pá, megye 1!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megye II: őszi bajnok a Székkutas

A labdarúgó megyei II. osztály kilenc mérkőzésén hét hazai győzelem mellett egy-egy döntetlen és vendégsiker született. Tovább olvasom