Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 11°C Még több cikk.

A szegedi piacon mutatkoztak be a civilek

A szegedi piacon mutatkoztak be a civilek
Harminc civil szervezet mutatkozott be a szombati Civil Piacon - köztük olyan szolgáltatásokkal, melyekről a nagyközönség jó része nem tud. A rendezvény így nem csak az ingyenes bögrék miatt lett sikeres: sokan itt találtak megoldást olyan problémáikra, melyet azt gondolták, nincs megoldás a városban.
Húsz civil szervezetet hívtak meg, a nagy érdeklődés miatt végül harminc vett részt a szombaton megrendezett Civil Piacon. A Mars tér rendezvénysarkát, vagyis a lakberendezési bolt előtti teret szinte teljesen megtöltötték a felállított pavilonok, no meg az érdeklődők, akik a vártnál is többen voltak. Gyorsan kiderült ugyanis, hogy a család minden tagja találhat itt érdekességet: míg a gyerekek különböző játékokon vehettek részt, a nagyobbak pedig zsonglőrködhettek vagy éppen saját minirajzfilmet készíthettek, a felnőttek olyan szervezeteket ismerhettek meg, melyekről talán nem is hallottak korábban.
Civil piac volt a Mars téren. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


A program lényege, hogy egyszerre, egy helyen jelenítjük meg, amit a civil szervezetek a városban nyújtani tudnak – mondta el Gyenes Krisztina, a szervező Talentum Alapítvány ügyvezető igazgatója. – Ez jó a civileknek, mert nem kell a marketinggel külön foglalkozniuk, ingyenes rendezvényen mutatkozhatnak be, és jó a látogatóknak is, hiszen látják, milyen lehetőségeik vannak. Volt, aki innen tudta meg például, hogy időseknek is vannak jóga foglalkozások, vagy azt, hogy mozgássérült rokona milyen segítségre számíthat a városban.

Míg a Krisna-völgyiek szabdzsit és halavát, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete kerekesszékeket hozott a rendezvényre. A zöldségragu és az indiai desszert osztatlan sikert aratott, a mozgássérültek járműve viszont sokakban negatív érzést keltett. – Rossz benne ülni – foglalta össze tapasztalatait a 7 és fél éves Domonkos. Neki persze ez csak játék volt, de sok embernek az élete. – Volt olyan látogatónk, aki megkönnyebbült, miután ránk talált, hogy van olyan szervezet, ahova fordulhat segítségért – mesélte Homonai Karolina aktivista.
Civil piac volt a Mars téren. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


Több ilyen lehetőség kellene – fogalmazott Szabó Sándorné, a Horizont Alapítvány önkéntese. Ők az idősekre koncentrálva az otthoni gyógytorna szolgáltatásukat népszerűsítették elsősorban a Civil Piacon, de igyekeztek az érdeklődőknek tevékenységük minden szegletét bemutatni. – Próbálkozunk magunktól is, a Csakazértis nevű, mozgáskorlátozottaknak és hallássérülteknek szervezett bulinkkal igyekszünk az egész várost megmozgatni, de ettől függetlenül sokat számítanak ezek a rendezvények.

A civil piac látogatóit egyébként a szervezők érdekeltté is tették abban, hogy végiglátogassák a standokat: aki nyolc szervezetnél megoldotta a megadott feladatokat, négy színes bögrét kapott ajándékba. Jó magyar szokás szerint természetesen voltak, akik nagyüzemben szállították a lepecsételt papírokat, de a legtöbben jóval többet kaptak a rendezvénytől, mint a repi ajándékot – bizonyosságot, hogy van hova fordulniuk, akár speciálisnak hitt problémákkal is.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szitává lőttük a terroristákat is

Szitává lőttük a terroristákat is
Fuss, tárat fegyverbe, csőre tölts, célozz, lőj! Háromfős csapat, kilenc célpont, kilenc lőszer - nemzetközi rendőrségi lövészverseny volt Szegeden. Tovább olvasom