Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

15 százalékkal csökken a távhő ára

Szeged - Januártól 15 százalékkal csökkennek a távhődíjak Szegeden – ezt Botka László közölte lapunkkal. A polgármester tegnapi cikkünkre reagált, amelyben megírtuk: a vidéki nagyvárosok közül nálunk kell a legtöbbet fizetni a távfűtésért.
Botka László polgármester tegnap, látva lapunk táblázatát – a vidéki nagyvárosok nettó távhődíját hasonlítottuk össze –, bejelentette: elfogadhatatlan, hogy Szegeden a legdrágább a távfűtés, elfogadhatatlan, hogy a Szegedi Hőszolgáltató Kft. nem kezdeményezi a hődíjak csökkentését.

Ezért januártól 15 százalékos díjcsökkentést szeretne elérni. Az önkormányzat mint a hőszolgáltató 51 százalékos tulajdonosa tegnap már jelezte a másik tulajdonosnak, az Alfa-Nova Kft.-nek, valamint a szolgáltató menedzsmentjének, hogy az elhatározásból nem akar engedni.

A polgármester hozzátette: 2008-ban Szeged a legolcsóbb városok közé tartozott a távfűtés árai tekintetében, mert a hőszolgáltató nem érvényesítette áraiban a földgáz drágulását. Emiatt akkor veszteségesen gazdálkodott a cég. Ez viszont nem indok arra, hogy most, amikor csökkent a földgáz ára és a forint is erősödött, a cég nyereségessége érdekében drágábban fűtsenek az emberek.

Az önkormányzat azt javasolja a Szegedi Hőszolgáltató Kft.-nek, hogy január 1-jétől a hődíjat 7, a melegvíz-díjat 10 százalékkal csökkentse, változatlan alapdíjjal. Mivel január 1-jétől a távhő áfája 5 százalékra csökken a jelenlegi 18 százalékról, a díjcsökkentések mértéke együttesen 15 százalékkal olcsóbb távfűtési díjakat jelent majd a lakosságnak.

Botka László azt is elmondta: a vidéki nagyvárosok távhőcégeinek többsége 100 százalékos önkormányzati tulajdonban van. Szegeden 51 százalékos a város tulajdoni hányada, mert korábban a fideszes szegedi városvezetés a cég 49 százalékát eladta. Az önkormányzat mozgástere a többségi tulajdonlás ellenére korlátozott, mivel a díjakról egyhangú döntéssel állapodhatnak meg a felek, álláspontjából azonban nem enged a város.

