Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Állandó változást és tervezgetést hoz 2013

Szeged - 2013 az országnak a bizonytalanságok, konfliktusok éve lesz – a kártyalapok szerint. Szeged esztendeje sem indul felhőtlenül, de a második félév egyértelműen jónak ígérkezik.
A 2013-as év uralkodó bolygója a Hold; az év jellemzője az álmodozó tervezgetés. A közönyösség, a passzivitás, az elérhetetlen vágyak, a hangulatváltozások és a nyugtalanság állandó körforgásában telik. Az országnak a karma tarot nagy arkánum lapjaival vetett sorsot Apolló szegedi papnője.

Szeged éve

A francia kisasszonyok igazmondó kártyája szerint 2013 a korábbi ügyek rendezésével kezdődik, és veszteségekkel folytatódik. A tavasz mutat olyan előnyöket, amelyeknek az érdekében érdemes lépéseket tenni, de nem szabad minden javaslatot feltétel nélkül elfogadni. Nyár elején érdemes jobban megnézni, kiben bízunk. A segítség valószínűleg messziről érkezik; a jó hírek nem váratnak magukra. Az ősz nyugalmat rejt, sikert hoznak a jól időzített tárgyalások. Elillannak a felhők, kimondottan szerencsés időszak következik. Év végére teljesen rendeződnek soraink.

Az év elején sok fájdalmas változáson megyünk keresztül. Hagyni kell a múltat, hogy elfogadhassuk az újat. Olyan feladatokkal kerülhetünk szembe, amelyeket más diktál. Vagy vakon elfogadjuk, vagy küzdünk ellene, és emiatt nem haladunk előre. Tavasszal olyan emberre figyel az ország, aki nem az, akinek mondja magát, vagy nem azt mondja, amit gondol. A hazugságot azért találja ki, hogy az igazság ne fájjon, a mi erőnk pedig az elfogadóképességünkben rejlik, de nem mindenáron – olvassa a kártyákban Sybilla. – Áprilisban döntenünk kell, hogy elindulunk-e azon a bizonytalan úton, amelynek nem látjuk a végét. Májusban egy karizmatikus ember jelenik meg a színen, bár a döntései nem lesznek mindig ésszerűek. Ez újabb feszültségeket szül. Nyár elején ajánlatos lenne elkerülni a konfliktusokat és előrelépni, de ennek még nincs itt az ideje. A nyár bizonytalanságban telik, felszínre kerülnek olyan igazságok, amelyek nagy hatással lesznek ránk. Augusztus a megbékélés hónapja.

Az ősz áldozatokat vár tőlünk, kénytelenek leszünk lemondani bizonyos előnyökről mások érdekében. Az a kérdés, hogy megéri-e, vagy túl nagy lesz a veszteség. Az október viharokat hoz, és látszólag áthidalhatatlan feladatokat, problémákat állít elénk. Ha ösztöneink helyett inkább az eszünket használjuk, le tudjuk küzdeni a nehézségeket. A november váratlan eseményt rejt, a kínálkozó alkalmat nem szabad elszalasztani. Tart még a lendület és a kitartás is, befejezzük a tehetetlen álmodozást. Az év vége megmutatja, hogy érdemes bevetni az utolsó erőtartalékokat. Nagy változásokra, pozitív eredményekre lehet számítani.

* * *

Tavaly jósolta Sybilla

2012-re a sokkoló igazságok évét jelezte előre Sybilla. Úgy látta a kártyalapokban, hogy titkokra derül fény, amelyeken változtatni nem lehet, egy-egy okos döntés mentheti meg a helyzetet. Mindezért nagy árat kell fizetnünk, és ez rendkívüli feszültségeket teremt. Egyre elviselhetetlenebb lesz a nyomás, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy megszabaduljunk a roppant nehéz tehertől. Az igyekezet okozhat összeomlást, de akár kiugrást is. Nagy nehézségek árán elindulunk egy olyan ösvényen, amelyen végig tudjuk küzdeni magunkat. Az év második felében kitisztul a kép, felerősödnek a változás szelei.

