Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Nagy, az aranyhalmozó

Nagy Péter révén a szegedi súlyemelés ismét fantasztikus sikereket ért el: a fiatal versenyző junior és felnőtt ob-t nyert.
Nagy Péter az idén tavasszal került Szegedre Győrből, ahol ellehetetlenült a súlyemelő-szakosztály helyzete. A Tisza partján nagy múltú egyesületnél, a Lelkesedés SK-nál folytathatta a munkát, ahol felkészült edzők, egykori élversenyzők irányítják a szakmai munkát. Már a Trencsénben megrendezett junior Európa-bajnokságon is letette névjegyét Oláh Imre 19 esztendős tanítványa, 332 (150, 182) kilós összteljesítménnyel a 9. helyen végzett. A tatabányai utánpótlás országos bajnokságon 7 kilóval kevesebb is elég volt számára, hogy kor- és súlycsoportjában (+105 kg) maga mögé utasítsa a mezőnyt. A koronát idei produkciójára a felnőtt ob-n tette fel, melyen 327 kilogrammos összteljesítménnyel hódította el az aranyérmet. Zsuga Imre, a szövetség szakmai alelnöke is úgy vélekedett, a juniorok bizonyítottak és ez örvendetes a sportág jövője szempontjából.

– Péter Szegeden szeretne továbbtanulni, városunkban képzeli el a jövőjét, aminek mi természetesen örülünk. Tehetséges, sokra hivatott sportolóról van szó, amit idei eredményeivel fényesen bizonyított. – értékelt Ördögh István, a szegedi súlyemelés „mindenese", az SZLSK szakosztályvezetője.


Nagy-eredmények

Junior Eb, Trencsén, +105 kg: 9. Nagy Péter 332 (150, 182) kg. Junior országos bajnokság, Tatabánya, +105 kg: 1. Nagy Péter 325 (145, 180) kg. Felnőtt országos bajnokság, Kazincbarcika, +105 kg: 1. Nagy Péter 327 (147, 180) kg. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csúri miskolci ötöse

A futsal NB I őszi zárófordulójában a szegedi Első Beton Miskolcon győzött, míg a Szentes… Tovább olvasom