Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

63 középiskolás tartott előadást az SZBK-ban

Szeged - Kutató középiskolai diákok élet- és környezettudományi konferenciáját rendezték meg Szegeden. A több mint hatvan előadást az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem vezető tudósai alkotta zsűri minősítette.
A tehetséggondozás szegedi hagyományait ismeri el, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában rendezték meg pénteken és szombaton a Tudok-konferencia élet- és környezettudományi szekcióját. Az országos tanácskozáson 63 középiskolás diák tartott előadást – tudtuk meg Korcsmáros Tamástól.

A Kutató Diákokért Alapítvány elnöke, az ELTE adjunktusa azt is elmondta, hogy 1996-ban alakult szervezetük. 2000 óta pedig a Kutató Diákok Országos Szövetsége és a Kutató Diákokért Alapítvány minden évben meghirdeti a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáját (Tudok). Az idei, a XIII. tanácskozás újdonsága, hogy – a nagyszámú jelentkező miatt is – három tematikus regionális konferenciát hívtak életre. Az első, szegedi tanácskozást követően Sopronban a műszaki, míg Pécsett a humántudományok középiskolás művelői találkoznak.

Ifjú tudósjelöltek a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. Fotó: Börcsök Szilveszterné
Ifjú tudósjelöltek a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban.
Fotó: Börcsök Szilveszterné

– Minden ifjú tudós a saját ötlete nyomán az iskolája laboratóriumában, szertárában elvégzett kutatómunka eredményét összegezte – magyarázta Vígh Lászlóakadémikus. Az SZBK kutatóprofesszora, az SZTE címzetes egyetemi tanára mint az 1997-ben alapított Straub Örökség Alapítvány kuratóriumi elnöke fontosnak tartja, hogy egyik legsikeresebb kezdeményezésük, a szegedi Középiskolás Élettudományi Kutatótábor (KÉK)-mozgalom a Tudok mellé álljon.

– Miért éppen az SZBK-ban rendeztük meg a Tudok élet- és környezettudományi regionális konferenciáját? – kérdezett vissza Korcsmáros Tamás. – Többek között azért is, mert ide köt az első, ezért fontos kutatói élményem. Budapesti középiskolásként részt vettem egy nyári KÉK-táborban, és az SZBK-ban akkor látottak és hallottak döntő hatással voltak későbbi egyetemi tanulmányaimra és kutatói pályámra.

A Tudok-konferencián az ifjú tudósjelöltek eddigi eredményeit az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem vezető tudósai, illetve az SZTE Ságvári gyakorló gimnáziuma, valamint a szegedi Radnóti-, illetve Eötvös-gimnázium szaktanárai alkotta zsűri minősítette. Az előadások közti szünetben pedig a középiskolások bekukkanthattak az SZBK laboratóriumaiba.

Olvasóink írták

  • 1. szentmiki 2013. január 21. 12:24
    „Nincs az a rendszer, ami a magyar fiatalság tudását le tudná amortizálni! Ők a jövő! Vigyázzunk rájuk!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Figyelik egymást

Faágon ülő szarkát figyel egy vörös róka a 68-as út mellett, Barcs és Somogytarnóca között – jelentette és dokumentálta a Magyar Távirati Iroda, mellékelve a képet. Tovább olvasom