Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

Sportpénzek: ki mit érdemelne?

A Szeged városi önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának szerdai ülésén Nógrádi Tibor bizottsági tag és Szentgyörgyi Pál elnök az UTC Futsal Team és az A-Híd Szeged támogatása kapcsán került szakmai vitába.
A Szeged városi önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának szerdai ülését legfőképp azért kellett összehívni, mert az A-Híd Szeged együttesét működtető Szegedi Férfi Vízilabdacsapat Kft. az új civil szervezeti törvény miatt gazdasági formát váltott. Ezt kellett sürgősen elfogadni és hivatalossá tenni, hogy a kétszeres kupagyőztes akadálytalanul megkapja a támogatását. Egyhangúlag megszavazták, így az évi 28,8 millió forintra továbbra is számíthat a klub, plusz 4-5 millió forintra az elért eredmények függvényében.

A folytatásban viszont felmerült az A-Híd Szeged technikai igazgatója, Juhász György lapunknak adott nyilatkozata, amelyet a Szeged 2011 NB II-es kiesése miatt megmaradó, eredetileg 20, de később 16 millió forintra csökkentett önkormányzati támogatás ügyében tett. Mint ismert, ennek felét az UTC futsalcsapata kapta, a maradék pénzt más egyesületek között osztották szét, a pólósok viszont nem kaptak semmit, így nem tudnak a nemzetközi kupában elindulni. Erre reagálva Juhász úr ezt nyilatkozta: – Szegedi futballcsapatok között osztották szét a fennmaradt pénzösszeg legnagyobb részét.

– Ez nem igaz, ugyanis a futsal és a futball két különböző sportág – reagált Nógrádi Tibor bizottsági tag, egyben elutasította a közbeszédben felmerült vádat, miszerint az UTC – nyáron alaposan megerősített – megyeegyes labdarúgócsapatához folyik a pénz az átjátszási lehetőség miatt. Feljegyzésében hivatalosan is hozzátette: – Telefonon felvettem a kapcsolatot Juhász úrral, aki azt mondta, hogy főszponzoruk a Szeged 2011 NB II-es kiesésekor megkereste Botka László polgármester urat, bejelentve igényét a klub második félévi teljes önkormányzati támogatására. A polgármester erre ígéretet tett, azzal a kiegészítéssel, hogy ha 20 milliót nem is, de 15 milliót biztosan tud adni a csapatnak.

– Ezt cáfolom, ilyen ígéretet a polgármester nem tett, mindössze szóban, majd később írásban kaptunk igényt a támogatásra – válaszolt Szentgyörgyi Pál, a bizottság elnöke, majd véleményezte az UTC támogatását: – Igazságtalannak tartom, hogy ekkora segítséget kap a futsal. Egyrészt, mert rengeteg egyesület jelentkezett támogatásra, összesen 36 millió forintnyi igény jutott el hozzánk. Másrészt komoly nemzetközi sikereket elérő sportolóink sem részesültek az összegből, mint például Olasz Anna, Papp Petra, Kárász Anna, Márton Anita, Lajtos Szandra és még sorolhatnám. Na és persze hozzá kell tenni: a vízilabdacsapat keretében három friss világbajnok és két Univarsiade-győztes játékos szerepel.

A válogatottak kapcsán kérdésünkre az A-Híd Szeged klubelnöke, Cserhalmi Julianna azt mondta: azért is kellemetlen, hogy nem kaptak támogatást a Bajnokok Ligája-szereplésre, mert így a nemzeti együttesben szereplő játékosok nem szereznek további nemzetközi tapasztalatot, ez pedig a válogatott eredményességére is kihathat.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. TUTI 2013. augusztus 09. 07:26
    „Köszönjük szépen, több hozzászólást nem kérünk, kreativ jól leirta
    a helyzetet! A kérdéses összeget kérjük az üj uszoda tervézésére forditani!
    Szép napokat!”
  • 35. hangman 2013. augusztus 09. 06:56
    „Ajánlom minden kedves focirajongó, ill helyi képviselő számára az alábbi cikket, ami még azelőtt megjelent, hogy az összes európai kupainduló csapat kiesett volna, ami azt jelenti, hogy jövőre még magasabb lesz a klubok vesztesége, amit egyébként is állami finanszírozással, mesterségesen tartanak fent.

