Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Biomassza és prémiumok kipipálva

Szeged – Két és fél órás vitában döntött a közgyűlés a prémiumokról, biomassza-erőmű létesítésről és termálvíz kitermelésről. Minden átment. A lakosság fél az üzemtől.

11.22: Vége a rendkívüli közgyűlésnek.

11.10: Keresztúri Farkas Csaba azonnali hatállyal lemondott a távhővel kapcsolatos felügyelő bizottsági tagságáról, nem akarja, hogy összeférhetetlenséggel vádolják. A közgyűlés 14 igen, 15 nem ellenében elutasította a javaslatot, mely kizárná Keresztúrit a szavazásból.

Kónya Gábor név szerinti szavazást kért biomassza ügyben. E szerint a közgyűlés 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadta az előterjesztést biomassza-erőműre és ugyanígy a termálvíz kitermelésre is. Közbeszerzési eljárás nem lesz. Szintén 15-14 arányban a prémium kifizetéseket és célokat is elfogadták.

Rendkívüli közgyűlés: égő állatok bűzétől félnek. Fotó: Frank Yvette (galéria)

A biomassza előterjesztés szavazása közben a karzaton LMP-s képviselők molinót feszítettek ki "Termálvizet a Tiszába?" felirattal. A másik oldalon "Zöld erőmű = kisebb rezsi" táblát tartottak a Fidelitas képviselői.

10.44: Kalmár Ferenc: Ezen a héten kedden az Európa Tanács odaítélte az Európa-díjat Tatának. Javasolja gratuláljanak a városnak. Szünet következik. 11.15-kor folytatjuk.

10.38: Haág Zalán (Fidesz-KDNP) szerint ott lett veszteség, ahol a polgármester nem hajtotta végre a közgyűlési döntést. Akik nem kapták meg a megítélt pénzt, azok nem tudtak vele gazdálkodni. Botka szerint, ha a Fidesznek nincsenek érvei, akkor dobják be Haág Zalánt.

10.32: Szentgyörgyi Pál ismerteti a cégek veszteségeit. Tóth Károly szerint akkor volna elég a humorérzék, ha nem a szegediek pénzéről volna szó.

Rendkívüli közgyűlés: égő állatok bűzétől félnek. Fotó: Frank Yvette (galéria)

10.22: Továbblépünk a második napirendi pontra. Mózes Ervin elmondja, hogy ez is törvénysértő. Itt (a 2012-es prémiumokkal kapcsolatban) most nem arról van szó, hogy támogatnak-e egy beruházást, hanem arról, hogy tudottan törvénysértő döntést hoznak, ami több tíz millió forintjába kerül a városnak. A 2013-as prémiumfeladatokra vonatkozólag csupán átdolgozást javasol a főjegyző.

Hegyi levegőt szívhatnak a szegediek

10.20: Solymos szerint a közbeszerzés garantálja az olcsóságát az energiának.

10.13: Póda Jenő (Fidesz) a súlyponti elemekre szeretne koncentrálni. Szerinte egyre terjedelmesebbek a törvényességi észrevételek, ráadásul politikai színezetet is felfedez bennük mostanában. De áttér a közbeszerzési ejárásokra, ahol úgy érzi, nagyon sok problémában ütköznek: esetenként "árfelhajtó kezdeményezésként" jelenik meg. Szerinte a jogszabályban az áll, hogy lehet, de nem kell ilyen esetekben közbeszerzést kiírni.

Megérti, ha aggódnak a rókusiak. De előbb tisztában kell lenniük vele, hogy egy 800 megawattos gázerőműre is van engedély a közelükben, ez egy "fél Paks", magyarázza.  Ettől még nem kell megvalósítani a biomassza erőművet - kiabálja be egy hang a karzatról. Ez igaz, mondja Póda, de itt továbbra is csak egy lehetőségről van szó.

Rendkívüli közgyűlés: égő állatok bűzétől félnek. Fotó: Frank Yvette (galéria)

10.07: Gyimesi László válaszol a polgármesternek: nem hegyi levegő jönne ki a kéményből, ahogy a gázmotoros fűtőművekből most sem az jön. Rákkeltő anyagok kerülnek ma a levegőbe, ennél jobb lesz a minősége a levegőnek, ha biomassza erőmű épül.

10.05: Szentistványi István szerint blöff az az adathalmaz, amit Bohács az elmúlt időszakban puffogtatott.

