Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Vajda elégedett, mert minden versenyről éremmel tért haza

A jövőről szólva azt mondta, azzal, hogy az 500 m egyes kikerült az ötkarikás programból, tulajdonképpen könnyebb lett a helyzete.
Bár sokan csalódásként élték meg az idei szereplését, Vajda Attila, a tavalyi pekingi olimpia első magyar aranyérmese elégedett a 2009-es esztendővel. "Szerintem jó volt, hasznosnak értékelem - összegezte a szezonnal kapcsolatos érzéseit az MTI-nek a szegedi kenus. - Nagyon jól indult, s bár a vége nem lett olyan eredményes, ahogy azt a közvélemény és én is vártam magamtól, összességében azt hiszem, egy olimpia utáni évben ez nem volt rossz." Vajda 500-on és 1000 m-en is megnyerte a június eleji, szegedi Világkupát, majd a június végi, brandenburgi Európa-bajnokságon a hosszabb távon aranyérmes, a rövidebben pedig ötödik lett.

Augusztusban aztán következett a kanadai vb, ahol egy kilométeren címvédőként csak a nyolcadik helyen végzett, 500-on pedig még döntőbe sem került, tizedikként zárt. A váltóval szerzett ezüstérme volt az egyetlen dobogós helyezése Dartmouth-ban. "Egy pillanatnyi hiba okozta az ottani viszonylagos eredménytelenséget, de azt hiszem, tragédia azért nem történt. Végül is a világbajnokságról, csakúgy, mint a többi idei világversenyről, éremmel tértem haza, így nem lehetek elégedetlen" - fogalmazott.

A jövőről szólva azt mondta, azzal, hogy az 500 m egyes kikerült az ötkarikás programból, tulajdonképpen könnyebb lett a helyzete. "Persze rosszul is érintett a döntés, mert hosszú évek kemény munkájának köszönhetően már éppen elkezdtem jól menni a rövidebb számban is, de azzal, hogy csak az 1000 méter egyes maradt számomra, le is egyszerűsödött a helyzetem" - értékelte a programváltozás őt érintő részét Vajda, hozzátéve, hogy a közeljövőben még biztosan nem gondolkodik egy esetleges páros indulásban, talán majd később.

Tavalyi, pekingi sikere után napvilágot látott, hogy fogorvosnak készül, most azonban elárulta: a tanulás egyelőre nem játszik főszerepet az életében, teljesen a sportpályafutására összpontosít. "Most az a foglalkozásom, hogy professzionális sportoló vagyok, erre koncentrálok. Bár mellette azért tanulok is, egyelőre, reményeim szerint még jó pár évig, a kenuzás a legfontosabb az életemben" - zárta szavait Vajda Attila.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kék Mókus-kupa: szórakoztatva futballoztak

Ezerötszáz néző előtt rendezték meg az Arany Ászok Tippmix Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna gálamérkőzését, amelyen a lapunk által meghívott megyei válogatott 8–4-re győzött a román UTA Arad ellen. Tovább olvasom