Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

353 millióval tartoznak az önkormányzati bérlők

Szeged - 2315 adóstól 353 millió forint elmaradt lakbért követel az IKV Zrt. – vidéken Miskolc után Szegeden tartoznak a legtöbb pénzzel az önkormányzati lakások bérlői. A Tisza-parti város önkormányzatának adósságkezelési programjában 360-an vesznek részt. Sokan azért esnek ki a rendszerből, mert a segítség ellenére sem tudják pontosan fizetni számláikat.
A vidéki városokban Miskolc után Szegeden tartoznak a legtöbb pénzzel az önkormányzati lakások bérlői. A borsodi megyeszékhelyen 2900 adóstól 645 millió, Szegeden 2315 adóstól 353 millió forintot várnak az ingatlankezelő cégek. A Magyar Nemzet gyűjtéséből kiderül: az ország keleti felében lényegesen rosszabb a bérlakáshelyzet, mint nyugaton. Több mint 10 ezer önkormányzati bérlő 1,8 milliárd forinttal tartozik. Nyugaton 7500 adós 990 millió forint lakbért nem fizetett meg.

Tápai Péter, az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója lapunknak nemrég mondta el: a cég 4385 önkormányzati bérlakást kezel. Két éven túli tartozása 542 bérlőnek van. Ügyvédi szakaszba 1500 ügy jutott a nem fizető lakókkal szemben, jogerősen 32 bérlőt ki is lehetne lakoltatni, a bírósági eljárás ugyanis már befejeződött. Kiemelte: a társaság a bérleti díjak meghatározott részét fix díjként köteles a városnak befizetni, s ez az összeg független attól, hogy mennyit tud beszedni a bérlőktől. Az önkormányzat nem mérlegeli a bevétel, a beszedés módját és idejét, az IKV-nak pedig nincs a kezében más lehetőség, mint a jogi út betartása, betartatása. A társaságnak ugyanakkor eszközei sincsenek a nem fizetők terheinek csökkentésére.

A vezérigazgató kompromisszumra törekszik. Azt tanácsolja: akinek nehézségei támadnak a lakbér fizetésével, még időben – leginkább azonnal – keresse meg az IKV-t.

Szegeden a szociális védőhálóra is számíthatnak az adósok: anyagi támogatásért fordulhatnak például a Védőernyő a Díjhátralékosoknak Alapítványhoz. A szervezet a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézményével, az IKV-val, a Szeged Hőszolgáltató Kft.-vel és az EDF Démásszal is együttműködik, rendszeres támogatója a szegedi önkormányzat és a Szegedi Vízmű Zrt. Az alapítvány 2008-as megalakulása óta 1587 kérelmet bírált el, és több mint 40 millió forintot fizetett ki.

Novkov Veszelinka, a szegedi önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi irodájának vezetője az egyik lehetséges megoldást jelentő adósságkezelési programról elmondta: komoly feltételekhez kötött a részvétel. Az önkormányzat a teljes adósság 75 százalékát vállalja át, 25 százalékot az adósnak kell fizetnie, a törlesztési idő maximum 18 hónap. Ez idő alatt újabb tartozást nem halmozhat fel, minden közüzemi számlát pontosan fizetnie kell. Mivel az adósok fizetőképessége nem javul, az utóbbi időben nem nőtt a program résztvevőinek száma – jelenleg 360-an igyekeznek így egyenesbe kerülni. Az önkormányzat lakbértámogatással is segít, nagyjából 300 szegedi bérlőnek. A havonta átlagosan 3–4 ezer forintot szociális rászorultsági alapon lehet kérelmezni.

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. deszkás 2011. augusztus 21. 08:04
    „LÜTYŐ! A mostaniak aztán műveltek ám., majd Januárban nézd meg magad az átalakitott nyugdijjal.”
  • 38. Dr.Evazan 2011. augusztus 17. 14:01
    „A romák ingyen lakhatnak, nem ? Minek fizetnének ?”
  • 37. zongorista 2011. augusztus 17. 13:24
    „Gondolom ezek a bérlők enm 50Ft/nm -t fizetnek!”
  • 36. vélemény 2011. augusztus 17. 11:24
    „"Az önkormányzat lakbértámogatással is segít, nagyjából 300 szegedi bérlőnek. A havonta átlagosan 3-4 ezer forintot szociális rászorultsági alapon lehet kérelmezni. "
    Ismerek ilyet.
    Középkategóriás autóval jár. A gyerekeinek félévente cserélgeti a mobilt és a laptopot.
    Hivatalos jövedelme a családi pótlékon és a segélyeken kívül nincs.”
  • 35. vélemény 2011. augusztus 17. 11:07
    „"2315 adóstól 353 millió forint elmaradt lakbért követel az IKV Zrt."
    Ha ezt csak kettővel szorzom az közel 5 ezer szavazat.
    Ennyivel már polgármester választást is lehetett nyerni.
    A behajtás és kilakoltatás helyett a város polgárait, az adófizetőket a helyi adók és közüzemi díjak emelésével tovább lehet terhelni (75%), ha az adós hajlandó a tartozás 25%-át kifizetni? :(”
  • 34. Együgyű 2011. augusztus 17. 07:41
    „Rájöttem ki a felelős ezért? Csak Botka polgármester úr lehet!
    (Persze lehet, valaki nem érti az iróniámat?)

