Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Szeged Beton: az alapszakasz harmadik helye a tét

Dupla fordulóval zárul a hét végén a férfi vízilabda OB I alapszakasza. A harmadik helyen álló Szeged Beton pénteken 19 órától a címvédő Vasast, szombaton 18.30-tól pedig az FTC-t fogadja az újszegedi sportuszodában.
A képlet a következő: ha a Szeged legyőzi a Vasast, övé a harmadik, a piros-kékeké a negyedik hely. Amennyiben döntetlen lesz az eredmény, akkor Monostori Attiláéknak a szombati, Fradi elleni összecsapáson kell még legalább egy pontot szerezniük a harmadik pozíciójuk megtartásához. Ha viszont a címvédő sikerével fejeződik be a ma esti rangadó, akkor a Földi-legénység zárja harmadik helyen az alapszakaszt, a Beton a negyediken. Utóbbi verzió amúgy egyik félnek sem szerepel a kívánságlistáján, lévén akkor a Vasas az Egerrel, a Szeged pedig a Dominóval szemben egyaránt 0–4-ről kezdené a 8 pontig tartó elődöntőt. Amennyiben maradna a jelenlegi sorrend, abban az esetben – igaz, pályahátránnyal – a Szeged az Egerrel, a Vasas pedig a Dominóval 2–2-ről csatázna a fináléba kerülésért.

Baksa László novemberben őrületbe kergette az angyalföldieket. Fotó: Segesvári Csaba
Baksa László novemberben őrületbe kergette az angyalföldieket. Fotó: Segesvári Csaba

A fentieket figyelembe véve evidens feltételezésnek tűnne, hogy a Vasas nem szakad majd meg az újszegedi sportuszodában. A Beton vezetőedzője, Kásás Zoltán még véletlenül sem osztja ezt a nézetet.

– Egyrészt remek sportemberek alkotják az angyalföldiek keretét, másrészt pedig lendületben vannak – az Euroliga négyes döntőjébe kerülésért a verhető kategóriába tartozó montenegrói Kotor együttese ellen igazán jók az esélyeik –, az esetleges nem százszázalékos hozzáállás lehet, hogy megtörné a szárnyalásukat – jegyezte meg a tréner.

Szentesi papírforma

A Pendola Szentes Elektroglob Szolnokon aratott bravúrgyőzelmével visszahozta a nyolc közé jutás elveszettnek hitt reményét. A Kurca-partiak ma 19 órakor a Fradinál, holnap 18.30-kor pedig az Újpestnél vizitálnak.
– Akármilyen meglepő is, de szorult helyzetünket figyelembe véve pontért, pontokért utazunk a fővárosba – közölte Berki András edző. – Riválisunk, a Szolnok előbb a Pécs, majd a BVSC otthonában ugrik a vízbe. A mienkben nem, vetélytársunk esetében viszont bízunk, jobban mondva reménykedünk a papírformában. A tavalyi tizenegyedik hely után nagy tett lenne a nyolc közé kerülni.

Tény, az Euroligában a Domino-Honvéd kiejtése – ráadásul annak otthonában – hatalmas bravúr. A mérkőzésről készült videofelvételt Kásás természetesen már jó néhányszor megnézte.

– A nézők minden bizonnyal rendkívül élvezték az összecsapást, viszont szakmai szempontból nem lehetett jó meccsnek titulálni – folytatta a válogatottnál másodedzőként is tevékenykedő szakember. – A felek elég sok hibával játszottak. Akárcsak legutóbb mi, szintén a Honvéd ellen. A bajnoki szünetben ezek korrigálásán ügyködtünk. Például arra gondolok, hogy védekezésben magasabb, hatásosabb legyen a blokkunk. Nyerni akarunk! Ehhez többek között az kell, hogy sikerüljön semlegesítenünk a Varga testvéreket, Dánielt és Dénest, valamint a centert játszó Steinmetz Ádámot. Az edzéseken remekül dolgoztak a fiúk, egy rossz szavam sem lehet rájuk. Egyre jobban érzik és értik, mit szeretnék tőlük. Élettel teli, magabiztosabb játékot, különösen támadásban. Bízom bennük!

Baksa László: Rajtam is sok múlhat

A Vasas pólócsapatával kapcsolatban a szegedi drukkereknek azonnal Baksa László neve ugrik be. A válogatott-kerettag Beton-kapus ugyanis a két együttes novemberi, Komjádi uszodában lejátszott mérkőzésen kivédte a rivális szemét.

A 83 százalékos, egészen bámulatos teljesítmény azt jelentette, hogy a Varga Tamás és Milos Korolija nélkül kiálló gárda 4–3-ra legyőzte jóval esélyesebb riválisát.
– Tény, nagyon jól ment azon a találkozón a védés, de a többiek is remekeltek – mondta a 22. születésnapját egy hónap múlva ünneplő hálóőr. – De, és ez a lényeg, az már a múlt, abból nem lehet megélni. Minden meccs más, minden egyes alkalommal bizonyítani szeretnék. El kell ismernem, az elmúlt hetekben akadt némi probléma a formámmal, ezért is várom nagyon a mai rangadót. Tisztában vagyok azzal, rajtam is sok múlhat. Muszáj nyernünk!

A bajnokság állása

1. Domino 20 18 – 2 295 – 145 36
2. Eger 20 18 – 2 248 – 143 36
3. Szeged 20 17 – 3 226 – 128 34
4. Vasas 20 16 – 4 249 – 134 32
5. Újpest 20 11 1 8 183 – 186 23
6. FTC 20 10 1 9 190 – 168 21
7. Pécs 20 7 1 12 182 – 211 15
8. Szentes 20 4 4 12 143 – 245 12
9. Szolnok 20 4 2 14 172 – 235 10
10. BVSC 20 3 1 16 136 – 212 7
11. OSC 20 2 3 15 150 – 227 7
12. Fehérvár 20 3 1 16 130 – 270 7
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi búváraranyak Szoboszlóról

Kanyó kvalifikálta magát a tajvani világjátékokra. Károlyi és Debreczeni biztos EB induló. Dudás és… Tovább olvasom