Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Orvosként nemzetközi karrier

Dr. Borbáth Csaba Hódmezővásárhely egyik legemblematikusabb figurája: van, aki fogorvosként, szájsebészként ismeri, van, aki a kosárlabdásként látta, látja hétről hétre. És akadnak olyanok is, akik, „mindkét" Borbáth Csabával találkoztak már. Vajon miként él manapság?
Fotó: Tésik Attila
– Szájsebész főorvosként dolgozom az Implantológiai Központban – kezdte beszélgetésünket dr. Borbáth Csaba –, szerénytelenség nélkül állíthatom, komoly munkát végzünk, külföldi társpraxisokkal is kapcsolatban állunk. Íroszágban, Németországban és Olaszországban vannak érdekeltségeink, ezekben az országokban tagjai vagyunk a kamarának is. Most éppen Dublinba utazom.

Sokan erről az oldaláról is ismerik, de talán még többen a sportpályáról: a 42 esztendős Borbáth 16 éves kora óta kosarazik különböző szintű NB-s (II., NB I B és A csoport) bajnokságokban, és egy csepeli és siófoki kitérőt leszámítva végig vásárhelyi színekben. Nem tudott megválni szülővárosától. Pillanatnyilag az NB II-es Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli II-ben „dobingál" és segít (részt vesz az edzéseken, elnökségi tag) a nagycsapatnak is.

– Ez az együttes kiemelkedik az NB II-es bajnokságból, a Kiskunfélegyháza ellen például 204 pontot dobtunk. Volt egy másik 200 pontos találkozó 1983-ban a Kossuth Zsuzsában, akkor a jelenlegi elnökkel, dr. Elek Andrással szerepeltem egy csapatban, most pedig a fiával. Generációk között mászkálok, a bírók is ezzel szoktak viccelődni, illetve mindig arról kérdezgetnek: miért nem játszom az A csoportos gárdában? Őszintén szólva ez eszembe sem jutott, nem akarok ebből feszültséget. Az edzéseken együtt dolgozom Drahos Gáborral és Utasi Gáborral, úgy érzem, ez hasznos nekik.

Dr. Borbáth Csaba soha sem volt „főállású" sportoló, szerinte profi nem ettől lesz valaki, az a hozzáálláson, a szemléleten múlik. Mindig is párhuzamosan tanult, vagy dolgozott és kosarazott, a tréningeket pedig – fénykorában, de gyanítom manapság is –, mérkőzésként fogta fel, ahol újra és újra bizonyítania kell. Amikor úgy érezte, pótolnivalója van, az összecsapás előtti délelőtt – egy utánpótlás-játékos segítségével – dobóedzést tartott. Az őt megkörnyékező csapatok (Körmend, Szombathely, Csepel, Siófok) is tudták, szakmáját nem adja fel a játék miatt, ezért fogorvosi állással, magánpraxissal, szájsebészeti rendelő vezetői posztjával csábították, kecsegtették. A válogatottság is ezért – civil elfoglaltsága miatt – kerülte el, de egy meccsen, Vásárhelyen az Idaho Universiti ellen azért felölthette a címeres mezt.

– Felejthetetlen mérkőzés volt... Patonay Imre akkor és korábban is mondta, számított volna rám többször is. De így sem vagyok csalódott – bár az 1994-es Magyar Kupa négyesdöntő sűrűn eszembe jut, be kellett volna kerülnünk a fináléba és állítom, elhódítottuk volna serleget –, a sport, a kosárlabda számomra életforma, speciális a fílingje. Azért is lenne szükség stabil A csoportos csapatra Hódmezővásárhelyen, hogy minél több gyerek elkezdjen sportolni és érezhesse, átélhesse ezt.

Most már az orvosi, szájsebészeti karrier az elsődleges: – Ezt is olyan intenzitással csináltam, mint a kosarat, a kezdeteknél, volt, hogy ötvenkét hétből ötvenkettőt dolgoztam. Mára nemzetközi szinten is elismert a munkánk. Először még biztos azért és úgy jöttek hozzám a rendelőbe: ha így szórja a hárompontosokat, biztos jó keze van orvosként is... Úgy gondolom, a „doki" Borbáth Csabában sem csalódtak...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sportág csúcsán

Eperjesi László és rendkívül tehetséges tanítványa, Márton Anita újabb csúcsot hódított meg… Tovább olvasom