    http://sport.hir24.hu/nb1/2013/07/03/hatmilliardos-veszteseggel-zart-a-magyar-foci/”
  • 34. kreatív 2013. augusztus 08. 21:07
    „Bármely minőségi sportág alapját a lelkes, szakértő, közpénzen jól-megfizetett TESTNEVELŐ jelenti, aki személyiségével, mélyen beleérző pedagógiai érzékével, fokozatosan megszeretteti, majd "pályára állítja" a kiszemelt tehetséget, helyi példakép nélkül!!!
    Napjainkban, Magyarországot kivéve- az élsport szponzorizáció kérdése, a kereslet-kínálat libikókája, NEM KÖZPÉNZFECSÉRLÉS!!!!!!!!!”
  • 33. kreatív 2013. augusztus 08. 21:05
    „Neves közgazdászunk nem oly régen, -még a médiában is megszellőztetetten-!!??-, egyértelműen közölte:
    MAGYARORSZÁGON NÉGYSZER ANNYI KÖZPÉNZT FORDÍTANAK MINŐSÉGI VERSENYSPORTOKRA, MINT ISKOLAI- ÉS TÖMEGSPORTRA, MINDEN MÁS ORSZÁGHOZ VISZONYÍTOTTAN!!!!!”
  • 32. kreatív 2013. augusztus 08. 21:03
    „A sport eredendően dinamikus rekreáció, hobby, szabadidő-eltöltési alternatíva, stb. stb. NEM FOGLALKOZÁS !
    Profi sport: tehetséges sportoló, sokat kockáztatva, egzisztencia-teremtő tevékenysége elé helyezi korábbi kedvtelés-szintű sportágát, mert reményt lát állandó kereseti forrásként foglalkozni vele. Ez az a pillanat, amely a KÖZPÉNZ költés stop táblája: Innen csak a SAJÁT zsebből fizető szponzor, vagy a szurkolók tömegének anyagi ellenszolgáltatására számíthat! ( Valódi szponzor: nem politikai holdudvarhoz tartozó, monopolhelyzetben lévő, adót leíró, adó- és közpénz lenyúló mecénás!!!)”
  • 31. kreatív 2013. augusztus 08. 20:55
    „a D.J.N sztori rávilágít arra, milyen mérhetetlenül ellehetetlenülhet a MAGYAR OLIMPIAI MOZGALOM ! Most minden visszaköszön!
    Ellenpéldát szolgáltat a SZERB OLDAL! KÖZPÉNZből egy huncut dínárt sem költ MEGÉLHETÉSI SPORTOLÓKRA ! Igazuk van!!!!
    Ott a tömeg - és ISKOLAI sport mindenek felett, a széles tömegbázisból kiemelkedő egyéneket már piaci alapokon repítik tovább, OLYAN SPORTÁGAKKBAN is, amelyek igen nagy VILÁGNÉPSZERŰSÉGnek örvendnek ( tenisz, kosár, -kézi-röplabda, labdarúgás)
    Nos, vessétek össze mindezt a magyar viszonyokkal!!! Tömegbázis nélküli magyarszelektált sportágakban, szinte csak közpénzfinanszírozással!!!!!!!”
  • 30. kreatív 2013. augusztus 08. 20:53
    „Vegyünk egy kis országot valahol a Nagyvilágban. Ezen ország vezetői elhatározzák, a nyomorgó tömegek megnyugtatására, hogy a négyévenkénti világversenyeken világra szóló eredményeket érnek el, amely ópium lesz a gyászos viszonyok között !A feladat nehéz: kis ország, kevés tehetség! Mit lehet tenni? Olyan spotágat kell választani, ahol a konkurencia nem túl nagy! Azon belül is olyat, amit a nőnek születettek nem szívesen űznek, egyáltalán nem nőies!
    Így esik a választás a női pankrációra!!! Lelkes, jól fizetett edzőgárda kezd szorgoskodni, a szegény ország, kevés közpénzéből ARÁNYTALANUL nagy összegeket fordítanak a ring-matrónák kigyúrására! Jönnek is az eredmények !!! Itt győznek , ott győznek, gyűjtik az érmeket, de veszettül, a kis ország médiája öles betűkkel fennen hirdeti és szajkózza az örvendetes diadalmenetet! Sőt!!! A szomszédos országok gazdagodni akaró lányait és megfertőzi a történéssor. Megélhetési üzletággá válik a női pankráció ebben a kis országban. A pankrátorinák mellett jól megélnek a körülöttük settenkedő segítők is!!! Megy a szekér!!!! Aztán.... bummmm.... eszmél néhány nagyobb lélekszámú ország is, ahol még butíthatják a tömegeket, hogy érdemes olimpiai aranyérmekben gondolkodni, ,,életszínvonalat" emelni, így lassan-lassan ők is pankrátor-kancákat képeznek, veszélyeztetve ezzel a kis ország tejben-vajban fürdetett pankrátor- <moderálva>! A kiéleződött versenyhelyzetben, a farkas-törvények világában az érdemtelenül, közpénzből odadobott értékes koncon tépelődni kezdenek..... A kis ország jámbor, mindennapos megélhetési gondokkal küzdő átlagemberei pedig értetlenül állnak a történtek előtt.......”
  • 29. Tys 2013. augusztus 08. 20:17
    „szégyen”
  • 28. NP1 2013. augusztus 08. 19:38
    „25. GondaIstván 2013.08.08. 16:46