10.00: Gyimesi László (Fidesz) szerint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon barátait hallottuk az előbb. A büntetőjog közveszéllyel való fenyegetésnek nevezi, amit az előző órában műveltek a szocialisták. Fontos bizonyos dolgokat rendbe tenni: az erőmű 390 méterre lenne a lakóházaktól, nem úgy mint most (50 méter), ráadásul - hivja fel Nagy Sándor figyelmét - nem olyan tűzről lenne szó, mint egy egy szalonnasütés idején, sem hamu, sem füst nem lesz.

Rendkívüli közgyűlés: égő állatok bűzétől félnek. Fotó: Frank Yvette (galéria)


Botka szerint 19 ezer tonna fát akarnak elégetni és végre hallhatta a lakosság, hogy friss hegyi levegőt szívhatnak majd.

9.57: Nagy Sándor szerint beszédes, hogy ki mikor szólal fel, hogyan vesz részt a vitában és mit mond. Nincs igazi érve Bohácsnak, ez látszik az előző egy órából.  Kozma József is egyetért: Bohács magas hőfokon beszélt a semmiről.

9.51: Bohács szerint egy órája csak hazugságokat hallgatnak, a szocialisták semmit nem tettek az emberekért, mondja. A tényekről kéne beszélni, nem a hazugságokról, teszi hozzá.

Botka szerint a legolcsóbb és legátlátszóbb trükk a beruházást a rezsicsökkentésbe csomagolni. Valódi rezsicsökkentést a panelrekonstrukciós program és a 2009-es 5 százalékos áfacsökkentés hozott. Ha ugyanazt akarná a Fidesz, mint a szocialisták, akkor az lenne a legfontosabb, hogy ki adja olcsóbban az energiát, megszavnák a módosító indítványt a közbeszerzésről.

9.48: Solymos László szeretné tájékoztatni a lakosságot, hogy hazugság volt az, hogy csak lehetőséget biztosít a közgyűlés, mert visszavonhatatlan kötelezettséget írtak alá a  cégvezetők. Martonosi mondjon le!

Dögöket is égetnek majd?

9.43: Ménesi Imre (MSZP) szerint nem figyelnek a lakosság érdekeire. Azt üzeni a lakosság Bohácsnak - mondja -, hogy ha szaga lesz a biomassza üzemnek, akkor eljuttatják azt az újszegedi villájába! A lakók attól is félnek, hogy előbb utóbb állatokat is égetnek majd. Mi a fontosabb nekik, a saját zsebük, vagy százhetvenezer szegedi?

9.34: Keresztúri Farkas Csaba (Jobbik) szerint ő nem összeférhetetlen. Vagy, ha igen akkor például Nagy Sándor is az. Szerinte ő csókosként kap havi 500 ezer forintot az egyetemtől. A szocialisták már 60 éve hazudnak. 30 százalékkal kevesebb földgázt kell majd használni, ha létrejön a beruházás. Mit csináltak az elmúlt 10 évben? - kiabálja  a mikrofonba. Ez igenis rezsicsökkentsét eredményez Szegednek!

Rendkívüli közgyűlés: égő állatok bűzétől félnek. Fotó: Frank Yvette (galéria)


Botka azt mondja hiába kiabál Keresztúri, mindenki emlékszik, hogyan került a hőszolgáltató felügyelőbizottságába. A magántulajdonos fogadta el őt, így ő a magántulajdonos felügyelőbizottsági tagja, vagyis összeférhetetlen. A rezsicsökkentséről szólva 2009-ben a Bajnai kormány 5 százalékot csökkentett, ezzel szemben ma Magyarországon a legmagasabb az ÁFA kulcs. Ezt a Fidesz hozta. Aki valóban rezsicsökkentsét akar, azt szavazza meg, hogy közbeszerzési eljárást írjanak elő.

Keresztúri Farkas Csaba szerint nincs Fidesz-Jobbik mutyi, szavazott már meg olyan dolgot, amit az MSZP javasolt. Legyen közbeszerzés,mondja! Szavazza meg a módosítót, válaszolja Botka, de úgysem teszi!

9.32: Szentistványi István (LMP) szerint elpazarolnák a város termálkincsét, ha használati melegvízként hasznosítanák. A biomassza üzem teljes ellentétben van a lakosság érdekeivel, ráadásul az előterjesztő a legminimálisabb mértékben sem tájékozódott arról, hogy mit jelentene a lakosságnak.

Rendkívüli közgyűlés: égő állatok bűzétől félnek. Fotó: Frank Yvette (galéria)


9.29: Szentgyörgyi Pál (MSZP) szerint is hazugságokról van szó.