    A Szegedi Város háza alatt senki nem ül csak Ő.
    Úgyis csak eső elöl, járnak a többiek alája, mög a fizetésért mönnek be néha?
    A hasznos munka mög büdös!
    Van egy zseniális bevált ötletem!
    Vessünk ki a jól fizető szegediekre Plussz helyi adókat!!!
    Ugyi a probléma már is mögoldodott!
    A 2/3 ezt akarj úgy is?”
  • 33. lütyő 2011. augusztus 16. 23:20
    „A félművelt szocialista-liberális képviselőket és polgármestereket jól megfizette az állam, mégis ide jutott Magyarország.”
  • 32. Power 2011. augusztus 16. 22:59
    „29. 3795639 2011.08.16. 21:03
    Ez az érem másik oldala. A tanácsi rendszerben hagyták lepusztulni a bérlakásokat. Módszerváltáskor a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény alapján az állam átadta az önkormányzatoknak az állami tulajdonú bérlakásokat a bérlőket teljesen kihagyva ebből a "játékból". Majd az állam 1993-ban lehetővé tette, hogy a bérlők olcsón megvehessék a már lepusztult önkormányzati bérlakásokat. A lepusztult házak, lakások felújítására nem volt központi forrás. Pénzszűkében pedig a tanácsi bérlakásrendszer piacosításának sem volt realitása, mint ahogyan ma sem.
    Az elmúlt 20 év gyakorlatává vált, hogy külföldieknek, vagy multiknak mindent eladtak. Hogyan lehetséges, hogy 20-30 éves határozatlan bérleti jogviszonnyal rendelkező, fizetőképes magyar állampolgárságú bérlők nem vehetik meg bérleményeiket forgalmi értéken?”
  • 31. 620829 2011. augusztus 16. 21:24
    „29. 3795639 2011.08.16. 21:03

    Passz---nekem abból van elegem-hogy mindenki a közpénzt-adót akarja megfejni-közben adózni meg elfelejt.....nagyon unom!Nagya dót fizetek -de el fogom vinni a cégem innen és fizetek adót majd Ausztriában vagy Németországban-mert ott nézik valamibe az adózót....megint előjött a téma...külföldi rendszám például......adják itt olcsóbbban -ne legyen regadó----vinnyogás minden szinten-nincs adóbevétel-nincs támogatás...UNOM !Ha megtehetném és luxuskocsit vennék itt majd duplája mint kint...ja és kint nincs írigység-még itt pár nap és feljelentés mellett még össze is karistolnák vagy leöntenék....ez ís része annak...a bérlő izél fizetni...ami borzolja a kedélyeimet...és egyre inkább távozásra serkent!”
  • 30. spiler 2011. augusztus 16. 21:08
    „kilakoltani....ne adóból rendezzék
    én bármikor eladnám a lakásomat, persze rendes áron”
  • 29. 3795639 2011. augusztus 16. 21:03
    „620829
    Miért is panaszkodnak az önkormányzatok? Módszerváltás után ahogyan írtad "fillérekért" értékesítették az állami és önkormányzati bérlakásokat.
    Érdekes, hogy azok sohasem kerülnek a média középpontjába, akik hosszú évek óta rendesen fizették a lakbért és ma nincs tartozásuk. Egyik barátom aki közel 30 éve fizeti a lakbért és határozatlan időre szóló bérleti szerződése van évek óta szeretné megvenni az általa bérelt lakást, melyet az önkormányzat rendre elutasít.
    Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fizető bérlőket néhány önkormányzat igyekszik minél jobban kihasználni, szó szerint kifosztani.
    Nem is lehet mást várni, hiszen több helyen még a régi tanácselnöki rendszer működik.”
  • 28. trofimenka 2011. augusztus 16. 20:58
    „Azért lett ennyi eladósodott, mert az IKV évről-évre csak emelte a bérleti díjakat és a vállalkozások bevételei meg semmit nem emelkedtek, hogy ki lehessen termelni. 12 év után zártak be és adta vissza egy ismerősöm az IKV-s bérleményét, aminek a djíát csak emelték, miközben az IKV semmilyen felújítást nem végzett el helyiségen. Hiába kérvényezték a könnyítést, vagy hogy az üzlet leválasztható legyen, de minden nyűgös és bürokratikus volt, így inkább egy család tönkrement és bezárta a boltot. Ennyit az IKV-ról! Nem sajnálom őket és szerintem lesz is még nekik kintlévőségük rendesen, mert vagy olcsóbban adják ki a bérleményeket vagy megmarad nekik üresen.”
  • 27. deszkás 2011. augusztus 16. 20:54
    „VITYILLÓ65! Mi lenne a cserénél ?Amiért a magyar munkavállalókat is azzal vádolják,nem elég mobil. De miért is? Az első amivel szembenéz:keresnie kell egy ügyvédet (a forg.érték 3-5% minusz) aztán leadózni a kiszabott(!!!!!!!) adót és ha senki nem ver át senkit akkor talán elköltözhet,cserélhet. Ma ezt senki és semmi nem garantálja,mert az ügyvéd esetleg átver,lelép esetleg nem jutsz annyi pénzhez sem hogy az adót kifizesd. Akár nem szándékoltan is.Márpedig ez ma annyit tesz:mehetsz Ócsára.”
  • 26. vityillo65 2011. augusztus 16. 20:01
    „Fedora kösz, így már "mindjárt más a leányzó fekvése" - szól a mondás. Azért azt még megkockáztatom: mi lenne, ha azok, akik nem tudnak fizetni, kisebb lakásba költöznének (pl. cserélnének olyanokkal, akik fizetni is tudnak, nagyobb is a család). Nemrég olvastam egy idős hölgyről, aki nem akar nagy lakásban lakni, mégis szinte rá van kényszerítve.”
  • 25. 620829 2011. augusztus 16. 19:54
    „23. Power 2011.08.16. 17:35

