Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Naturtex-SZTE-Szedeák: élesedő osztályharc

Jászberény - A Naturtex-SZTE-Szedeák A csoportos férfi kosárlabdacsapata 97–88-as vereséget szenvedett Jászberényben, ezzel az utolsó négy forduló előtt a jászságiakhoz és a Debrecenhez hasonlóan 6 győzelemmel áll a tabellán.
„Az osztályharc élesedik" – mondja Virág elvtárs Pelikánnak A tanú című filmklasszikusban. A mondat a férfi kosárlabdázók NB I A csoportos bajnokságára is igaz.

A hétvégén a Szedeák Jászberényben lépett pályára, és egy esetleges győzelemmel nagyon közel került volna a bennmaradáshoz. A Tanács Attilát és Vida Mátét nélkülöző együttesnek minden esélye megvolt a sikerre, a 35. percben 71–70-re még a szegedi együttes vezetett, a hajrát azonban elrontotta, így a 97–88-as győzelemnek a Jászberény örülhetett. A Szedeák helyzetét nehezítette, hogy az alapszakasz eddigi legértékesebb játékosa, Tomiszlav Ivosev mindössze egy mezőnykosarat szerzett.

A képlet az utolsó négy forduló előtt egyszerű: mivel a Szedeáknak a Debrecenhez képest rosszabb, a jászságiakhoz képest pedig jobb az egymás elleni eredménye, Fodor Péter együttese biztosan elkerüli az osztályozót, ha az alapszakaszhajrában ugyanannyi győzelmet szerez, mind a Berény. Erre minden esélyük megvan Kiss Zsoltéknak, mivel a hátralévő négy találkozón háromszor is hazai pályán játszanak (vasárnap 17 órától a Nyíregyháza, majd március 25-én a Kaposvár, végül április 4-én a Zalaegerszeg ellen), míg a Jászberény a Falco és a Körmend ellen hazai pályán, a Sopron és a Kecskemét ellen pedig idegenben sem számít majd esélyesnek. Az biztos, hogy élet-halál harc kezdődik a 13. hely elkerüléséért.

Fodor Péter: – Tizennyolc eladott labdával nem lehet idegenben meccset nyerni. A Jászberényben többen is extra teljesítményt nyújtottak, míg nálunk csak Levy, Dukics és részben László dicsérhető.

További eredmények: Kecskemét–Falco 74–82, Atomerőmű–Pécs 115–82, Körmend–Sopron 85–78, Albacomp–Nyíregyháza 95–64, Debrecen–Kaposvár 84–75, Zalaegerszeg–Szolnoki Olaj 80–109.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magabiztos Pick Szeged-győzelem a Tata ellen

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata Tatabányán (!) a Tata ellen lépett pályára a Budapest Bank férfi kézilabdaligában, és 16-7-es félidő után 29-16-ra nyertek a Skaliczki-fiúk. Tovább olvasom