9.24: Nagy Sándor (Szabad Város Egyesület) szerint az aláírt szerződés szövege szerint kötelezettség vállalásról van szó. Bohácsnak tudnia kéne, hogy nem az számít, mit ír a papír tetejére, hanem, hogy mi áll abban. Ezek szerint hazudott, amikor arról beszélt, hogy csak egy lehetőségről szavaznak. Eddig csak az derült ki, hogy beruházónak biztos jó lesz, de arról szó sincs, hogy a szegedieknek mit okoz majd. Hiányolja a garanciákat és a pontos adatokat: azt sem tudni, hogyan akarják tisztitani a vizet, vagy mit történik havária esetén. Hazudnak a szegedieknek.

9.17: Solymos László, alpolgármester szerint Fidesz közeli befektetők zsebének töméséről van szó. A mutyi ellenére a Fidesz-KDNP frakció előző alkalommal megszavazta az előterjesztést. A magánbefektető előszerződéssel rendelkezik, ami 10-15 éves és akár 5-7 milliárdos elkötelezettséget is jelenthet, amire senki nem jogosította fel az aláírókat. Aki a mai napon támogatja a beruházást, kárt okoz Szegednek. A rókusiak országgyűlési képviselője, Bohács nem volt hajlandó elmenni a lakosok által szervezett fórumra, nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseikre. Olyan számokról beszél a projekttel kapcsolatban, melyekről a Fidesz-KDNP állítólag már hónapok óta tud, ám nem hozta nyilvánosságra. Miért nem?-kérdi. Szerinte azért mert nem valósak a számok. Az alpolgármester kéri Keresztúri Farkas Csaba kizárását a szavazásból, mert üzletileg érdekelt a projektben.

9.16: A biomassza erőművel kezdünk! Botka felhívja a figyelmet újra, hogy nyílt közbeszerzésre volna szükség az ügyben. Mózes Ervin szerint bár megérkezett egy kivonat a megvalósíthatósági tanulmányból az előző közgyűlés óta, az nem ad választ semmilyen fontos kérdésre. A fűtőmű egy lakótelep közepén helyezkedne el, ahol közintézmények is vannak, ráadásul egy szabály értelmében a közlekedés is beszorulna a lakótelepre. Ilyen magas építményt nem lehet abban a lakókörnyezetben építeni, SZÉSZ módosítás nélkül. A termál víz kitermeléssel kapcsolatban elmondja, hogy versenyeztetési eljárás nélkül nem lehet kutat fúrni önkormányzati területen, ilyen eljárás pedig nincs folyamatban. Komplett műszaki tervdokumentáció kell ahhoz, ha közterületen helyeznek el valamit, itt ilyenről szó sincs. Összegzett véleménye: sem jogilag, sem műszakilag, sem pénzügyileg nem tisztázott eléggé, súlyosan törvénysértő, tehát nem javasolja a megszavazását.

Botka László elmondja, 15 oldalnyi kérdésre 3 oldalnyi választ kaptak a megvalósíthatósági tanulmány kivonataként  képviselők. Ez semmiképp sem elégséges.

9.03: Botka László megnyitja a közgyűlést. Nincs napirend előtti felszólalás. A polgármester szerint mind a két előterjesztés, amit korábban nem írt alá súlyosan törvénysértő és a szegedi érdekeket is sérti.

Rendkívüli közgyűlés: égő állatok bűzétől félnek. Fotó: Frank Yvette (galéria)


8.45: Sajtótájékoztatót tartott a Fidelitas a városháza előtt. Velő Miklós a szervezet megyei elnöke elmondta, hogy kiállnak a rezsicsökkentés mellett. Szerinte a szegedi szocialisták az emberekkel szemben inkább a multikat támogatják. Az élelmiszerek ÁFÁ-jának 5 százalékos csökkentésére vonatkozó aláírásgyűjtésük csak figyelemelterelés. Ezzel szemben a rezsicsökkentés valódi életszínvonal emelkedéssel jár majd. Kérik Botka Lászlót, hogy álljon a szegediek oldalára.

Közgyűlés előtti sajtótájékoztató. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Bohács Zsolt ( Fidesz-KDNP) hozzátette a rezsicsökkentés éves szinten 90-100.000 forintos megtakarítást hoz majd a családoknak. A szocialisták idején 300 százalékkal emelkedett a gáz ára, a villanyé pedig 100 százalékkal. Ezzel ellentétben a biomassza erőmű valódi megtakarítást jelent majd, Szegeden 28.000 lakás rezsije csökkenhet így.


