Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

A sav-bázis egyensúly

Szeged - A Park Egészségközpont orvosainak segítségével olyan betegségeket, gyógymódokat mutatunk be, amelyek sokakat érintenek. Ezúttal szervezetünk sav-bázis egyensúlyáról olvashatnak összeállítást.
Jelen írásunkkal nem tisztán orvosi szempontok alapján közelítjük meg az elhízás okait, illetve az ezeken belül az egyik napjainkban nagyon látótérbe került területet. Testünk különböző részeiben a kémhatás eltérő, de egy adott sejtben – testünk károsodása nélkül – ez csak meghatározott értékek között változhat.

A vér normál pH-értéke szűk határok között enyhén lúgos kémhatású. Testünk ún. pufferrendszere meg tudja akadályozni, hogy ezek a normál értékek az elviselhető alá, illetve fölé emelkedjenek, de helyes táplálkozásunkkal mi is segíteni tudjuk saját szervezetünket. A savasító étrend káros hatásai vitatottak tudományos körökben, de azért annyit mindenki elismer, hogy a túlsúly, savprobléma is!

Dr. Young amerikai sejtbiológus elmélete szerint, ha túl sok fehérjét fogyasztunk, vagy a szervezetünkben nem áll rendelkezésére elég bázis, a keletkező savak semlegesítésére – tehát a meglévő savak nem találnak elegendő lúgot a testünkben, hogy azzal kémiai kapcsolatba lépjenek – akkor ezek a sav- és salakmaradványok felhalmozódnak a szervezetben és akár az immunrendszert is gyengítik. A szervezet a zsírsejtekben raktározza ezeket a káros anyagokat és próbálja mentesíteni az élet fontosságú szerveket.

Néhány szerző szerint a zsír valójában nem más, mint a test válasza egy veszélyesen túlsavasodott állapotra.

Az egészségspektrum másik véglete – ebben a túlsavasodott testben elszaporodó élesztő és egyéb gombák, amik az elfogyasztott tápanyagon élősködnek és lecsökkentik e tápanyagok vegyi és mechanikus felszívódását (akár 40-50 százalékkal is!).

Erre egy bizonyos embertípus úgy reagál, hogy kórosan lesoványodik – ami semmivel sem egészségesebb, mint ha túlsúlyossá válna! Fehérje nélkül a test ugyanis nem tudja megújítani a szöveteket, nem tud enzimeket és hormonokat és még több száz olyan anyagot termelni, ami szükséges a sejt megfelelő energiájához és a szervek tökéletes működéséhez.

Ennek eredménye, a fáradt, beteg ember, mert teste biokémiailag nem stabil.

A fent leírtakat a napi tapasztalat is igazolja, ennek megfelelően alakul a szakember munkája is. Edzőtársaimmal 7 éve indítottam el a Szeged városi fogyókúra versenyt. A következő évben már olyan étrendet fogunk összeállítani a jelentkező versenyzőknek, amiben figyelembe vesszük a test sav-bázis egyensúlyát. Sok esetben sajnos a lúgosító étrendet készítők nem veszik figyelembe táplálkozásunk egyéb fő tényezőit, pl: a rosttartalmat, a koleszterin-egyensúlyt, a glikémiás indexet, stb., így ha nem tartjuk be az egészséges táplálkozás alapelveit, akkor a lúgosítás hozzá nem értő kezekben, ártalmas is lehet! Bevezetésként a jelentkezők felmérését kell elvégezni, orvosi szempontok szerint, ezt követően egy szakember/ek által megtervezett, egyénre szabott diétát kezdünk aminek első lépése gyakran a folyadék terápia. Ne felejtsük el, hogy a táplálkozás helyreállítása a szervezetben, csak egy „fél siker", mivel ebben a folyamatban elengedhetetlen a rendszeres mozgás, aminek mindig igazodnia kell az egyén fizikai állapotához és a túlsúly nagyságához.

Kovács Éva
vezetőedző, Park Egészségközpont partnere

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lelkileg is készen kell állni a szüzesség elvesztésére

Szeged - A kortársak hatásával és a tévében látott minta utánzásával magyarázzák a szakemberek, hogy… Tovább olvasom