    "...mi jobbikosok sem vagyunk egyformák.." - tudom.”
  • 27. eldorádó 2013. augusztus 08. 17:08
    „A vízilabda csapatot labdástul, Betonostul Vásárhelyre kellene telepíteni! Lázár Jánosnál kellene kilincselni - kel egy csapat a
    városnak!”
  • 26. dilidoki 2013. augusztus 08. 16:53
    „Esetleg ha felmerülne a sport egészségre, úgy egyáltalán életminőségre gyakorolt hatása, akkor a tömegsportba öntenék a pénzt: uszoda, futópálya stb. De hogy a falábúakba invesztálunk?! Egy fillér se lenne szabad focira kiadni.”
  • 25. GondaIstván 2013. augusztus 08. 16:46
    „22. NP1:
    - " tehetetlen ember fölháborodását"
    Nincs ezzel semmi baj. Az a realitás, hogy 1 szavazatom van, amit mindig a lelkiismeretemnek megfelelően használok. Ezen kívül el is mondom a véleményemet, ami bekerül a jegyzőkönyvbe, az utókor okulására. Ha 2014-ben megváltoznának az erőviszonyok, és véget érhetne az erőből való politizálás, talán lesz alkalom komolyan végiggondolnia a testületnek Szeged sportkoncepcióját. Persze addig is lehetne változtatni, ha pl. a sportegyesületek összefognának, és nyomás alá helyeznék a Sportbizottságot és a közgyűlést. Az ő jelenlegi passzivitásukat a döntéshozók szerintem gyengeségként értelmezik, és felhatalmazva érzik magukat a gátlástalan garázdálkodásra, a szakmaiatlan pénzosztogatásra.
    - "KFCS azért aggály nélkül meg fogja szavazni a Fidesz előterjesztését"
    Ez azért egyrészt nem automatikus, hanem függ a konkrét előterjesztéstől, másrészt nyilván mi jobbikosok sem vagyunk egyformák. Én egy radikálisabb, a szegedi polgárokat szolgáló várospolitika híve vagyok, és politikai öngyilkosságnak tartanám a szegedi Fidesz szekeréhez való szoros kötést, mert érzésem szerint az egyelőre nagy sebességgel szalad a vesztébe.”
  • 24. geza 2013. augusztus 08. 15:19
    „#23 Egy cikk a "másik" szegedi újságból
    http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/08/allovizben-a-szegedi-uszodaberuhazas.html

    Bár korábban voltak tervek felújításra, sőt új létesítményre is, az uszodakérdésben Szegeden nincs előrelépés - a jelenlegi helyzetben reménytelennek tűnik a beruházás. Reménysugarat jelenthet a 2021-es hazai vizes vb.”
  • 23. vespa50 2013. augusztus 08. 15:04
    „Régi mese már ez az új uszoda.
    Ott a Szikinél egy baromi nagy hely,infrastruktúrával.
    Azt fejleszteni nem lehetett,mert kellett az Aquapark,meg az Erzsébet Fürdőre a lé.
    Mi meg nem tudunk úszni egy normálisat,gyerekeink meg fulladjanak bele a vízbe 15 éves korukra,hisz nincs hol megtanulni úszniuk.
    Üljetek be egy szombat délután a SZUE kismedencéjébe,és számoljátok meg,hány kisgyereken nincs karúszó,meg úszógumi,meg egyéb felesleges xarság?
    Mert akin nincs,az tud úszni.
    Röhej.....”
  • 22. NP1 2013. augusztus 08. 15:01
    „20. GondaIstván 2013.08.08. 12:33

