Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Forma-1: Kubica segítség nélkül jár, biztos a visszatérésében

Már néhány hete segítség nélkül jár Robert Kubica, a Formula–1-es Renault-istálló lengyel pilótája, akinek februári olaszországi ralibalesete miatt ki kell hagynia a 2011-es idényt.
A versenyző a csapat honlapján a szurkolók kérdéseire válaszolt, a Nemzeti Sport ebből közölt részleteket.

„A következő idényben már ott leszek a rajtrácson, de hogy mennyire tudom hozni a korábbi formámat, az csak az első teszten derül ki – írta Kubica a Renault-istálló honlapján, amelyen a szurkolók kérdéseire válaszolt. – Fizikailag még gyengének érzem magam, de amúgy jól vagyok, már néhány hete segítség és bot nélkül járok. Jól haladok, nincs jele komplikációnak, ami hátráltatná a felépülésemet. De most nem az a lényeg, hogy mihamarabb meggyógyuljak, hanem hogy teljesen rendbe jöjjek, ami biztosan sikerülni fog."

Kubica azt is elárulta, semmire sem emlékszik februári balesetéből, csak a következményekkel van tisztában. „Olyan, mintha sohasem történt volna meg a balesetem pillanata, ez nem fog kihatni a versenyzésemre" – írta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sturm-Videoton: elégedett osztrákok, csalódott magyarok

Az osztrákok elégedetten, a magyarok pedig csalódottan értékelték, hogy a Sturm Graz 2-0-ra… Tovább olvasom