Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 16°C | 25°C Még több cikk.

7,7 milliárdos fejlesztés a szegedi egyetemen

Szeged - Tizenegy épületet újítanak fel és egyet építenek 2010-ig a 7,7 milliárd forintos fejlesztési program részeként – jelentette be Szabó Gábor, az Szegedi Tudományegyetem rektora.
A mérnökképzés-bővítés és a rektori hivatal felújítása részleteit ismertette tegnap Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Majó Zoltán fejlesztési és Vilmányi Márton stratégiai igazgató. A 7,7 milliárdos beruházáshoz 6,4 milliárd forintot nyert az egyetem a vidéki felsőoktatás fejlesztését célzó pályázaton – erről már beszámolt lapunk.

A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott: 2010-ig tizenegy épületet újítanak fel, egyet építenek – ez összesen 16 ezer 688 négyzetméter –, 1616 laboreszközt szereznek be. Az új, 3300 négyzetméteres alapterületű épület a mérnöki kar Moszkvai körúti ingatlana mellett lesz, és a képzés korszerű laborhátterét biztosítja. Az épületben a modern energiahasznosítási technológiák érvényesülnek majd, így például a napenergiát is használják.

2010-re a rektori is megszépül
2010-re a rektori is megszépül

– A Dugonics téri rektori hivatal szeptember közepéig kiürül, 2010-ben pedig újra régi pompájában tündököl. Nemcsak az egyetem, hanem a város büszkesége lesz – mondta Szabó Gábor. Vilmányi Mártontól megtudtuk: építészetileg nem változik a rektori hivatal, csupán annyiban, hogy a belső udvart beépítik. „Tartalmilag" azonban más lesz. A földszinten hallgatói szolgáltatói teret alakítanak ki, az első emeleté lesz a kutatási, fejlesztési, innovációs funkció, a második emelet irányítási tér lesz a rektori és a hozzá kapcsolódó irodákkal. Mindezek mellett felújítják a természettudományi kar laboratóriumait, valamint folytatódik az SZTE informatikai infrastruktúrájának korszerűsítése.

A pályázat kétfordulós, az egyetem számára a következő lépés a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése. Az engedélyeztetés és a közbeszerzések lebonyolítása után 2009 második felében kezdődik a kivitelezés.

Az SZTE a bajai és a szarvasi főiskolával együttműködésben pályázott. A felújítandó épületekből három van a főiskolákon, a több mint 16 ezer négyzetméterből mintegy ezerháromszáz tartozik hozzájuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

200 ezer a nyomravezetőnek

Szeged - A Szegedi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes után nyomoz, aki július 17-én, vasárnap este… Tovább olvasom