Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Az MSZP szegedi és megyei küldöttgyűlése is Mesterházyt támogatja

Szeged – Mesterházy Attilát országos pártelnöknek, Balogh Andrást, a szocialisták korábbi államfőjelöltjét választmányi elnöknek javasolta az MSZP szegedi és Csongrád megyei küldöttgyűlése is szombaton - tájékoztatott Kozma József városi elnök.
A közösen tartott eseményen részt vett Mesterházy Attila frakcióvezető és pártelnökjelölt, aki az egyértelmű ellenzéki politizálás kereteit és gyakorlati lépéseit fogalmazta meg – mondta Kozma József.

A városi szervezet elnöke Kozma József maradt, alelnöke Révész Mihály és Tóth Károly lett. A megyei szervezet elnökét, Botka László szegedi polgármestert is újraválasztották, az alelnök pedig Gazdag János lett.

Olvasóink írták

92 hozzászólás
  • 92. purgator 2010. július 05. 09:11
    „Ezekre pazarolni a drága tojást? A megzápultat legfeljebb, vagy legfeljebb a sz@rt érdemelték ki.”
  • 91. valoperes_zugugyved 2010. július 05. 09:08
    „siffer is ott volt...mondjuk az ö beszeden is érzödik vmi. "más"”
  • 90. valoperes_zugugyved 2010. július 05. 09:05
    „most olvasom
    török zsoltika ott tolongott az elso sorban..
    mondjuk a beszédéböl sejtettem is h "hot"
    most bebizonyosodott.”
  • 89. valoperes_zugugyved 2010. július 05. 09:01
    „tapasztalt vagy a temaban ,latom.
    mi volt pesten mesélj.
    volt tojasdobálás?
    a lex tojas gagyi törvény még él?”
  • 88. madártej 2010. július 05. 07:17
    „Majd akkor vartyogjatok, balsik, mikor a főnökeitek nem igazságos bírósági eljárás keretében ülnek börtönben, hanem csak úgy, egy feljelentés miatt, mint Fedák Sári!”
  • 87. purgator 2010. július 05. 00:57
    „81. hozzászólás napfenyfurdo_mutyi 2010.07.04. 20:45
    "olyan kihallt a varos...
    csak nem a melegfeszten vannak? xd"

