Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Puljezevics: Nyerünk, nem kérdés

A Budapest Bank férfi kézilabdaliga elődöntőjében a harmadik Pick Szeged–Dunaferr összecsapásra kerül sor szerdán 18 órától. Mivel mindkét csapat hozta a hazai mérkőzést, így a jelenlegi állás 1–1. Puljezevics Nenad csapatkapitány szerint csak a gólkülönbség a kérdéses.
Szerdán 18 órától harmadszor rugaszkodik egymásnak a Pick Szeged és a Dunaferr a Budapest Bank férfi kézilabdaliga elődöntőjében. Mivel a hazai pálya előnyét mindkét együttes maximálisan ki tudta használni, az egyik csapat harmadik győzelméig tartó összecsapásban még semmi nem dőlt el. Igaz, hogy a Pick az elmúlt csütörtökön harminckilenc percig vezetett Dunaújvárosban, végül Vladan Matics edző csapata örülhetett, hogy csak két góllal, 29–27-re kapott ki.

– A mai napig bosszankodom azon, hogy milyen rosszul, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a hazaiak javára részrehajlóan fújtak a játékvezetők – mondta még mindig felháborodva Puljezevics Nenad, a Pick Szeged csapatkapitánya. – Úgy érzem, még mindig sokaknak szúrja a szemét, hogy mi vagyunk a bajnokok. Leszögezem, soha nem érdemtelen segítséget várunk, csak azt, hogy reálisan, a szabályoknak megfelelően és a helyzetek egyforma elbírálása szerint fújják a sípot, ugyanis így sportszerű!

Sérülése ellenére Puljezevics vállalja a játékot. Fotó: Schmidt Andrea
Sérülése ellenére Puljezevics vállalja a játékot. Fotó: Schmidt Andrea

Többen is állították Szegeden, hogy három összecsapáson eldől – mint ahogyan a másik elődöntő, a Veszprém és a PLER meccsén – a fináléba kerülés. Túlzottan optimistának bizonyult ez a kijelentés, hiszen az már biztos, hogy még egyszer, mégpedig vasárnap el kell utazni Dunaújvárosba. Ott azonban pontot lehet tenni a verseny végére.

– Senki ne vegye nagyképű kijelentésnek, de biztos Pick-győzelem születik szerdán – folytatta a magyar válogatott kapuvédője. – Csak egyetlen kérdés lesz nyitott: mennyivel sikerül győznünk. Egyébként azt sem tartom tragikusnak, ha csak az ötödik mérkőzésen dől el a döntőbe kerülés. A Dunaferr-játékosokra is az jellemző, ami a többi magyar kézilabdásra: otthon nagylegények. Csak akkor tudják magukból kiadni a tudásukat. Idegenben pedig gyáva nyulak. Az ellenfélnél Nagy Kornél és Grebenár Gábor jó képességű, de csak hazai pályán tudnak maximális erőbedobással küzdeni.

Mint ismert, Puljezevics kapus a március 12-i, Veszprém elleni mérkőzésen megsérült. Olyan makacsnak bizonyult a térdhajlítóizom-húzódása, hogy mérkőzéseket volt kénytelen kihagyni. Dunaújvárosban már negyedórát vállalt.

– Bár még mindig nem vagyok százszázalékos, de vállalom a játékot, hiszen nem állhatok úgy a kapuba a jövő heti Magyar Kupa-elődöntőben, hogy ne legyek formában. Azt pedig csak játékkal lehet megszerezni. De azt hiszem, a csapat többi sérültje, Krivokapics, Andjelkovics, Bendó, Djurkovics is pályára lép szerdán – mondta búcsúzóul Puljezevics Nenad.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Weszelovszky László a Dominónak szurkol - interjú

Az Eger elleni bajnoki elődöntő harmadik összecsapását emlékezetes nagy csatában, hosszabbítás után… Tovább olvasom