Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

A ˝nagy testvér˝ elől nem lehet elbújni – 9000 határsértő mégis megpróbálta

Csongrád megye - Négy hőkamera pásztázza a déli határszakaszt. Közel 9000 határsértőt fogott el idén szeptember közepéig a rendőrség Csongrád megyében. A legtöbb migránst Mórahalom, Röszke és Ásotthalom külterületén fogják el. A megyében idén nyártól már négy stabil hőkamera működik a Szerbiával közös, 61 kilométeres határszakaszon: minden mozgást érzékelnek.
Csongrád megye egész déli határszakaszát belátják a rendőrök a határ menti településeken felállított négy hőkamera segítségével.
A Szerbiával közös, 61 kilométeres határszakasz minden pontján feltűntek az elmúlt években a határsértők, elfogásuk megkönnyítésére az első stabil hőkamerát 2010 szeptemberében állították fel Röszkén. A másodikat 2012. március 8-án helyezték üzembe Tiszaszigeten, segítségével már egy hónap alatt 100 határsértőt sikerült elfogniuk a rendőröknek. Az ásotthalmi határ tavaly májusi megnyitása után erre a szakaszra is hőkamerát telepítettek, majd idén nyáron Kübekházán állították fel a megye utolsó hőkameráját.

InfoGrafika: DM
Határsértők Csongrád megyében. InfoGrafika: DM

A szerkezetek által közvetített képeket több központban figyelik a határrendészek, a kamerák elől elbújni szinte lehetetlen. – Tavaly több mint 17 ezer határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megyében, idén szeptember 10-éig a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség által felügyelt szakaszon eddig gyerekekkel együtt közel 9000-et. A hőkamerarendszer hatékony, rendszeresen észlelünk vele határsértőket. Műszaki hibák olykor természetesen előfordulnak, de a rendőrség szerződött partnere ezeket azonnal kijavítja – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A legtöbb határsértő szerb állampolgárságú, őket követik a koszovóiak, a pakisztániak, az afgánok és a szíriaiak.

Négy hőkamera pásztázza a déli határszakaszt. Fotó: DM
Négy hőkamera pásztázza a déli határszakaszt. Fotó: DM

– Mindig a világ éppen aktuális válságövezeteiből érkeznek a legtöbben, de eltelik egy kis idő a válság kialakulása után, mire az első hullám megérkezik. Szinte nincs olyan része a magyar–szerb határszakasznak, ahol már ne próbálkoztak volna tiltott átlépéssel, de a legtöbb határsértőt Mórahalom, Röszke és Ásotthalom külterületén fogjuk el – mondta Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő. A legtöbb migráns okmányok nélkül érkezik, de gyakran próbálkoznak azzal, hogy elfogásukkor más személyi adatokat diktálnak be, mint korábbi lefülelésükkor, de ezek az emberek az ujjnyomat-ellenőrzésnél mindig lebuknak. Hamis vagy hamisított okmányok is előfordulnak: a határsértők előszeretettel szeretnek hamisítani valamely schengeni tagországba érvényes vízumot vagy okmányt.

A ˝nagy testvér˝ elől nem lehet elbújni. Fotó: DM
A ˝nagy testvér˝ elől nem lehet elbújni. Fotó: DM

A migránsok ellen mindig idegenrendészeti eljárás indul, aki menekültstátuszért folyamodik, azzal szemben a további eljárást a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytatja le. Azok többségét, akik ezt nem kérik, általában kitoloncolják az országból.

Tovább erősítik a védvonalat

Papp Károly országos rendőrfőkapitány szeptember 5-i hatállyal intézkedett Magyarország Szerbiával közös schengeni külső határszakaszának megerősítéséről. Az illegális migráció elleni még hatékonyabb fellépésért a Készenléti Rendőrség mélységi ellenőrzési osztályából szolgálatonként 12 rendőrt vezényelt a határszakaszra. Az elfogott nagyszámú migráns előállításakor végzett ügyintézés gyorsításáért más megyei rendőr-főkapitányságok idegenrendészeti szakemberekkel erősítették meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományát. Szeptember 10-étől az Európai Unió határőrizeti ügynökségén keresztül 8 tagállam vendégtisztjei technikai eszközökkel, szolgálati kutyákkal és járművekkel támogatják a magyar–szerb schengeni külső határszakaszt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árpádhalmi ivólé és nagyéri seprű: közmunkások termékei a bemutatón

Közmunkaprogramjait mutatta be Békéscsaba főterén Csongrád megye is. Ott volt a kínálatban az Üllésen készített száraztészta, a székkutasi gyógynövény és a szintén csanádpalotai betonelem is. Tovább olvasom