Délmagyar logó

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

A 82. Ünnepi Könyvhét szegedi programja

Szeged - Újdonságokkal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló meglepetés-programokkal, vásárlási kedvezménnyel s ínyenceknek való zenei csemegével is készül a 82. Ünnepi Könyvhét szegedi programjait immár negyedik éve szervező Somogyi-könyvtár.
A könyvünnepet Grecsó Krisztián nyitja meg, az íróvendégek között pedig Ungvári Tamás mellett ott találjuk Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítóját, a Szegedi Nemzeti Színházban már több darabbal is bemutatkozó Egressy Zoltánt, a gyerekek körében állatos könyvei révén kedvelt Telegdi Ágnest, s a "papírszínházzal" előálló Takács Marit is.

Az események központja változatlanul a Dugonics tér, közel két tucat ahol sátorban kínálnak olvasnivalót a kiadók, a parkban pedig olvasó- és játszóligetet rendeznek be a gyerekeknek.

Könyves programokkal népesülnek be a kávéházi teraszok, élő rádiós nosztalgiaműsor idézi a hatvanas évek szegedi világát, s tűzzsonglőrök fáklyái röpködnek a nyári estében.

A zenei kavalkád kiemelkedő eseménye lesz Szarka Gyula, a Ghymes alapító tagja Bor és a leányka című lemezének bemutatója. Idén sem hiányozhat a Molnár Dixieland Band, szól majd sokféle népzene is – a fölsorolás csak mutató a zenei paletta színei közül.

A 82. Ünnepi Könyvhét részletes szegedi programja:

2010. június 1.

17:00 óra
Helyszín: Bálint Sándor Művelődési Ház
„Betűvetés – Könyvaratás – 2011" – a Bába és Társai Kiadó dokumentum- és
könyvkiállításának ünnepélyes megnyitója
Megnyitó beszédet mond: Dr. Szabó Pál a Szegedi Írók Társasága alelnöke

17:15 óra
Helyszín: Bálint Sándor Művelődési Ház
Takács Tibor: Huszár Sándor bujdosásai (Bába és Társai Kiadó) című kötetének bemutatója
Az est vendégei: Takács Tibor és Dr. Majzik István, a Bába és Társai Kiadó ügyvezetője.
Beszélgetőtárs: Kiss Ernő, a művelődési ház igazgatója.

2010. június 2.

13:00 - 18:00 óra
Helyszín: Északvárosi fiókkönyvtár
Találd meg (mese) hőseidet! - játékos könyvtári feladványok és meserejtvények gyerekeknek.
A helyes megfejtők között ajándékokat sorsolnak ki.

15:00 óra
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (Tanácsterem)
Egy autonóm ember emlékezetére. Török Gábor tiszteletére című kötet bemutatója (Szegedi Egyetemi Kiadó Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó)

16:00 óra
Helyszín: Petőfi-telepi fiókkönyvtár
„Színes szavak szövése" - játékos barangolás a mesebirodalomban 10 éves korig. A résztvevőknek segíteniük kell a mesehősökön, hogy az Óperenciás tengeren túl újra visszaálljon a rend.
16:00 óra
Helyszín: Tarjáni fiókkönyvtár Dr. Péter László irodalomtörténész, ny. egyetemi tanár Szegednek tüköre: a város képe az irodalomban című könyvét mutatja be

16:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
A 82. Ünnepi Könyvhét megnyitója
Köszöntőt mond: Dr. Solymos László, Szeged város alpolgármestere
A könyvhetet megnyitja: Grecsó Krisztián József Attila-díjas író
Könyvkiadási támogatások és az "Év Könyve" díj átadása.
Közreműködnek: Kálmán Bence és Csenki Zalán a Dugonics András Piarista Gimnázium tanulói, Bogáthy Júlia a SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola tanulója és az Arany János Általános Iskola tanulói.

17:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A megnyitó után Grecsó Krisztián író és Szilasi László író, irodalomtörténész a Líra Könyv Zrt. Fókusz könyváruházának sátránál dedikál

17:00 óra
Helyszín: Millenniumi Kávéház
Fenyvesi István: Időséta: Szentes – Szeged – szlávok (Bába és Társai Kiadó) című kötetének bemutatója.
A könyvet bemutatják: Ferincz István és Kocsis Mihály

17:15 óra
Helyszín: Dugonics tér
Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával Iránytű a Végtelenhez (Helikon Kiadó) című könyvéről Marton Árpád újságíró beszélget.

17:45 óra
Helyszín: Dugonics tér
Bemutatkozik Életjel Kiadó (Szabadka)
Vendégek: Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutató, az Életjel kötetek szerkesztője,
Dudás Károly (Ketrecbál) és Dömötör Gábor (Holdleány álma - Építészet és
műemlékvédelem) szerzők.
Beszélgetőtárs: Veszelka Attil, a Szegedi Írók Társasága elnöke
Bemutatásra kerül még: Krekity Olga Interjúlázban és Sirbik Attila Szajkó István portréja című kötetek

18:00 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár
Beszélgetés Grecsó Krisztián József Attilla-díjas íróval hazáról, helytörténetről és a nagymama főztjéről. 2011-ben megjelent kötetének címe: Mellettem elférsz (Magvető Kiadó)
Beszélgetőtárs: Szilasi László író, irodalomtörténész
Köszöntőt mond: Palánkainé Sebők Zsuzsanna, a Somogyi-könyvtár igazgatója