Korábban írtuk:

A „műsort" az önkormányzat holnapjáról tudják letölteni, a közgyűlést percről percre tudósítjuk.

Olvasóink írták

110 hozzászólás
  • 110. szegedivagyok 2013. április 29. 08:16
    „Tetszettek volna korábban gondolkodni, pl. a választások alkalmával.Ez a zemberekre vonatkozik.”
  • 109. zdi 2013. április 28. 23:43
    „Kedves goldvin! Az adott erőmű esetében nem az elgázosítható anyaggal tervezik a működtetést, hanem az égethetővel, faapríték tüzelésű kazánokban.”
  • 108. goldvin 2013. április 28. 21:31
    „Tisztelt Hölgyek, Urak!
    Előre is elnézést kérek, lehet, hogy hosszú és unalmas leszek, de szeretném Önökkel megosztani néhány tapasztalatomat termálvíz és biomassza ügyben.
    Termálvíz.
    Szegeden az első termálvizes fűtést az 1960-as években kezdték alkalmazni, az Újszegedi ligetben fúrt kútból, az akkor elkezdett lakótelep lakásainak fűtésére úgy, hogy a vizet közvetlenül bevezették a fűtési rendszerbe. Két év múlva az összes vezetéket és radiátort le kellett cserélni, mert a vízben oldódott anyagok lerakodtak, eltömték a vezetékeket.
    utána átálltak hőcserélős rendszerre, most nem tudom, hol tartanak.
    Az 1980-as évek végén termálprogram indult Csongrád megyében, Csongrádon, Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Makón. Állami támogatással termál kutakat fúrtak, távvezetékeket építetek, hőközpontokat alakítottak ki. Működtek a rendszerek, bár pl. Makón csak vegyszeradagolással lehetett megakadályozni a csövek eltömődését, a hőcserélőket évente kellet savazni. Aztán a rendszerek működtetése gazdaságtalanná vált, leálltak.
    Szegeden a kilencvenes években ismét fúrtak kutakat, kezdték alkalmazni a termálvizet. Használati melegvízként közvetlenül a lakásokba juttatták. A Csongrádi sugárúton, és a környékén sokan emlékeznek a csapból folyó büdös, sötétbarna löttyre. A tiltakozás hatására leálltak, hőcserélőben alkalmazták, úgy már nem érte meg.
    A visszasajtolás energiaigényes, és nem mindenütt alkalmazható.
    A beruházásnak is meg kell térülnie valahol, így az sem biztos, hogy ez összességében olcsóbb.
    Úgyhogy részletes, mindenre kiterjedő hatásvizsgálat, költségelemzés nélkül igen kockázatos az alkalmazásáról dönteni.
    Biomassza
    A biomasszára épülő energiatermelő erőművekben nem közvetlen elégetéssel termelik az energiát, hanem a biomasszának nevezett anyagból gázt képeznek, és ezt égetik el.
    Ha az alapanyag faanyag, apríték, energiafű, azt faelgázosító kazánokban gázzá alakítják, és az így keletkezett gázt égetik.
    DE, AMI A LÉNYEG! ILYEN GÁZT SOKFÉLE ANYAGBÓL LEHET ELŐÁLLÍTANI, TÖBBEK KÖZÖTT SZENNYVÍZISZAPBÓL, HÍGTRÁGYÁBÓL, STB.
    Az ezekből az anyagokból előállított gáz szállítása erősen ráfizetéses, felhasználása csak ott gazdaságos, ahol termelik. Azaz, ha ilyet is akarnak használni azt az erőműhöz kell szállítani.
    Arról nem beszélve, ha csak a fánál és az energiafűnél maradunk, az olyan termőterületeket von el, ahol sokkal jobban lehetne élelmiszert termelni.
    Nem véletlen, hogy pl. az EU már nem támogatja a bioetanol előállítását, mert az alapanyag megtermelése az élemiszerellátást veszélyezteti.
    Ki gondolja egyébként azt, hogy a magánbefektető ebből a projektből nem akarja kivenni a hasznát.

