Szombaton három találkozót (kezdés 16.30) rendeznek. Az újonc UTC (12.) az elmúlt fordulóban az első győzelmét arató Balástyát (8.) fogadja. A Tápé (10.) az eddig veretlen Mórahalmot (2.), míg az edzőváltáson átesett Mindszent (5.) az előző fordulóban meglepően nagy különbségű vereséget – 2–6 a Kistelek ellen – szenvedő Kiszombort (13.) látja vendégül.
Vasárnap öt találkozó következik. A bajnok Csongrád (3.) Röszkére (14.) utazik, a listavezető, eddig százszázalékos Kistelek (1.) a nyáron alaposan átalakult Sándorfalvával (8.) vív majd mindenképpen érdekes meccset. A sereghajtó Nagymágocs (16.) a szintén újonc, és eddig egyetlen pontot gyűjtő Üllés (15.) ellen próbálja megszerezni első győzelmét. A Dorozsma (11.) a jól rajtoló Csanádpalotát (7.) fogadja.
A rangadót az Ásotthalom (4.) és az SZVSE-Gyálarét (6.) vívja.
– Szeretnénk javítani, az első hazai bajnoki meccsünk nem sikerült jól – kezdte a beszélgetést Hevesi Tibor, az Ásotthalom edzője.
– Rasztikot Sándorfalván kiállították, így a helyettesítésének a megoldása a legfontosabb feladat. A helyzetkihasználásunkon kell leginkább javítani, éppen ezt gyakoroltuk az edzéseken. Fiatal, sokat futó csapat az SZVSE, a rutin viszont a mi oldalunkon áll.
– Kemény csatára számítok, de idegenben is szeretnénk nyerni, mi minden meccsre így utazunk – vette át a szót az SZVSE-Gyálarért mestere, Bóka Ferenc.
– Megyei szinten több kiváló labdarúgó található a hazai csapatban, azonban mi is egyre masszívabbak vagyunk, remélem, hogy kijön a lépés Ásotthalmon – fogalmazott Bóka Ferenc.