18:00 óra
Helyszín: Millenniumi Klub
Farkas Gergő grafikáiból és Hegedus Ioan Andrei festményeiből készült kiállítás megnyitója

18:00 óra
Helyszín: Szeged-Honvéd téri Református Egyházközség Temploma, Gyülekezeti Nagyterem
Molnár Róbert: Egy politikus, akit rabul ejtett Isten (Éjféli Kiáltás Misszió) - könyvbemutató
Vendég: Dr. Molnár Róbert Kübekháza polgármestere
Házigazda: Horváth Dezső újságíró

18:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Dömötör Gábor és Dudás Károly (Életjel Kiadó, Szabadka) a Líra Könyv Zrt. Fókusz könyváruházának sátránál dedikál

19:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Bor és a leányka címmel Szarka Gyula, Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, költő, dalszövegíró a Ghymes együttes alapító tagjának előadói estje. Az esten a magyar irodalom legszebb borversei hangzanak el megzenésítve. Közreműködik: Jász András (szaxofon) és Kun Csaba (billentyűs hangszerek)

20:00 óra
Helyszín: Millenniumi Klub
V. B. Edward: Figurák című monodrámája Székhelyi Dániel előadásában
Rendezte: Szilágyi Szabolcs Rendezőasszisztens: Takács Erika Tea

2010. június 3.

15:30 óra
Helyszín: Millenniumi Klub
Kiss Ottó: A másik ország (Palatinus) című regényéről a szerzővel Bene Zoltán beszélget.

15:30 óra
Helyszín: Városháza, Díszterem
Könyvkirállyá avatják a Somogyi-könyvtár olvasásnépszerűsítő játékának győztesét, és
jutalmazzák a legtöbbet olvasó gyermekeket
Közreműködik Gömöri Krisztián és a Lyra együttes

16:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Liszt évhez kapcsolódva a Szegedi Rézfúvós Ötös
Liszt Ferenc: Consolation című művének átiratát adják elő.

16:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Előzetesben a Szeged effekt - a 2011 őszére tervezett Szeged-antológia előzetese. A Szeged effekt antológia elgondolói kiváló írókat kértek föl, hozzanak létre olyan alkotásokat, amelyek a város fizikai és / vagy lelki valóságához kötődnek: Szeged tereihez, utcáihoz, épületeihez, intézményeihez, hangulatához, aurájához.

16:30 óra
Helyszín: Somogy-könyvtár
Vendégünk a Móra Könyvkiadó
Fantasyk, kalandregények, lányregények. Újdonságok a kortárs 10+ irodalomban.
Beszélgetőtársak: Dian Viktória és Halmai Sylvia (Móra Kiadó), Turbuly Lilla, a Pöttyös könyvek sorozatban megjelent Kosársuli című regény szerzője.

16:30 óra
Helyszín: Millenniumi Kávéház
Rakonczai János: Új évezred küszöbén (Bába és Társai Kiadó) című kötetének bemutatója.
A könyvet bemutatja: Kovács Miklós

17:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Polner Tamás – Varga Lóránt: El Camino de Santiago – Zarándoklat képekben és gondolatokban (Illustware Books) című kötetének bemutatója A könyv Polner Tamás fotóin keresztül és Varga Lóránt gondolataival kalauzol el bennünket erre a varázslatos útra. Aki járt már ezen az úton, újra ott érezheti magát. Aki pedig még csak hallott róla, vágyakozni fog rá...

17:00 óra
Helyszín: Városháza, Díszterem
A „Szegedtől Szegedig Antológia 2011" és „Közéleti Kávéház 2010" ünnepélyes bemutatója.
A könyvpremierek vendégei: Dr. Majzik István, a Bába és Társai Kiadó ügyvezetője, Tandi Lajos, az Antológia szerkesztő–tervezője és Dr. Szalai István, a Szegedi Közéleti Kávéház Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Közreműködik: Vineter Márton hegedű.
Műsorvezető: Kiss Ernő népművelő

17:00 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, alagsori klub
Filmvetítés a MTV Szegedi Stúdiójának archívumából: Bubryák István válogatása
Tisztelet a könyvhétnek – irodalmi alakok a képernyőn:
A BETYÁRKIRÁLY
Szerkesztő: Jurkovics János
Műsorvezető: Kiss Mónika
Rendező: Szabados Gabriella

17:00 óra
Helyszín: Hangoskönyvtár
„Add a hangod! Legyél önkéntes!" - önkéntes felolvasódélután a Szegedi Önkéntes Központ közreműködésével. A rendezvény célja az irodalom, az olvasás és a könyvtár népszerűsítése a látássérült emberek körében, valamint az egészséges és látássérült emberek közelebb juttatása
egymáshoz az irodalom élményén keresztül.

