Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Kovács László lett a szövetségi kapitány

A Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) keddi elnökségi ülésén Kovács Lászlót választotta meg a válogatott szövetségi kapitányává - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a MÖSZ elnöke, Csötönyi Sándor. A korábbi szakvezető, idősebb Balzsay Károly a liverpooli Európa-bajnokság után jelentette be, hogy nem pályázik újra a posztra.
Az elnök elmondása szerint Kovács Lászlót egyhangúlag választotta meg az elnökség a négy jelölt közül. Azért rá esett a választás, mert az ő pályázata volt a jelen helyzetnek a legmegfelelőbb: jövőképet és válogatási elvet rajzolt fel, és a nemzetközi mezőnyt is megfelelően ismeri - indokolta a szövetség döntését Csötönyi Sándor.

Az újdonsült kapitány megbizatása egy olimpiai ciklusig, vagyis négy évig szól. Kovács László február elsején lép hivatalba, és a 2012-es londoni olimpia végéig maradhat a posztján.

A MÖSZ-nél azt várják az edzőtől, hogy a pályázatában leírtakat valósítsa meg: tegye stabilabbá és kiszámíthatóbbá a magyar ökölvívás eredményességét, és rakjon rendet ott, ahol erre szükség van.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyedül Schmitt Pál jelentkezett a MOB elnöki tisztségére

Schmitt Pál 1989 óta vezeti a MOB-ot, ez a hatodik kandidálása. Kedden délelőtt bontották fel a… Tovább olvasom