Délmagyar logó

2018. 01. 24. szerda - Timót -3°C | 4°C Még több cikk.

Ápolók vigyáznak a cukorbeteg gyerekekre a szegedi oviban

Ápolók vigyáznak a cukorbeteg gyerekekre a szegedi ovibanA Vedres utcai ovisok ápolói felügyelettel már maguknak mérnek vércukorszintet, még az értéket is tudják értelmezni. Fotó: Frank YvetteA cikkhez tartozó galéria megnyitása
(Új ablakban)
Húsz év alatt több mint duplájára nőtt hazánkban a cukorbeteg kisgyermekek száma. Az oktatási intézmények azonban nincsenek felkészülve erre: sok helyről elutasítják őket folyamatos ellátási igényük miatt. Szegeden működik az ország egyetlen önkormányzati óvodája, amely programszerűen vállal diabéteszes kicsiket.
– Van a táskámban mérő, miután megszúrom az ujjamat, azzal nézem meg a cukromat. Ha magas, sokat kell inni, ha alacsony, kekszet eszek – mutatta apró hátizsákját a szegedi Vedres utcai óvodában a négyéves Szaffi, aki a színpadon társaival éppen az évzáró műsort próbálta. A kislány cukorbeteg, túlélőtáskája mindig vele van. Ahogyan másik nyolc társának is, akik mind hasonló problémával küzdenek.

Országosan is egyedülálló a térítésmentes ellátórendszerben, amit ebben az óvodában biztosítanak a cukorbeteg kicsiknek. Kifejezetten diabéteszes gyerekek fogadására specializálódtak: ápolónőket foglalkoztatnak, akik a nap minden percében figyelnek rájuk, és biztosítják a szakszerű ellátást.
 
Tudta?

A gyermekkori, 1-es típusú diabétesz előfordulási gyakorisága Magyarországon folyamatosan emelkedő statisztikát mutat. A 0–14 éves korosztályban, az 1989–93 közötti időszakban évente 100 ezer gyerekre csak 9 eset jutott, 1994–98 között ez a szám 10,6-re, 1999–2003 között 12,4-re, 2004–2009 között pedig már 18,3-re emelkedett. A legfrissebb adatok szerint 2016-ban 100 ezer főre vetítve 21,3-re emelkedett a cukorbeteg gyermekek aránya. Hogy Csongrád megyében pontosan mennyi az érintett gyerekek száma, nem sikerült megtudnunk. Legtöbbjüket Szegeden vagy Hódmezővásárhelyen gondozzák.

Három éve fogadják a cukorbetegeket is


Miközben az oktatási jogok biztosa éppen a napokban fordult ajánlással Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, hogy teremtse meg a jogszabályi feltételeit a diabéteszes gyermekek óvodai és iskolai ellátásának, Szegeden előbbi már három éve adott. Aáry-Tamás Lajos viszont éppen olyan országos tapasztalatok miatt indított vizsgálatot, hogy több esetben tiltottak ki diabétesszel küzdő gyermeket az óvodából azért, mert az óvodapedagógusok nem vállalták a vércukorszintmérést és az inzulin adagolását. Márpedig 3 éves kortól kötelező óvodába járni – a cukorbeteg kicsiknek is.
 
Zónai Melinda és cukorbeteg kislánya, Teodóra. Fotó: Frank Yvette


– „Szerencsés" esetben a gyerekek már iskoláskorúak, amikor jelentkeznek a diabétesz jelei, és hamar megtanulják ellátni magukat. A lányom viszont 10 hónapos kora óta beteg – mesélte Zónai Melinda. Ő járta ki annak idején, hogy legyen hová közösségbe vinnie Teodórát, kezdeményezésére alakítottak ki a Vedres utcai óvodában erre alkalmas feltételeket. Hogy minderre volt igény, jól bizonyítja, hogy 3 év alatt 8 további gyereket hoztak az óvodába. Volt, aki egy közeli településről érkezett – előző ovijában édesanyja volt bent vele egész délelőtt, délben pedig hazavitte. Ez volt az egyetlen megoldás arra, hogy a kicsi közösségben lehessen, és ellátást is kapjon.