17:00 óra
Helyszín: Dorozsmai fiókkönyvtár
Dr. Péter László irodalomtörténész, ny. egyetemi tanár Jerney Jánosról szóló köteteinek bemutatója.
A szerzővel Hajdú Géza népművelő beszélget.
17:30
Helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Dr. Heka László: A Horvát - Magyar Államközösség nyolc évszázada különös tekintettel a horvát - magyar kiegyezésre című kötet ünnepélyes bemutatója.
A könyvbemutatót megnyitja: Prof. dr. sc. Josip Vrboąić (Zágrábi Egyetem)
Méltatják a könyv megjelenését:
Dr. PhD Slaven Bacić a Szerb Köztársaság Horvát Nemzeti Tanácsának elnöke,
Tomislav ®igmanov horvát író, publicista, a Vajdasági Horvátok Kulturális Intézetének
igazgatója, társkiadó.
Bemutatásra kerül még dr. sc. Miljenko Lapaine és Duąan Marjanović dipl. ing. gondozásában a legidősebb horvát nyelvű geodézia tankönyv a Bevezetés a gyakorlati geometriába – földmérésbe = Elementa GEOMETRIAE PRACTISAE Zemlyomirje Uvod u praktičnu geometriju – zemljomjerstvo (Zágráb) című kötet, melyet Katancsics Mátyás Péter írt Eszéken 1778-ban. Az eredeti latin nyelvű könyv fordítása Makó Pál műve melynek részeit a horvát nyelvű kézirat is tartalmazza.

17:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Polner Tamás – Varga Lóránt: El Camino de Santiago – Zarándoklat képekben és gondolatokban
(Illustware Books) című kötetüket a Líra Könyv Zrt. Fókusz
könyváruházának sátránál dedikálják

17:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Salsa és bachata táncbemutató a Dolce Dance Tánciskola közreműködésével. Magyarország legnagyobb tánciskolájának képvisletében 6 pár ad ízelítőt a latin és karibi táncokból.

18:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Az Ünnepi Könyvhét vengége a Móra Könyvkiadó
A Könyvkiadó vezérigazgatójával, Janikovszky Jánossal beszélget Beslin Anita, a Magyar Rádió műsorvezetője

18:00 óra
Helyszín: Szeged Étterem
Tatár Rózsa: Zsebnovellák című novelláskötetének bemutatója
Beszélgetőtárs: Dr. Bogoly József Ágoston irodalomtörténész

18:00 óra
Helyszín: Grand Café
A Podmaniczky Művészeti Alapítvány könyveinek bemutatója
(Benda Balázs: Kalandos történet, Podmaniczky Szilárd: Balatoni virágok,
Podmaniczky Szilárd: Döglött kutyával őrzött terület – A nő – A férfi)
Podmaniczky Szilárd íróval Balog József újságíró beszélget

18:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
A szegedi Deák Big Band együttes műsora

19:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
„Késő estig könyvek közt" - az „Egy város – egy könyv" olvasásnépszerűsítő program ünnepélyes zárása. A szerencsés nyerteseknek a Móra Könyvkiadó díjait átadja Janikovszky
János a Móra Könyvkiadó vezérigazgatója „Kamaszkorom legszebb zenéi" - korabeli, élő rádióműsor. A műsort vezeti: Száraz Ferenc Közreműködik, a Flame Flowers tűzzsonglőr csapat

19:00 óra
Helyszín: Bálint Sándor Művelődési Ház
Tarnai László: Akárhogy is (Bába és Társai Könyvkiadó) című új kötetének ünnepélyes bemutatója, a költő köszöntése 65. születésnapja alkalmából. Vendégek: a Szerző, Tarnai László és Veszelka Attila költő, a Szegedi Írók Társaságának elnöke. Az est házigazdája: Kiss Ernő, a művelődési ház igazgatója.

2010. június 4.

10:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Bemutatkoznak a Százszorszép Gyeremekház gyerekcsoportjai

11:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Szegedi Írók Napja
Legyen egy kávéra a vendégünk! Délelőtti beszélgetés és kávézás szegedi írókkal, költőkkel
Vendégek: Csontos Márta, Orcsik Roland, Podmaniczky Szilárd, Szabó Pál, Tandi Lajos,
Tarnai László
Beszélgetőtárs: Veszelka Attila, a Szegedi Írók Társaságának elnöke
A kávét az EUROCAF biztosítja

11:00 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, 1 emeleti-folyóirat-olvasóterem
Fekete István Szegeden
Irodalmi délelőtt Dr. Sánta Gábor főiskolai docenssel az „ismeretlen" Fekete Istvánról

15:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Nóta, dal az Ünnepi Könyvhét tiszteletére
Énekel: Szegedi Szűcs Judit és Fodor Károly, kísér: Báder Béla és zenekara és prímás ifj. Rácz Lajos

16:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Újdonságaival bemutatkozik a Bába és Társai Könyvkiadó
Beszélgetőtársak: Dr. Majzik István kiadóvezető és Kiss Ernő népművelő

16:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Horvát táncok, horvát zene Garáról
Garai Hagyományőrző Tánccsoport és az együttes és ifjúsági csoportja bunyevác táncokat ad elő. (Polegaj, Natalija, Stari rokoko, Divojačko kolo, Momačko kolo és Bećarac.)