    Összefoglalva, Szeged képviselőtestületének százszor meg kellene gondolnia, hogy mire adja áldását.
    Ez sajnos nem működik, mert a mostani többséget a szakmai érvek nem érdeklik, lényeg a saját és a haverok zsebe.
    Az már csak hab a tortán, hogy benntartják a közgyűlésben a garázdaságért elítélt képviselőt, hogy meglegyen az egyfős többség.
    Még egyszer elnézést.
    goldvin”
  • 107. kormoska 2013. április 28. 09:53
    „A KÉPEKET megfigyelve észrevettem pár dolgot,ráadásul nem először!
    A fideszes képviselők arcát kell figyelni:Összeszorított száj,végletekig elszánt tekintet,durcás arckifejezések.....,mint a mikor Pistikének elveszik a játékát a nagycsoportban.
    Az Mszp-sek legalább mímelik a gondolkodást és próbálnak figyelni!
    Úgy látom nem csak Szegeden de országosan is,hogy a Fidesz a sértődöttek képviselők pártja(tisztelet a kivételnek).
    Mindegyiken az látszik,hogy valami komoly trauma érte őket kiskorukban:Kiközösítették őket,nem voltak pajtásaik,nem vitték el őket kirándulni,vagy esetleg fel voltak mentve tesiből:-)
    A baj az,hogy az országot is ilyen szellemben kormányozzák.Dafke és csak azértis megmutatjuk stílusban.Nem tárgyalunk senkivel,nem kell a véleménye senkinek,mi tudjuk az irányt.
    Igen,mi is tudjuk:Lefelé”
  • 106. Rubicon 2013. április 27. 21:31
    „A Széchenyi térre is kellene telepíteni egy kis mini biomassza erőművet, amit a téren levágott fűvel, falevéllel, nyesedékkel, eldobott papírzsepivel, cigarettacsikkel, rágógumi maradékkal, kutyagumival táplálva energiát szolgáltatna a városháza ilyen esztelen döntéseihez.”
  • 105. npeter 2013. április 27. 19:55
    „a biomassza eromuvet a simicska féle kozgep + az alfanova epiti es uzemelteti kozbeszerzes nelkul az alfa a szeho resztulajdonosa es mar alairtak atveszik a termelt energiat kfcs gyorsan atlatta a bio jobban fizet mint a szeho fb tagsag - bohacs lovejat ne is emlitsuk a rokusiak meg tuntessenek, szavazzanak szivuk szerint”
  • 104. macs 2013. április 27. 17:16
    „103. Francois,
    kösz, várom! Csak kérdezem, ott fektettél be, vagy csak alkalmazott vagy?”
  • 103. Francois 2013. április 27. 17:11
    „102. macs 2013.04.27. 16:29
    Hétfő előtt nem tudok neked, mert Románban , céges gépemen van rajta! Egyébként értelmetlen befektetés! Ez az én álláspontom, másnak más én tiszteletben tartom az övékét is, bár itt Makón végig aszisztálva én csak röhögök rajta! 10-15-ember tuti meggazdagszik Szegeden is a projekten! :)”
  • 102. macs 2013. április 27. 16:29
    „91. Francois,
    adnál egy linket az EU álláspontjáról a visszasajtolást illetően! Előre is kösz! :-)
    Nekem most az jutott eszembe, hogy amikor Szerencs közelében akartak hasonló erőművet építeni, akkor a legfőbb érv az volt ellene, hogy az üzemeléshez szükséges anyagok szállítása komoly környezetterhelést jelent és a közeli borvidék számára veszélyt jelent.
    Nos, ha egy borvidéket így kell félteni, akkor az embereknek mindegy?”
  • 101. lukrecia 2013. április 27. 15:08
    „Ha egy városba telepítik a biomassza erőművet nem is nevezhető zöldmezős beruházásnak. !! Ugyanis 50 km -es környezetből hozzák teherautókon az input terméket. Mitől zöld ez a tevékenység , amikor napi minimum 10-15 teherautó fordul a fuvarral ???? Zöldmezősnek csak egy sertés telep szomszédságában lehet , ahol ráadásul a energia fű is megterem, de még ott sem. Elég agyament ötlet ezzel egy lakótelepet fűteni, ahol közben teherautók szennyezik a levegőt miközben zárt technológia ellenére is illatozni fog különböző okokból. Na és mindezt nagy okossággal É-Ny tájolással elhelyezni, hogy a szél a városra hozzon mindent.
    Emlékeztek amikor buzaégetőnk, Karsai elvtárs a viharsarokba álmodott ilyet a szegedi pISTIKÉVEL ???