    A buzik bizonyára elinaltak tovább melegedni, a maszop - meg még hosszasan - brigád pedig itt "Zorbánozik"”
  • 86. florian70 2010. július 04. 22:24
    „http://www.168ora.hu/itthon/egyenlito-tv-es-a-fidesz-van-mitol-felni-uk-ez-egyertelmuen-latszik-47062.html”
  • 85. Tapasztalt 2010. július 04. 21:47
    „mutyika, téged hazazavartak hamarabb a jobbikosok a melegfesztiválról?”
  • 84. Logaritmus 2010. július 04. 21:08
    „Tehát most ne félj és ezért ne is gyűlölködj. Majd amikor - ki tudja melyik párt- fogja a fideszt sarokba szorítani mint 2002-ben és 2006-ban, akkor pattogj ennyire. Most még élvezd a váratlan győzelem gyümölcseit, a maximum 2 millió Ft állami fizetést, a Szeretett Vezér kegyeit, osszátok csak egymás között előre az önkormányzati állásokat és tekeregjetek mint a kígyó. Kíváncsi vagyok, hogy bosszút szomjazva már hány feljelentést írtatok meg előre, mielőtt bármilyen bizonyítékotok lenne?”
  • 83. Logaritmus 2010. július 04. 21:05
    „Achi, úgy látom orbán viktorból és a fideszből kibújt az önteltség ördöge, belőled pedig a gyűlölet és félelem. Pedig nincs mitől. A pártod és vezére az ország ura, hozzá képest minden más szó csak halk suttogásnak számít. Aztán ha ilyen rosszul és bután kormányoznak mint az első 100 napban, és a Ft még tovább gyengül, a szegényeket még jobban szívatják, hamar vége lesz ennek a csodálatos fideszes uralkodásnak. Még az őszi szavazat aratás a fidesznek fog állni, de december-március között sok ember fogja átkozni a fideszt és saját butaságát, amikor orbánra és bohácsra szavazott.”
  • 82. Tapasztalt 2010. július 04. 20:45
    „achi, általánosságokba burkolózva gyülölködsz, és nem válaszolsz a konkrét kérdéseimre. többet, jobbat várok Tőled, tudod, a nagyfönököd is mondta....”
  • 81. napfenyfurdo_mutyi 2010. július 04. 20:45
    „olyan kihallt a varos...
    csak nem a melegfeszten vannak? xd”
  • 80. achilleus 2010. július 04. 20:00
    „78. hozzászólás Tapasztalt 2010.07.04. 19:32
    Figyelmedbe ajánlom 79. hozzászólás jozko 2010.07.04. 19:39 hozzászólását.
    A Fidesz legfőbb próbatétele az lesz, hogy ki tudja-e tépetni ezt a parazitát a nép-nemzet testéből még annak ellenére is, hogy egyesek úgy érzik (mert a parazita úgy kódolta őket), hogy ez az ocsmányság a testük része.”
  • 79. jozko 2010. július 04. 19:39
    „74-városi-: Lassan 60 éves leszek. Hidd el, én is hiteltelennek, sőt árulónak, a tagságot és az "eszmét" cerben hagyónak tartom az Mszp vezetőit! És valószínű, több okkal, mint Te. Jogutódként átvették az MSZMP helyét, felelősség tisztázása, vállalása helyett, évtizedeken át /az utolsó v álasztásokig/ kerülgették az egyre halmozódó és megoldásra váró társadalmi problémákat. Az Antall kormány regnálása alatt lélegzethez jutottak és úgy próbálták "vezetni" az országot, mintha misem történt volna. Részt vettek vagy szemet húnytak az állami vagyon elherdálásában, privatizélésében, szinte ellenőrizetlenül és visszafordíthatatlanul teret engedtek a "karvalytőkének", ebek harmincadjára hagyták jutni a gazdaságot...közben a legtöbben multimilliomossá váltak. Az újkeletű pártvezérek egyenesen demokratáknak nevezték/nevezik magukat, miközben fogalmuk nincs a munkásszolidaritásról. Ezek után még utolsó dobásként kikapartatták maguknak a gesztenyét a most lekomcsizott Mszp tagsággal, mintegy 50-en bemenekültek a parlamentbe. Onnan irányítják a megújulást...Ha az Mszp tagjai ezt elfogadják, megérdemlik.
    EDDIG SZERINTEM EGYETÉRTÜNK. Amiben nem: nincs szükség közönséges hangnemre-véleménynyilvánításra, elszámoltatásra igen. És nem mindenki felelőssége egyforma! A kollektív büntetés nem lehet igazságos! Akinek pedig vannak érdemei, képességei-dolgozzon a köz javára! Nem vagyok a Fidesz ellen-mellette sem, de nem agitálok ellene. Előttem ők most a bizonyítási stádiumban vannak!”
  • 78. Tapasztalt 2010. július 04. 19:32
    „nocsak achi?
    érdekes dolgok is történnek az elvtársak köreiben, körömszaggatástól, a levizelésen át, az akasztófáig, a jégcsákányig.
    Kiváncsivá tettél, mi köze is ezeknek a szegedi MSZP-hez???? Sajnos, én inkább ugy látom, hogy a kedvenc fideszed törvényalkotása közeliti rohamosan az idézett ötvenes évek diktatorikus feltételeinek bevezetését! Ugye Te sem ezt akarhattad...? És nem értem, miért gyülölködsz??? Teljhatalmon vagytok, lesztek-valameddig...”
  • 77. történész 2010. július 04. 19:15
    „Ez ami itt megy pont olyan amikor a Ganz MáVAG-ban 1956-ban. mindenki megkapta a párt támogató beszédet és hűségesen eleget tett a vezér elvárásának. Ha komolyra veszem a dolgot most pont az a helyzet olyan személyekkel alakul ki az új juss reményében mint akkor”
  • 76. nellyke11 2010. július 04. 18:59
    „Legjobb úton a megsemmisülés felé !”
  • 75. achilleus 2010. július 04. 17:25
    „74. hozzászólás varosi 2010.07.04. 17:05
    A szegedi MSZP mindenesetre a legjobb úton van a megújulás felé...
    Ebben a pártban egyébként mindig ugyanazok az emberek "újulnak" meg, egy kis "önkritika" /pl. elqurtuk/, és kész. Innen távozni csak megpuccsolással, biológiai megsemmisüléssel tudnak azok, akik jelentősebb pozíciót harácsoltak össze maguknak. A meghunyászkodás, az első vezető hátsó fele körüli sertepertélés, kiélezett pozícióban a krónikus alkoholizmus előny. Persze, ha hatalmi harc tör ki köztük - és ők vannak hatalomban - akkor érdekes dolgok is történnek az elvtársak köreiben, körömszaggatástól, a levizelésen át, az akasztófáig, a jégcsákányig.”
  • 74. varosi 2010. július 04. 17:05
    „Jozko! Nem én vagyok a családban a legerősebb. Az indulat abból fakad, hogy hiteltelen emberek hirdetik az igét. botoxildi, az öreg vitányi elvtárs, a sokat próbált kovácslászló et. És az újak,a bottka, újhülye és társai mitől lettek szocik? Sohasem dolgoztak igazi, valós munkahelyen csak az észt és a pénzt osztották. A FIDESZnek legalább fontos a HAZA, a hazafiság, nem akarja az agymosást, azt szeretné hogy gondolkodó, büszke polgárjai legyenek.
    logaritmus,csirén és társaik meg 1,5 hónapos FIDESZ kormányzás után osztják az észt, ahelyett hogy magukba néznének”
  • 73. achilleus 2010. július 04. 17:05
    „72. hozzászólás jozko 2010.07.04. 16:41
    Gyurcsány Ferenc ezen írásában semmi irónia nincs, ez csak egy alkalom neki a gyűlölködés szítására. Az ironikusnak tetsző hangvételen is átégeti magát a mérhetetlen gyűlölet, amelyet már meg sem próbál fékezni egy egészséges lélek védekező reakciója. Persze vannak sátánisták is, de ez az ember - bár súlyos befolyásoltság alatt áll - egyszerűen pszichiátriai beteg.”
92 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolcadik osztályos naplók titkai

Élővilágból biológia, gyakorlati foglalkozásból technika lett az elmúlt 40 évben a 8.-os osztálynaplók tanúsága szerint. Tovább olvasom