A zenei kíséretet az öttagú Bácska Tamburazenekar biztosítja.
A csoportok a Szegedi Horvát Kisebbségi Önkormányzat és a „Dugonics András" Horvát–Magyar Kulturális Közhasznú Egyesület szervezésében érkeznek Szegedre. Céljuk a horvát kultúra és hagyományok bemutatása és ápolása

16:30 óra
Helyszín: Millenniumi Klub
A könyv varázslata – életre kelő olvasmányélményeink – a Villanások Mentális Színház interaktív előadása

17:00 óra

Helyszín: Katolikus Ház terasza
Matus István: Az önismerettől a jellemig – út a lelki egészséghez (Pszichoedukáció Kft.) című könyvének bemutatója
A szerzővel Cserbik Attila lelkész beszélget

18:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
2011-ben is a Magvető lett az Év kiadója!
Ebből az alkalomból Tóth Krisztinával Pixel című új kötetéről Tráser László újságíró, a Magyar Rádió munkatársa beszélget.

19:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Tóth Krisztina Pixel című új kötetét a Líra Könyv Zrt. Fókusz könyváruházának sátránál dedikálja

19:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Molnár Dixieland Band műsora

2010. június 5.

10:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Give Me Five énekegyüttes előadása
A 2007-ben alakult formáció igazi színfolt Szeged kulturális életének palettáján. Az előadás kellemes kikapcsolódást ígér az a’cappella műfaj szerelmeseinek.

11:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Az Ünnepi Könyvhét vendége a Szeged-Art Képzőművészeti Fesztivál - szegedi és Szegedhez kötődő képzőművészek könyvei.
A szerzőkkel és művészekkel beszélget: Tandi Lajos újságíró

14:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Bemutatkoznak a Százszorszép Gyermekház gyerekcsoportjai

15:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Könyvheti térzene a Fricsay Ferenc Koncert Fúvószenekarral

16:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Az Ünnepi Könyvhét vendége a Szeged-Art Képzőművészeti Fesztivál
Schiffer Miklós: The Gentleman’s Style Book – Az úriember ruhatára I.-II. (Generál Média Kft.) című könyvének bemutatója. Schiffer Miklós stílusszakértővel és tanácsadóval beszélget Tandi Lajos újságíró.
A könyv a férfi öltözködésének bibliája. Dr. Schiffer Miklós 2 kötetben, 512 oldalon, 620 színes fotóval illusztrálva mutatja be a férfi öltözködésének történetét, a múltban gyökerező és ma is dinamikus fejlődését. Hazai szerző tollából még nem jelent meg olyan átfogó mű, amely időben és stílusban hasonló részletességgel dolgozta volna fel a férfi öltözködését.

17:30 óra
Helyszín: Millenniumi Kávéház
Kárpáti Tibor: Gyöngyöt az Embernek (Bába és Társai kiadó) című kötetének bemutatója.
Közreműködik: Kárpáti Réka

17:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Bolgárok táncok a Biljana tánccsoport (Karcag) előadásában
Az együttes vezetője: Major János
A csoport a Bolgár Baráti Társaság és a Szegedi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat közös
szervezésében érkezik Szegedre

18:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Deszki Bánát Szerb néptáncegyüttes műsora

19:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Blaskó Quartet koncertje
A zenekar repertoárján klasszikus jazz darabok szerepelnek. Egyedi hangzásukat a jazz-ben szóló hangszerként ritkán hallható, ezért unikális kürt jelenti, melynek lágy, selymes hangját
visszafogottan kíséri a zongora-bőgő-dob trió.
A zenekar tagjai: Blaskovics László (kürt), Csanádi Lajos (zongora), Szorcsik Attila (nagybőgő), István Attila (dob)

2009. június 6.

14:30 óra
Helyszín: Dugonics tér, Olvasó- és játszóliget
Nyugalmazott Igazgatók Egyesületének tagjai mesélnek kedvenc könyvélményükről, felolvassák kedvenc versüket

15:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Árpás Károly az Agapé Kiadó sátránál dedikál

16:00 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
A Mozaikok a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság történetéből
(Bába és Társai Kiadó) című kötetet bemutatja Dr. Márton István rendőrezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi igazgatója

16:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Rúzsa Sándor Népdalkör és Citerazenekar (Bálint Sándor Művelődési Ház) műsora Művészeti vezető: Monoki Lajos

16:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
„Prológ" – Gondolatok a Szegedi Nemzeti Színház 2011/12-es évada elé
Beszélgetés Gyüdi Sándorral a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával
Beszélgetőtárs: Karacs Rita újságíró a Rádió88 műsorvezetője és hírszerkesztője

17:00 óra
Helyszín: Bálint Sándor Művelődési Ház
A Gregor József Általános Iskola és a Pro Musica Alapfokú Művészeti Iskola
gálahangversenye

17:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Az Ünnepi Könyvhét vendége Egressy Zoltán író. 2011-ben megjelent új kötetének címe:
Szaggatott vonal (Kalligram Kiadó)
A szerzővel Karacs Rita újságíró a Rádió88 műsorvezetője és hírszerkesztője beszélget.
A program a Szépírók Társasága támogatásával „A könyv utóélete" című program keretében
valósul meg.

