Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Aki meghódította Angliát

A nemzetközi Britain's Got Talent tehetségkutatón hatalmas sikert aratott Szűcs Zoltán, azaz Real Action társulata. A zsűri zokogott, a közönség állva tapsolt az Attraction Látványszínház táncos, árnyjátékon alapuló produkcióját látva.
A csapat körül „teljesen felfordult a világ„. Mexikótól Ausztráliáig szurkolnak nekik, hiszen az angol televízióban és az interneten együtt több tízmillióan látták megható előadásukat. Lapunknak adott interjújában Szűcs Zoltán elmondta: Bejutottak a kiemelt produkciók közé, de az élő középdöntőbe kerüléshez még szükséges a zsűri javaslata. Csak 20-30 produkció lesz látható élőben, május végén. Zoli társulatának célja a vizuális kultúra népszerűsítése – a fiatalok számára is – „trendi és értéket közvetítő„ produkciókkal.

Az Attraction Látványszínház vezetőjével készült interjúnkat lapunk csütörtöki számában, a Napraforgó mellékletben olvashatják.


Délmagyarország / Délvilág hírek Fizessen elő a napilapra!

Olvasóink írták

  • 2. tol 2013. április 26. 22:23
    „elképesztöen sokkoló a produkciójuk, egyszerüen elszorult a torkom, és azon vettem észre magam, hogy a könnyem hullott! Csak ültem ott!”
  • 1. muhelyiek 2013. április 25. 06:17
    „Nekünk meg a sokadik rangú "énekesek" és "énekesnők", na meg celebek jutnak. Hátha Hajdú Peti sztárolná őket,akkor bezzeg ......... . Ugye?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Békefutás Bordányon keresztül

A Peace Runt, azaz a Békefutást idén 6 földrész 140 országában rendezik meg: a váltófutás a legnagyobb civil kezdeményezés a békéért. Tovább olvasom