Olvasóink írták

  • 12. kormoska 2013. január 03. 11:08
    „Hát ehhez aztán nem kellett volna jóst megkérdezni!Elég szétnézni a neten meg az utcákon.
    Maximum a jövőbeni trendekre mutathat rá vagy csupán józanul következtet,mert ahány fajta kártyajóslás annyifajta eredmény születhet.
    Az elkövetkezendő évekre is könnyű lenne jósolni:Zavar,nyugtalanság,köd,légköri homály,újabb áldozatok az emberektől.Karizmatikus személyekből pedig már van"raktáron" az országnak,ha lehet újabbat nem kérnénk:-)”
  • 11. queenmargareth1 2013. január 02. 15:48
    „a cikket hosszúnak találtam, így a hsz-kat olvastam el, így már tudom a tartalmát:)”
  • 10. J.G. 2013. január 02. 15:36
    „Engem az döbbent meg, hogy vannak olyanok, akik ezt komolyan veszik...
    És az emberiség értelmes fajnak mondja magát.”
  • 9. Zotya100 2013. január 02. 15:09
    „"A tavalyi is ügyes halandzsa volt. Az idei is méltó hozzá!" -- Ezzel értek egyet, maximálisan!”
  • 8. rózsakert 2013. január 02. 14:23
    „Az egyik nagyon okos ezoterikus ---úgyan ilyen kártyamegmondó!!!hölgyemény --még födrengést is jósolt valamelyik kereskedelmi förmedvényen ....szóval hitelesség.....na itt abbahagyom.”
  • 7. achilleus 2013. január 02. 13:51
    „5. papika56 2013.01.02. 12:56
    Kedves Paprika! Javaslom az alábbi áttanulmányozását:
    http://hungarianvirus.wordpress.com/2012/09/04/mit-mond-nostradamus-orban-viktor-isten-kuldotte-vagy-keresztapa-2012-nekunk-mindenkepp-a-vilagvege/
    Azon felül, hogy szerzője felült a szept 11-es hoaxnak (11 év után sem jutott el a tudatáig, hogy Nostradamusnak nincs, és nem is volt "A nagy víz másik oldalán" kezdetű szövege) vélhetően az ízlésednek és az intelligenciádnak megfelelő magyarázatot vagy megerősítést találsz egyes "jövendölésekre", például erre: "Mikor az igaz beszéd fejedelme hatalmát gyengülni érzi, barna eső hull Pannónia földjére. Keletről nyugatra indul, és meghódítja Európát a hun magok fajtája" Ja, egyébként a világvége elmaradt, pedig a szerző - bő negyedéve csak - nagyon pedzegette, hogy annak valami köze lesz Orbánhoz, legalábbis Nostradamus hungaricus írásait elemezve. Jó szórakozást!
    6. J.G. 2013.01.02. 13:19
    A jósnő hölgyet szerintem is április elsejei évfordulóval kellene programba venni. Bár megértem, hogy így Szilveszter napja táján képes magát igazán formába hozni az ilyen "okosságok" kiötlése érdekében: "Tavasszal olyan emberre figyel az ország, aki nem az, akinek mondja magát, vagy nem azt mondja, amit gondol." stb. stb.”
  • 6. J.G. 2013. január 02. 13:19
    „Te jó ég ennyi baromságot....
    Ennyi marhaságot azért nem kellene így újságszinten terjeszteni.

    Sírni tudnék ezen”
  • 5. papika56 2013. január 02. 12:56
    „T. 4.
    Neked CSAK ez a témád ???V. megakadt a bakelit ??? Mász is írhatnál ..pl. ami a cikkhez tartozik !!!!
    más:
    Jó a szövege a hölgynek. Én nem hiszek a hókuszpókban ..
    De amit ide írtak --igaz !
    "Álmodozás..tervezgetés.."..merjünk nagyot álmodni...ov.
    "..vakon elfogadunk ..v. küzdünk ...! "----inkább KÜZDJÜNK !!!
    .."olyan emberre figyel az ország, aki nem az akinek mondja magát !
    ..v. nem azt mondja ..amit gondol !--hazugság ! "-----ez orbán és kurmánya !!!!!
    Minden normálisan gondolkodó magyar ember tudja ezt !”
  • 4. igazságkereső 2013. január 02. 12:26
    „Kedves Sybilla! A bankokra is ráférne már a sokkoló igazság, mely szerint legalább másfél millió embert tettek tönkre a banki indexálási trükkjeikkel! Van remény arra, hogy a magyarországi bankokat is észhez téríti valamelyik jogerős intézmény, vagy lehet továbbra is törvénysértően működniük?! Erre mit tudna jósolni kedves Sybilla?!”
  • 3. JungHeinrich 2013. január 02. 12:13
    „Boszorkány! Engem például gyíkká változtatott! De már elmúlt...”
  • 2. rambla 2013. január 02. 10:27
    „A tavalyi is ügyes halandzsa volt. Az idei is méltó hozzá!
    :-)”
  • 1. KamuNeni 2013. január 02. 10:06
    „Igaza van a cimnek. Mindenki ott furja faragja, szabja vagja az orszagot ahol hozzafer. Mint mikor az ovodaba kitesznek egy tal edesseget es a gyerekek egymas teste kozt nem is latva mit markolnak, azt visznek amit tudnak. Teljesen mindegy mit csak kapjon el belole valamit. KB olyan szervezett az orszag.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mórahalom is versenyben

A település is részt vesz a Dél-Alföld – Olvasás határok nélkül című versenyben. Tovább olvasom