17:00 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek (Bába és Társai Kiadó) című könyvének bemutatója. A kötetet bemutatja és az íróval beszélget Kispál Antal

17:00 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, alagsori klub
Filmvetítés a MTV Szegedi Stúdiójának archívumából: Bubryák István válogatása
Tisztelet a könyvhétnek – irodalmi alakok a képernyőn:
„VIVÁT BENYOVSZKY"
Riportfilm a Szegedi Szabadtéri Játékok két évvel ezelőtti nagysikerű előadásáról, elmélkedés
a néptáncgálák helyét betöltő táncjátékok befogadásáról, betekintés a zenészi, koreográfusi,
jelmeztervezői munka titkaiba. Úgy is mondhatnánk: így készült a Benyovszky, avagy: így élt
a nagy kalandor.
Rendező: Hell István

17:00 óra
Helyszín: SZTE Rektori Hivatal, földszint 5-ös terem (Dugonics tér 13.)
Beszélgetés az Egyetemi bulletinről
A szerkesztőkkel, Dr. Makk Ferenc egyetemi tanárral (SZTE BTK Történeti Intézet, Történeti Segédtudományok Tanszék) és Dr. Marjanucz László tanszékvezető egyetemi docenssel (SZTE BTK Történeti Intézet Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék) Dr. Pál József Nemzetközi és Közkapcsolati rektorhelyettes beszélget.

17.00 óra
Helyszín: Bibliotéka Egyesület könyvtára
(Diószegi) Szabó Pál: IdőmÉrték - húsz év verseiből című kötet bemutatója
A szerzővel beszélget Pásty Júlia, Bródy Sándor-díjas író
Közreműködik: Juhász Erika (ének), Szabó Pál (gitár)
A program a Szegedi Írók Társasága és a Szegedi Szilánkok rendezésében valósul meg.

17.00 óra
Helyszín: Millenniumi Klub
Raffay Ernő: Szabadkőművesek Trianon előtt (Kárpátia Műhely Bt.) című könyvének bemutatója
Vendég: a szerző és Szakács Árpád, a Kárpátia Kiadó vezetője
Házigazda: Dudás Zoltán hagyományőrző

17:30 óra
Helyszín: SZTE Rektori Hivatal, földszint 5-ös terem
Beszélgetés Szögi László – Varga Júlia: A Báthory-egyetemtől a Kolozsvári Tudományegyetemig című egyetemtörténeti kötetéről.
A szerzőkkel Dr. Makk Ferenc egyetemi tanár (SZTE BTK Történeti Intézet, Történeti Segédtudományok Tanszék) beszélget.

17:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Egressy Zoltán: Szaggatott vonal (Kalligram Kiadó) című 2011-ben megjelent új kötetét a Líra Könyv Zrt. Fókusz könyváruházának sátránál dedikálja

17:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Bemutatkozik a Pinceszínház

18:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
SPN CsomóPont Miskolc-Szeged-Miskolc – Beszélgetés a Miskolc KapuCíner antológia kapcsán.
A miskolci Spanyolnátha művészeti folyóirat 2009. tavaszi számát Szegednek szentelte, a
Spanyolnátha és néhány szegedi alkotó jó kapcsolata töretlen. A folyóirat 2010-ben jelentette meg második antológiáját, Miskolc KapuCíner címen, lévén Miskolc a kapuk városa. A kötetben több szegedi kötődésű szerző írása olvasható. Közülük lesznek többen vendégeink, a beszélgetésben Miskolc és Szeged kapcsolódási pontjait kutatjuk.

18:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Brandon Jazz Band műsora
Brandon Mezzelo tenor szaxofonművész a Missouri állambeli St. Louisból érkezett Magyarországra. Zenei pályafutása 16 éves korában indul Chicago jazz és blues klubjaiban. Zenei tanulmányokat a Missouri Állami Egyetem (Missouri State University) jazz tanszékén végez, majd nyolc éven keresztül katonazenekari vezető szólista Németországban, ahol sokat turnézik ezekben az években. Hazájába visszatérve St. Louisban és Chicagoban muzsikál és jelentős jazz fesztiválokon lép fel. Olyan nagy nevekkel volt alkalma játszani, mint Chubby Checker, Buddy Miles, Jeff Healy, Bobby Bland, Floyd Taylor és Ramsey Lewis. 2010 óta Budapesten él, és számos izgalmas zenei formáció tagja.

2009. június 7.

9.00 és 11.00 óra
Helyszín: Csillag téri fiókkönyvtár

Iciri-Piciri - kalandos felfedező túra a mesék birodalmába. Keressük meg együtt elveszett, kedvenc mesehőseinket! Játékos könyvtárhasználati foglalkozás óvodás csoportok részére. Előzetes bejelentkezés szükséges.

10:00 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtár
Papírszínház: A brémai muzsikusok. Takács Mari illusztrátor felolvasása és műhelyfoglalkozása

10:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Csiri-biri torna könyvbemutató babáknak és anyukáknak
Csiri-biri torna-tár szerkesztő: Orszáczky Ildikó, illusztrátor: Takács Mari

11:00 óra
Helyszín: Dugonics tér, Olvasó- és játszóliget
Telegdi Ágnes az Ó, azok a csodálatos állatok (Ring-Color Kft.) című könyvsorozat írója várja beszélgetésre a gyerekeket. A sorozat egyik kötete a Libri Aranykönyv versenyén sok ezer olvasói szavazat alapján az első díjat nyerte el a "gyermek és ifjúsági könyv kategóriában"

14:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
„Megy a kocsi, fut a kocsi" – verses összeállítás a Dózsa György Általános Iskola 1.a osztályos diákjainak előadásában
Felkészítő tanárok: Molnár Györgyné, Kósné Kiss Magdolna

15:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Papírszínház: Takács Mari illusztrátor egy különleges japánból származó technikával – papírszínházzal - meséli el az Ünnepi Könyvhét színpadán A brémai Muzsikusok történetét, az érdeklődök rajzolhatnak is vele a mese után.

16:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Takács Mari illusztrátor a Rainbow Gyermekkönyv-katalógus sátránál dedikál

15:00 óra
Helyszín: Móra Ferenc Múzeum díszterme (Roosevelt tér 1-3)
Ozsváth Gábor Dániel: Patakmalmok a Kárpát-medence keleti felében (Terc Kiadó) című könyv bemutatója, amely a Népi Kultúra sorozatban jelent meg. A szerzővel Juhász Antal (néprajzkutató, muzeológus, nyugalmazott egyetemi tanár) beszélget.

15:00 óra
Helyszín: Bibliotéka Egyesület könyvtára
Darázs Sándor: A Szegedi Konzervgyár története - 1940–2007 (Bába és Társai Kiadó) című kötetét bemutatja a szerző

16:00 óra

Helyszín: Dugonics tér
A Mambira Ütőegyüttes játszik

16: 30 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Szeged folyóirat és holdudvara

16:30 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Képekkel írt történelem a hajdani Szegedről (1860-1940)
Dr. Fári Irén (történész-muzeológus): Szeged anno… című könyvének bemutatója.
A szerző beszélgetőtársa: Marton Árpád újságíró

17:00 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
A Szegedi Művészklub évtizedei 1968-2010 (Bába és Társa Kiadó) című könyv bemutatója
A kötetet bemutatják a szerkesztők: Tandi Lajos és Polner Zoltán, valamint a kiadó: Dr. Majzik István. Vendégek: Dr. Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke és Dr. Nikolényi István újságíró

17: 00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Dél-alföldi Harmonikabarátok Klubjának műsora és Dr. Bálint Csilla (a klub szólistája) hangversenye

17:00 óra
Helyszín: SZTE Rektori Hivatal, földszint 5-ös terem
Beszélgetés Dr. Pál József: Epigrafi romane di Transilvania című kötetéről
A szerzővel Dr. Zombori István ny. múzeumigazgató, történész beszélget.

17:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
REKREÁCIÓ- az egészségesebb holnapért
Hogyan lehet egy egészségesebb és boldogabb életet kialakítani? Ebben milyen szerepet játszik a rekreáció? Erre ad választ Dr. Fritz Péter és Dr. Szatmári Zoltán, a Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság alelnöke és ügyvezető elnöke

18:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Vadakról, vadászatról nem csak szakembereknek - a Nimród Vadászújság az Ünnepi Könyvhét vendége. A folyóirat 2012-ben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Híres elődökre emlékezve kerekasztal-beszélgetésre érkeznek a vadászati szakmák képviselői.
Érintett témák: a vadbefogásától a vadmegőrzéséig; a vadászat és vadgazdálkodás szerepe az élővilág megőrzésben; vadászati kultúra a megyében; a szakemberképzés fontossága; a vadászat szakmai felügyelete.
Vendégek: Széll István, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Vadászati és Halászati Osztály osztályvezetője, Hegyes Zoltán, a Csongrád Megyei OMVK
szervezet elnöke, Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója, Kiss András az SZSZKSZ Kiss Ferenc Erdészeti Tagintézmény szakoktatója.

Közreműködik: a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola és Kollégium „A" kategóriás Vadászkürt Együttese.

A szakemberek a vadasparkkal közös standon egész nap várják a vadászokat és más természetvédőket, érdeklődőket, akik egész nap találkozhatnak a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola hallgatóival is. A látogatók délután 17 órától kötetlen beszélgetés keretében megismerhetik a hagyományőrző, a világörökség részét képező solymászatot, de láthatóak lesznek az ősi magyar vadászkutyafajták is. A legfrissebb kiadványok mellett korábban megjelentek is elérhetők lesznek.

18:00 óra
Helyszín: Millenniumi Klub
Gombos Szabó Zsófia: Zenta katolikus egyházközségeinek története (Agapé) című kötet
bemutatója.
A beszélgetés vendége a szerző, Harmat Károly OFM ferences atya Újvidékről és Gergely
Barnabás, az Agapé Kiadó ügyvezetője
Házigazda: Nagy Abonyi Attila
A program a VMDK Szegedi Tagozata szervezésében valósul meg.

18: 30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Irodalmi jelenlét – bemutatkozik az Irodalmi Jelen online folyóirat
Vendégek: Boldog Zoltán és Weiner Sennyey Tibor, a lap szerkesztői
Beszélgetőtárs: Bene Zoltán
Az Irodalmi Jelen a dél-partiumi Nyugati Jelen című napilap nyomtatott irodalmi
mellékleteként indult, s mára a magyar nyelvű irodalmi portálok egyik meghatározó
szereplőjévé vált. A bejárt utat elevenítik föl a szerkesztők, egyszersmind bemutatják a
folyóiratot az érdeklődőknek.

19:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Corrida gitár duó műsora

19:00 óra
Helyszín: Grand Café
Bombitz Attila: Harmadik félidő – Osztrák / magyar történetek című kötetének bemutatója
(Kalligram Könyv- és Lapkiadó, 2011)
A szerzővel Darvasi László író beszélget

2009. június 8.