Olvasóink írták

  • 13. buha.istvanne 2009. november 24. 09:56
    „Tisztelt Botka László polgármester úr, én még emlékszem ara a napra mikor azt monda 4-évvel ezelőtt is mondta hogy nem emelik a táv fűtést,de bizony jól meg emelték Szeged lett a legnagyobb ősszeg. JŐN A VÁLASZTÁS MEGINT CSAK ÍGÉRGETÜNK.”
  • 12. KolompárRómeó 2009. november 13. 17:47
    „Ejnye, elftársak! Csak nem választások közelednek? Aztán ha nyernek, akkor gyorsan visszaemelik az árát, ha meg nem, akkor meg lehet fújni az új kormányra, hogy milyen szemetek, bezzeg mi csökkentettük. Mint az 5 éves adócsökkentés annak idején. Tetszenek emlékezni? Mert mi igen! Mi az hogy, nagyonis!”
  • 11. 1pasi 2009. november 13. 10:02
    „Mennyi most egy 1,5-2 szobás lakás távfűtése havonta?”
  • 10. szunyi 2009. november 13. 07:21
    „Na ezt nem szeretem. Ha van egy terv, hogy a gáz árának változása késleltetve épül be az árakba , akkor szavatszerzésre ne akarják már felhasználni. Olyan cár atyuska szindromát érzek.”
  • 9. Moon 2009. november 12. 20:36
    „Nyomdasz63-nak!
    Amennyiben meg engeded válaszolok a kérdésedre. Mivel jövőre választás naná, hogy olvassa! Természetesen más kérdés, hogy az így kieső bevételt honnan pótolják, mert hát ugye sem a polgármester sem egyetlen szolgáltató nem a megtestesült Teréz Anya! Még mielőtt rámkiabálnák, hogy semminek sem tudok örülni ez nem igaz, csak hát nálunk ez úgy működik hogyha ezzel a kezemmel adok akkor a másikkal elveszek és ennyi!”
  • 8. nyomdasz63 2009. november 12. 18:10
    „Milyen világban élünk...? A polgármester olvassa a helyi lapot !”
  • 7. Nakivagyok 2009. november 12. 17:46
    „Itt valami nagy átb...t érzek, olyan nincs, hogy csak úgy csökkentik az árát valami közszolgáltatásnak. Ezt majd valahonnan máshonnan szépen behajtják rajtunk, lehet, hogy a dupláját is. Nehogymá´ a kisembernek is jó legyen. Szívás lesz ez én mondom....”
  • 6. igazságkereső 2009. november 12. 14:11
    „Tisztelt Polgármester Úr! Ön annak a hivatalnak a vezetője, melynek része a Városüzemeltetési Osztály.Minden további nélkül már korábban is kezdeményezhette volna a távhőárának csökkentését, és az Ön kezdeményezésére az osztály vezetője Vaskeba Úr már is írásban adta volna ki a Hőszolgáltató Kft vezetőjének,Básthy Gábor igazgató Úrnak.Kissé meglep rácsodálkozása az árakra, mely az Ön számára csak egy lapban megjelent statisztikából jut a tudomására.Illő tisztelettel kérdezem: lehetne-e esetleg már december 01. napjától csökkenteni, hiszen a Hőszolgáltató már ettől az időponttól kezdve is "elbírná" a csökkentést.Hiszen a 27.000 lakás fűtési díjából havonta igen tisztességes összeg folyik be és ennek árréstömege is jelentős üzemi eredményt hoz és hozott a Hőszolgáltatónak,miközben az ország gazdaságpolitikájának köszönhetően családok ezrei ne mis tudják már kifizetni a számla végösszegét, vagy csak jelentős idő- és összeg átcsoportosításával.E közben a késedelmi kamatokból is jelentős haszonra tesz szert a szegedi Hőszolgáltató.Megfontolásra ajánlom tisztelettel az árcsökkentés 200. december 01. napjától történő bevezetését, mely jelentős gesztus is lenen az Ön részéről Szeged Város lakossága felé!”
  • 5. SP 2009. november 12. 12:01
    „""""....elfogadhatatlan,
    hogy Szegeden a legdrágább a távfűtés, elfogadhatatlan, hogy a Szegedi Hőszolgáltató Kft. nem kezdeményezi a hődíjak csökkentését""""
    Fekete Klára
    a távhő ár csökkentése, és a panelosok érdekében végzett kimagasló újságírói tevékenysége miatt minimum1 Z Nagy nagy tortát érdemel.
    :) :) :) :)”
  • 4. szpalika 2009. november 12. 11:28
    „11%kal csökken az áfa miatt! 105/118=0.89”
  • 3. apollonius 2009. november 12. 11:28
    „Üdv mindenkinek!

    Csak kérdezni szeretném,hogy a fentiek figyelembevételével mikor csökken a felére a gázára??

    Hajrá politikusok!! Lehet piros pontot szerezni a lakosságnál!!!”
  • 2. .suhym. 2009. november 12. 11:16
    „13% - kal csökken az ÁFA és ehhez tesz a tervek szerint hozzá a szolgáltató 2% -t!”
  • 1. .suhym. 2009. november 12. 11:12
    „"..... mert a hőszolgáltató nem érvényesítette áraiban a földgáz drágulását. .."

    A csökkenést sem!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sétálóövezet lesz az Árpád és a Dugonics tér

Bemutatják ma a nyilvánosságnak a szegedi belváros úgynevezett kettes ütemére készült terveket. Tovább olvasom