Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Az utolsó fordulót rendezik ma a BL A, B és C csoportjában

Az utolsó, hatodik fordulót rendezik kedden a Bajnokok Ligája A, B és C csoportjában. A kedd esti mérkőzések érdekessége, hogy két csoportban még semmi sem dőlt el, tehát akár az utolsó helyen álló csapat is továbbjuthat a nyolcadöntőbe.
A játéknap két kiemelt, sorsdöntő mérkőzése a Marseille-Liverpool és a Real Madrid-Lazio találkozó.

Az A-csoportban a Marseille a Liverpoolt fogadja. Mindkét csapatnak hét-hét pontja van, és a csoport második, illetve harmadik helyén állnak. Az összecsapás vesztese tehát biztosan kiesik, a győztes pedig biztosan továbbjut. A Porto eközben a sereghajtó Besiktast fogadja. A portugál csapat már egy döntetlen esetén is ott lehet a legjobb tizenhat között.

A B-csoport rangadója a Chelsea-Valencia mérkőzés lesz. Az angol csapat már továbbjutott, míg a spanyoloknak mindenképpen kellene a három pont az UEFA-kupát érő harmadik hely megszerzéséhez. A jelenleg harmadik Schalke a második, továbbjutó helyen álló norvég Rosenborgot fogadja. A német csapat csak győzelemmel juthat tovább, míg a Rosenborgnak már a döntetlen is elég a nyolcaddöntőhöz.

A C-jelű négyesben, akárcsak az A-ban, szintén bármelyik csapat továbbjuthat. Igaz, a Laziónak a spanyol fővárosban kellene ehhez legyőznie a Real Madridot. A madridiaknak már egy pont is továbbjutást jelentene. A Werder Bremen-nek szintén idegenben kell kiharcolnia a győzelmet, más végeredmény esetén a vendéglátó Olimpiakosz jut tovább.

Bajnokok Ligája, csoportkör, hatodik forduló:

A-csoport:

Marseille - Liverpool

Porto - Besiktas

A csoport állása:

1. Porto 5 mérkőzés / 8 pont

2. Marseille 5/7

3. Liverpool 5/7

4. Besiktas 5/6

B-csoport:

Chelsea - Valencia

Schalke - Rosenborg

A csoport állása:

1. Chelsea 5/11(továbbjutott)

2. Rosenborg 5/7

3. Schalke 5/5

4. Valencia 5/4

C-csoport:

Real Madrid - Lazio

Olimpiakosz - Werder Bremen

A csoport állása:

1. Real Madrid 5/8

2. Olimpiakosz 5/8

3. Werder Bremen 5/6

4. Lazio 5/5

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legyőzte Romániát női kézilabda-válogatottunk

Nagyszerű mérkőzésen győzött Magyarország Románia ellen a Franciaországban zajló női kézilabda… Tovább olvasom