11:00 óra
Helyszín: Dugonics tér, Olvasó- és játszóliget
Telegdi Ágnes, az Ó, azok a csodálatos állatok (Ring-Color Kft.) című könyvsorozat írója
várja beszélgetésre a gyerekeket. A sorozat egyik kötete a Libri Aranykönyv versenyén sok
ezer olvasói szavazat alapján az első díjat érte el a "gyermek és ifjúsági könyv kategóriában"

13:00 óra
Helyszín: Odesszai fiókkönyvtár

KÖNYV-MEGÁLLÓ gyerekeknek a könyvtár előtt.
A legügyesebb “utazók" ajándékot kapnak.
14:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Vendégsátornál Makhajda Judit dedikálja a Szivárvány havasán (GARBO Kiadó) című
verseskötetét

14:30 óra
Helyszín: Dugonics tér, Olvasó- és játszóliget
A Nyugalmazott Igazgatók Egyesületének tagjai mesélnek kedvenc könyvélményükről,
felolvassák kedvenc versüket

15:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Vendégsátornál L. Kovács Eszter dedikálja a Török basa, hol a hasa (GARBO Kiadó) című
életmódkönyvét.

16:00 óra
Helyszín: Petőfi-telepi fiókkönyvtár
„Nyomozom a detektívet" - Keress, kutass, találd meg a nyomokat, amelyek elvezetnek a
rejtély megoldásához! Játékos irodalmi foglalkozás általános iskolásoknak.

16:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
Bemutatkozik az Echoes zenekar

16:00 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Nagy(i) írók mesterkurzusa: „Mondhatta volna szebben, kis lovag!"
Hogyan tehetjük színesebbé, szemléletesebbé írói stílusunkat? - tanácsok a Somogyi-könyvtár
elbeszélés-pályázatához. Az „írói fogások" tolmácsa: Simai Mihály József Attila-díjas író,
költő.

16:00 óra
Helyszín: Bibliotéka Egyesület könyvtára
Zakál Jenő: A rehabilitáció elméletének és rendszerének vázlata (Bába és Társai Kiadó) című
kötet bemutatója
A könyvet bemutatja: Dr. Majzik István a Bába és Társai Kiadó ügyvezető igazgatója

16:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Vendégsátornál az Ígéretek5 (GARBO Kiadó) Szegeden és környékén élő szerzői
dedikálnak.

16:30 óra
Helyszín: Csillag téri fiókkönyvtár
Csillagközi invázió - játékos, ismeretterjesztő könyvtárhasználat általános iskolásoknak
16:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Az Ünnepi Könyvhét vendége Ungvári Tamás író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, az

irodalomtudományok kandidátusa.
A Scolar Kiadó gondozásában Ungvári Tamásnak újra megjelent az Új Beatles-biblia és a
Bűnbeesés után című kötete.
Beszélgetőtárs: Balog József újságíró
A program a Scolar Kiadó szerevezésében valósul meg.

17:00 óra
Helyszín: Bibliotéka Egyesület könyvtára
Nagy Márta: Bírósági mediáció című kötet bemutatója
A könyvet bemutatja: Tóthné Dr. Fábián Eszter

17:00 óra
Helyszín: Grand Café
Könyvek a szláv kultúráról – az SZTE BTK Szláv Intézet munkatársainak könyvbemutatói
Bagi Ibolya: RÖG-ESZMÉK. Írások a XX. századi szláv irodalmak köréből.
(Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, 2011.)
Sarnyai Csaba: Keresztvilágok. Szláv mitológia és orosz irodalom. (Juhász Gyula
Felsőoktatási Kiadó, 2010.)
A szerzőkkel Szőke Katalin irodalomtörténész beszélget

17:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Az Ünnepi Könyvhét vendége a Garbo Könyvkiadó
Szecsődy Péter, a GARBO Kiadó főszerkesztője beszélget Makhajda Judittal a
Szivárvány havasán című verseskötet szerzőjével és az Ígéretek antológiasorozat
Szegeden és környékén élő szerzőivel.

18:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Hóra Színház Tánclépésben című műsora

18:00 óra
Helyszín Millenniumi Klub
Szerda András: Óbecse napsugaras oromzatai (Historiae Óbecsei Hagyományőrző és
Történeti Társulat) című kötetének bemutatója
Az est szervezője az SZTE BTK Néprajzi Tanszéke
Házigazda: Nagy Abonyi Attila, a VMDK Szegedi Tagozatának elnöke

18:30 óra
Helyszín: Dugonics tér
Bemutatkozik újdonságaival a Lazi Könyvkiadó

19:00 óra
Helyszín: Dugonics tér
A Djembe Ütősegyüttes bemutatkozása
A szegedi székhelyű Ütősegyüttes tradicionális nyugat-afrikai ritmusokat játszik.

19:00 óra
Helyszín: Grand Café (Deák Ferenc u. 18.)
Orcsik Roland: Mahler letöltve (Kalligram, 2011) című verseskötetének bemutatója

A szerzővel Lanczkor Gábor költő beszélget

19:00 óra
Helyszín: Bálint Sándor Művelődési Ház
Személyiségkalauz – Nyíri Zoltán előadása azonos című könyvéről

2009. június 9.