    Nem tudom-de nem is igazán érdekel....pár éve még fillérekért lehetett bérelni-a PIACI BÉRLETI ÁRAK ötöde hatoda körül...na ez mevetséges.”
  • 24. fedora 2011. augusztus 16. 18:48
    „Bocsánat elírtam csak 25000-Ft!!!!!!!!”
  • 23. Power 2011. augusztus 16. 17:35
    „15. 620829 2011.08.16. 14:16
    Az természetes, hogy a bérlő fizeti a lakás közüzemi (víz-csatorna, áram, távfűtés) díjait. A bérleti díjon és a közüzemi díjakon felül a bérlő fizeti a bérlakás biztosítási díját, a kommunális adót és mindennemű felújítást és cserét. A tulajdonos önkormányzatok szerinted fizetnek biztosítási díjat ingatlanjaik után? Az önkormányzatok a bérleti díjak beszedésén kívül nem sokat törődnek ingatlanjaikkal.”
  • 22. saturnus 2011. augusztus 16. 17:19
    „Az elszegényedés mélypont felé robog. Ma is Pécsről negyven nővér megy el egyszerre Németországba havi 500 000 Ft-nak megfelelő fizetésért. Miközben ithon még további fizetés elvonások lesznek. Hozzátartozik a dologhoz,hogy mai hír leállt a gazdaság Magyarországon. Se munkahely se pénz. Köszönjék meg a fidesznek meg akiszolgálóiknak és azoknak akik a fideszre szavaztak annak ellenére,hogy már előre figyelmeztették az embereket ov-től semmi jó nem várható. Rövidesen borzasztó dolgok fognak tőrténni mert az emberek maguknak akarták a bajt úgy látszik.”
  • 21. kalkutta 2011. augusztus 16. 17:00
    „Az Elnök-Vezérigazgató Úr a minap meg azt nyilatkozta a Hír Tv-ben, hogy akinek hátraléka van az majd ledolgozhatja. Nem vicc, ő nyilatkozta! Vajon hol lehetne a hozzáértését bizonyító szakmai életrajzát olvasni?

    Nórikámmal értek egyet. Mi kaphatunk-e bármit is ha nem fizetünk meg érte. OK, a tényleg rászorulókat segíteni kell. Attól vagyunk emberek. De nem olyanokat akik csak kerülik a munkát.”
  • 20. vityillo65 2011. augusztus 16. 16:14
    „11. fedora/17. vélemény:
    Nem hiszem el,hogy ennyit fizetne valaki bérleti díjként. Havonta! Kiszámoltátok mennyi összeg jön ki több évre? Ennyiből már inkább a saját hitelét fizethetné a saját tulajdonú házában/lakásában. Vagy én nem látok tisztán e kérdésben, hogy ez csak bérleti díj, mondhatni kidobott pénz, és soha nem lesz az övé a lakás? Megvilágosítanátok?”
39 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetekre félpályás lesz a szegedi Belvárosi híd

Nem a dilatáció, a pályalemez sérült meg. A tízmilliós javítást csak a kajak-kenu világbajnokság után kezdik meg, terveik szerint szeptember első felére végeznek. Tovább olvasom