Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Szeviép: minden szinten Szolnok

A Szeviép-Szeged bajnoki ezüstérmes női kosárlabdacsapata a jövő héten kedden és pénteken a Szolnok ellen vívja első felkészülési mérkőzéseit.
A hét végére teljessé válhat a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának kerete, miután Olena Zserzserunova holnap megkapja az ukrán hatóságoktól az utazáshoz szükséges dokumentumokat. A bürokrácia útvesztőit, és az utóbbi hetek bizonytalanságát látva a kiváló center érkezése persze csak akkor válik biztossá, amikor átlépi az újszegedi sportcsarnok küszöbét.

Időközben a bajnoki ezüstérmes felkészülési programjába az első két tesztmérkőzés is bekerült: Bencze Tamás együttese jövő kedden 18 órától Szolnokon lép pályára, majd pénteken – szintén este hattól – viszonozza a vendéglátást.


– A Szolnok elleni két találkozó tapasztalataival kelünk majd útra a szeptember 10-én kezdődő kassai nemzetközi tornára, amelyet egy héttel később Sopronban a hagyományos Krasznai-kupa követ – mondta Bencze Tamás, a szegediek vezetőedzője. – A lányok eddigi munkájával elégedett vagyok, mindenki motiváltan készül az új idény kihívásaira. Az edzéseken egyre többször kerülnek elő az öt-öt elleni játékelemek és a csapatvédekezés csiszolásához szükséges feladatok. A védekezésünkön akad még javítanivaló, mert ahhoz, hogy az elképzeléseim valóra váljanak, néhány aopróságnak még be kell rögződnie a játékosok fejében.

A Női Liga tegnapi, intézőbizottsági ülésén eldőlt, hogy az NB I A csoport 2009- 2010-es kiírásában ismét 12 csapat szerepel majd. Változott viszont a mezőny összetétele: a szombathelyi Savaria helyére ugyanis az előző idényben még második ligás Baja került, amely a korábbi Szeviép-tréner, Peresztegi Nagy Ákos vezetésével vág neki a szezonnak.

– Akárcsak tavaly, ezúttal is a Vasas-Csata elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdjük a bajnokságot – mondta Domokos Mihály, a Szeviép-Szeged ügyvezetője. – A hivatalos időpont-egyeztetésre a jövő héten kerül sor, így egyelőre csak annyi biztos, hogy az idény a szeptember 26-i hétvégén rajtol, és az első hazai mérkőzésünket egy héttel később, a Szolnok ellen vívjuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Evezés: szegediek a B döntőben

A könnyűsúlyú egypárok között versenyző bajai Varga Tamás, megnyerve tegnapi reményfutamát, bejutott a középdöntőbe. Tovább olvasom