14:30 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtár
Kerekasztal-beszélgetés az iskolai könyvtári blogokról
Beszélgetőtársak: Csüllögné Bogyó Katalin, Fülöp András, Nagyné Bús Gabriella,
Olajos Laura könyvtárosok.
Házigazda: Oros Sándor könyvtáros

17:00 óra
Helyszín: Somogyi-könyvtár, alagsori klub
Filmvetítés a MTV Szegedi Stúdiójának archívumából: Bubryák István válogatása
Tisztelet a könyvhétnek – irodalmi alakok a képernyőn:
SZEKSZÁRDI MISE
Baka István novellájának tv-film változata különös aktualitással bír: Liszt Ferenc születésének
200. évfordulóját ünnepeljük egész évben. Baka történetének kulcsjelenetében a magyarból
németté vált, vagy annak tartott és már 10 éve halott zeneóriás az Úr kegyelméből a
Millennium évében visszatérhet a Földre, hogy valakivel jót tehessen.
Séner János németből magyarrá lett szekszárdi dalárdavezető és hivatásos karnagy ideális
alanya lehet e jótéteménynek. Beszélgetésük kiindulópontja és záró kérdése is: ki a magyar?
Akár ma is beszélgethetnének….
Szereplők: Mészáros István, Kenderesi Tibor, Schell Judit, Karczag Ferenc
Rendező: Bodnár István

KAPCSOLÓDÓ KIÁLLÍTÁSOK:

június 1-11.
Helyszín: Bálint Sándor Művelődési Ház
„Betűvetés – Könyvaratás – 2011" – a Bába és Társai Kiadó dokumentum- és könyvkiállítása
(A kiállítás vasárnap és hétfő kivételével naponta 10–18 óráig tekinthető meg)

június 2-30.
Helyszín: Millenniumi Klub
Kiállítás Farkas Gergő grafikáiból és Hegedus Ioan Andrei festményeiből
Farkas Gergő a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola reklámgrafika szakán végzett.
Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szak hallgatója. Hegedus Ioan
Andrei Máramarosszigeten született, Békéscsabán tanult alkalmazott grafikát. Jelenleg a
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán képi ábrázolás szakon
folytatja tanulmányait. Ipari tájakat fest.

június 7-25.
Helyszín: Bálint Sándor Művelődési Ház
Hammido Alapfokú Művészeti Iskola évzáró kiállítása
(A kiállítás vasárnap és hétfő kivételével naponta 10–18 óráig tekinthető meg)

július 2-ig
Helyszín: Somogyi-könyvtár
A grafika gyöngyszeme
50 éves a Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület Szegedi csoportja
Huszonöt művész és harminckét gyűjtő ötszázharminc grafikáját az tekintheti meg az
érdeklődő közönség.

július 2-ig
Helyszín: Somogyi-könyvtár
Kamara-kiállítás Polner Tamás - Varga Lóránt: El Camino de Santiago Zarándoklat
képekben és gondolatokban című kötetének fotóiból.

INTÉZMÉNYCÍMEK:

Bálint Sándor Művelődési Ház (Temesvári krt. 42.)
Bibliotéka Egyesület könyvtára (Kálvária sgt. 14.)
Grand Café (Deák Ferenc u. 18.)
Honvéd téri Református Templom Gyülekezeti Nagyterem (Tisza L. krt. 89. )
Katilkus Ház terasza (Dugonics tér 15.)
Millenniumi Kávéház és Klub (Dugonics tér 12.)
Móra Ferenc Múzeum (Roosevelt tér 1-3.)
Somogyi-könyvtár (Dóm tér 1–4.)
Somogyi-könyvtár Dorozsmai fiókkönyvtára (Negyvennyolcas u. 12.)
Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtára (Negyvennyolcas u. 12.)
Somogyi-könyvtár Petőfi-telepi fiókkönyvtára (Szántó Kovács János u. 28.)
Somogyi-könyvtár Tarjáni fiókkönyvtára (Csorba u. 3.)
Szeged Étterem (Széchenyi tér 9.)
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Tanácsterem
(Boldogasszony sgt. 6)
Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal (Dugonics tér 13.)
Városháza Díszterem (Széchenyi tér 10-11.)

Olvasóink írták

  • 2. QE2 2011. május 30. 11:02
    „Ajánlom a könyvheti linket, napra, helyszínre, műfajra, nevekre lehet rajta keresni.
    http://konyvhetszeged.sk-szeged.hu/

    Ungvári Tamás pedig:
    * Helyszín: Dugonics tér
    * Időpont: 2011. június 8. (szerda) 16.30
    "A Scolar Kiadó által szervezett program vendége Ungvári Tamás író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, az irodalomtudományok kandidátusa.
    Beszélgetőtárs: Balog József újságíró
    A Scolar Kiadó ismét kiadta Ungvári Tamás két kötetét:
    Új Beatles-biblia, Bűnbeesés után.
    http://konyvhetszeged.sk-szeged.hu/?cat=224”
  • 1. a84esbusz 2011. május 27. 06:47
    „Nem találom hogy, hol lesz elérhető Ungvári Tamás?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Szegedi Szabadtéri Játékok a 2010-es év top önkormányzati cége

A 2010-es gazdasági beszámolók mérlegösszegeit összehasonlítva kiderült, hogy a szabadtéri a legnyereségesebb, míg a Szegedi Sport és Fürdők Kft. 68 milliós mínuszban zárt. Tovább olvasom