Minden mozdulatukat ápolók figyelik


– Jelenleg négy ápolót foglalkoztatunk, így a teljes óvodai időben van, aki szakszerűen gondoskodik a kicsikről – mesélte Kalmár Zsuzsanna tagóvoda-vezető. – Ők mérik a gyerekek vércukrát, megetetik őket, ha ez indokolt, illetve meg is tanítják őket, hogyan ismerjék fel azokat a testi tüneteket, amik jelzik a vércukorszint rendellenességét, és azokat hogyan kezeljék. A nagyobbaknál pedig már csak felügyelnek, hiszen mindezt önállóan is el kell tudniuk végezni.

A gyakorlatban mindez úgy néz ki, hogy az ápolók az óvónőkkel együtt bent vannak a teremben, és kísérik a csoportot, bárhová mennek. Az ő felelősségük, hogy meghatározott időközönként a gyerekek megmérjék saját vércukrukat, illetve minden mozdulatukat figyeljék, és már a legapróbb, rosszullétre utaló jelnél közbeavatkozzanak, ha ez szükséges. Mindezt azonban úgy oldják meg, hogy a gyerekek ne érezzék, hogy mások, mint a többiek. A rendszer lényege ugyanis éppen az, hogy teljes értékű óvodás életet tudjanak élni, miközben egyébként egészségügyi felügyelet alatt vannak.
 
Nehéz ovit, sulit találni a cukorbeteg gyerekeknek. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA
 

Teljes értékű élet


– Jól együtt tudunk működni az óvónőkkel. Fontos, hogy toleránsak legyenek, hiszen ha gond van, azonnal kell cselekedni – mindegy, hogy pihenőidő vagy foglalkozás van – mondta el Kovácsné Berényi Barbara ápoló. – Azzal egyébként, hogy mi itt vagyunk, az ő munkájukat is segítjük, hiszen nem kell félbeszakítani munkájukat, a többi gyerekkel zavartalanul foglalkozhatnak tovább, amíg mi megtesszük a szükséges feladatokat.

A legtöbb gyereknek egyébként beépített inzulinpumpája van, így injekcióra nincs is szükségük, csupán az automatán kell beállítani, hogy az mennyit adagoljon a szervezetükbe. Az iskolakezdés azonban így is komoly kihívás elé állítja az érintett szülőket.
 
A beépített inzulinpumpa segítségével a cukorbeteg gyerekeket nem kell injekciózni - így sokkal könnyebb az ellátásuk is. Fotó: Frank Yvette
A beépített inzulinpumpa segítségével a cukorbeteg gyerekeket nem kell injekciózni – így sokkal könnyebb az ellátásuk is. Fotó: Frank Yvette


– Milán szeptemberben lesz elsős. Szívesen fogadják az Arany János iskolában – mesélte Szekeresné Kati. – A tanítónők is felvállalták, hogy segítenek, amiben tudnak, de elmondták, hogy nem értenek a cukorbetegséghez. Most érzem csak igazán, milyen nagy biztonságérzetet ad, hogy szakember van velük az oviban. Szeptembertől ugyanis egy kicsit magára marad.

Megkérdeztük a hódmezővásárhelyi tankerületi központ vezetőjét is, találkoztak-e már ezzel a problémával, vagyis hogy olyan gyereket írattak be az iskolába, aki folyamatos kontrollt igényel. A 25 önkormányzatot felölelő tankerület vezetője, Balázs József azt mondta, egyelőre csak olyan diákjaik vannak, akik ha cukorbetegek is, iskolaidőben nem igényelnek ellátást. Szükség esetén azonban minden intézményben rendelkezésre áll a segítség, hiszen vannak elsősegélynyújtásra kiképzett pedagógusok.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A geometria dominál a Nyári Tárlaton - fotók

A geometria dominál a Nyári Tárlaton - fotók
Száztíz kortárs alkotás tekinthető meg a szegedi Reök-palota első és második emeletén a szombaton… Tovább olvasom