    Nem először érzem az általad leírtakban a jó szándékú de tehetetlen ember fölháborodását.
    Köszönet érte.
    Gondolom a közgyűlésben jeles párttársad KFCS azért aggály nélkül meg fogja szavazni a Fidesz előterjesztését.... már ha kell.”
  • 21. Ebgondolat 2013. augusztus 08. 14:22
    „Felháborító, hogy a futsal (teremfoci) csapatnak és a megyeegyes UTC-nek ömlesztik a milliókat! Akkor inkább már a Pick-nek vagy a vízilabdacsapatnak adnák! Nem szép dolog futsalra és megyeegyre(!) akár egy fillér közpénzt is adni! Ha valaki támogatni akarja ezt az alacsony színvonalat, az adjon a sajátjából és ne a "közéből"!”
  • 20. GondaIstván 2013. augusztus 08. 12:33
    „Mint az Ifjúsági és Sportbizottság jobbikos tagja, nagyon örülök, hogy végre átlépte a Délmagyar ingerküszöbét mindaz, ami a bizottságban történik. Ha már eddig nem tették meg, javaslom, ezentúl jöjjenek el minden bizottsági ülésre (hiszen nyilvánosak), és tájékoztassák a szegedi közvéleményt az ottani, sokszor bizony igen furcsa történésekről, döntésekről.
    Ami a konkrét ügyet illeti:
    - Tény, hogy a labdarúgás és csatolt részeinek támogatása nagyon erősen túlreprezentált. A bizottsági számarányok (5 fideszes, 2 szoci, 1 jobbikos) azonban olyanok, hogy a Fidesz mindent át tud nyomni, és pl. én is a tiltakozásaimat gyakorlatilag csak a jegyzőkönyvnek tudom elmondani.
    - A bizottság pénzosztási gyakorlata egyébként vérlázító. Vannak pályázati kiírások (ezek sem túl jók), vannak kérvényezési eljárások (ez is nagyon formális), de a pénz legtöbbször mégis úgy talál gazdásra, hogy bejön Hüvös Laci tanácsnok az ülésre (ő nem is tagja a bizottságnak!) felolvassa, hogy kinek mennyit kell adni, a fideszes többség meg megszavazza azt. Nesze neked sportszakmaiság!
    - A polgármester szintje és a bizottság szintje azért 2 külön dolog. Ha a pólósok Botkánál lobbiztak, akkor gyakorlatilag a közgyűlésnél lobbiztak, és ott kellett volna egy határozati javaslatot beterjesztetniük a város költségvetésének terhére (pl. a vis major alapra).
    - Az is tény, hogy a sportegyesületek is lusták, nem jönnek el a bizottsági ülésekre, nem szólalnak fel a saját érdekükben. Azért ha az A-Híd szeretett volna 20 milcsit kapni (a legtöbb szegedi sportegyesület semmit, vagy csak pár százezer forintot kap a bizottságtól), csak kellett volna tartaniuk mondjuk egy prezit a bizottsági ülésen. Néma gyereknek....”
  • 19. macs 2013. augusztus 08. 11:56
    „A futsal, a teremfoci elegánsabb neve, vagy tévedek?”
  • 18. kormoska 2013. augusztus 08. 11:27
    „A futsal és a futball nem ugyanaz....,mit nem mond Nógrádi úr!
    Sebaj,ő mindent tud...,még lakóparki utcákat is ripsz-ropsz lezárat:-)

    A viziladba és a szegedi futsal eredményessége pedig abszolut nem ugyanaz,itt dobják és nem rúgják a labdát!
    A választásokon jövőre viszont nem dobnak és nem is rúgnak,hanem ikszelni fognak a szegediek és azokból az ikszekből majd Nógrádi úr nem fog kapni....,lehet hogy egyet sem!”
  • 17. szatyi 2013. augusztus 08. 11:18
    „"8. Rubicon 2013.08.07. 22:03
    Mi a franc az a futsal? Erre költünk milliókat?"

    Nem véletlenül! Szíjjártó Péter kedvenc sportja, -igen, erre költünk most milliókat!
    http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20110823-szijjarto-peter-is-egy-csapatban-az-egykori-videotonkedvenccel.html”
36 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szedeák: Dukics Jászberénybe igazolt

Délelőtt még nem lehetett biztosan tudni, hol folytatja pályafutását Nebojsa Dukics, a… Tovább olvasom