Délmagyar logó

2018. 04. 24. kedd - György 13°C | 24°C Még több cikk.

Győzelemmel kezdett a Benedek-csapat

A Montenegró csapata felett aratott győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a Németország Kupáért kiírt tornán pénteken.
Eredmény:
Magyarország-Montenegró 9-8 (1-2, 2-2, 3-3, 3-1)

a magyar góldobók: Varga Dániel 3, Vámos, Varga Dénes 2-2, Szivós, Madaras 1-1

A július 14-én kezdődő margitszigeti Európa-bajnokság főpróbájának tekinthető düsseldorfi viadal nyitómeccsén a világbajnoki címvédő magyar együttes a szintén a világ legjobbjai közé tartozó montenegróiak ellen hamar hátrányba került, s a délszlávok sokáig nem is adták ki kezükből a vezetést. Rendre egy-két találatnyival álltak jobban, s - amint az a vlv.hu helyszíni tudósításából kiderült - csak 6-4 után, a harmadik negyedben sikerült utolérni őket, méghozzá Szivós Márton ejtésgóljával (6-6). Addig a csapatkapitány Varga Dániel és a balkezes szélső, Vámos Márton duplájával, továbbá az ötméterest hibázó, majd az ötödik magyar találatot szerző Varga Dénes révén sikerült a lépést tartani a riválissal.

Az ifjabbik Varga egyenlített távoli bombával a befejező negyed elején (7-7), majd egy Szivós-kapufát követően a szemfüles Varga Dániel jóvoltából vezetett a meccs folyamán először a magyar válogatott (8-7). Ráadásul a folytatásban Decker Attila büntetőt védett, Madaras Norbert pedig már a magyar emberelőny lejártakor lőtte be a kilencedik magyar gólt (9-7). Egy hat az öt elleni játékban még szépített Montenegró együttese, de többre nem tellett tőle, így Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége remek sikerrel mutatkozott be Düsseldorfban.

A szakvezető szerint nagyon harcos meccs volt, s nem számított arra, hogy ez így alakul.

"A végén leginkább már azért kellett aggódni, hogy ne sérüljön meg senki. Sajnos ezek az új szabályok életveszélyesek, nagyon gyorsan tisztázni kellene, hogy ez lesz-e az Eb-n vagy nem, mert nem nagyon tudjuk még, hogy mire kell számítani. Gratulálok a fiúknak, nagyon jól játszottak!" - nyilatkozta közvetlenül a lefújás után a honlapnak.

A négycsapatos tornán, amelynek további vendégszereplője még az Egyesült Államok válogatottja, szombat este - 20.00 órától - a magyarok a vendéglátó németekkel játszanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Djokovic négy szettben legyőzte Dimitrovot Wimbledonban

Ha a 2011-ben győztes szerb teniszező vasárnap megnyeri a tornát, akkor hétfőtől újra világelső… Tovább olvasom