    A Nagykolícíó újabb bizonyítéka, és idáig ért a tervezet??? Most ezek csinálják más köntösben???”
  • 100. zdi 2013. április 27. 13:06
    „Kedves bootsco és expro! A legközvetlenebbül érintett környék képviselője kedden tartott a témában egy rendkívüli fogadóórát, ahol felvetődött az ötlet, hogy a pénteki közgyűlésen tiltakozni fogunk. A delmagyar.hu kedd esti cikkének alcímében leközölte ezt. Köszönet érte, úgy gondolom ezzel is sokat tettek azért, hogy mi is tegyünk magunkért. Ezekután azt már ne kérdezzétek, hogy a tegnapi szavazáskor három LMP-s aktivistán kívül mennyi tiltakozó vett részt! :(
    Ti is lehettek azok a valakik! Kezdhetjük! Ötlet?”
  • 99. expro 2013. április 27. 11:50
    „Csatlakozom a 95-ös hozzászólóhoz,
    kezdje már el valaki a tiltakozás megszervezését.
    én biztosan ott leszek...............ja és viszek magammal még egy embert,,,,,,”
  • 98. kormoska 2013. április 27. 10:33
    „Nem vagyok látnok,de MOST van egy látomásom!!
    Az óriási lakossági tiltakozás hatására majd nagy kegyesen kiviszik a városhatáron túlra a biomassza förmedvényüket,mondjuk a Sándorfalvi útra valahová.
    És utána majd sütkéreznek a dicsfényben(meg a tv-ben),hogy ők bezzeg FIGYELNEK A VÁLASZTÓK EGÉSZSÉGÉRE.Tuti,hogy van 1 ilyen"béta"verzió,de ők így is pénzüknél maradnak.
    Az utóbbi egy hétben ez a biomassza ügy és a Nemzeti Dohányboltos mutyizás itt a Dél -Alföldön rengeteg embernél kiverte a biztosítékot!
    Annak idején Horn Gyuláéknak is volt 2/3-juk,mégsem csináltak ennyi aljasságot,de a most letámadott Laborc S.is elsőbálozós kisdiák ehhez a vérnarancsos társulathoz képest.......”
  • 97. zdi 2013. április 27. 09:36
    „96.Francois: ok. így másképp hangzik.”
  • 96. Francois 2013. április 27. 09:17
    „94. zdi rosszul írtam, nem én nyerészkedtem, legalább rendbe tették a 20 éve lomos területet! Én ezzel meg a környezetemben élők már jól jártak! Más kérdés a csatornások meg tönkre tették! :) Egyébként házam és lakásom közt ingázva végig aszisztáltam a történteket, kriminális volt......”
  • 95. bootscode 2013. április 27. 09:13
    „Az, hogy itt panaszkodnak az emberek, semmit sem ér. Oda kell menni és megakadályozni az erőmű építését. Jó lenne, ha ezt valaki megszervezné.”
  • 94. zdi 2013. április 27. 09:07
    „91.Francois: Itt azon vigyorogsz, hogy más kárán nyerészkedtél? Ezzel ahozzászólással nem rendszert, magadat minősítetted!”
  • 93. mazsom 2013. április 27. 08:55
    „Ezek a 15-en igent szavazók merre laknak? Vigyük nekik a biomasszánkat összegyűjtve, hátha akkor is ilyen lelkesek lesznek Mr. Egyengedély/10M urak.”
  • 92. roxper 2013. április 27. 08:53
    „Szeretném megkérdezni a nagytudású helyi narancs képviselőket, hogy mivel járultak hozzá a munkanélküliség növekedéséhez, hogy sikerült elérni, hogy 12%-on álljon ez a mutató, miközben alsó hangon is fél millióan dolgoznak a hanyatló nyugaton! A dohánybiznisszel pedig tovább fogják mélyíteni a munkanélküliséget, csak "gratulálni" tudok!”
  • 91. Francois 2013. április 27. 08:17
    „Egyébként ha valaki komolyabban utána olvasna, a vissza sajtolást az EU nem támogatja. :) Itt makón is épült semmivel sem olcsóbb. Józan paraszt ésszel gondolkodva is évtizedek mire vissza fordulna valami! Akkorára meg költeni kell rá! :) Kb akkora sikertörténet lesz ez mint makón a fürdő! Itt egyszerűen csak pár ember meggazdagodásáról szól a történet! Én itt makón végig aszisztálttam, jókat röhögtem rajta, kisregényt tudnák róla írni! Teljesen mindegy , megfogják építeni, mert iszonyatos lóvék fognak zsebre vándorolni. Remélem fű alatt ott is olyan jól jár valaki velük , mint itt én. :) :) :) :)”
110 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Buszban csempészték a kábítószert

Összesen 8 kilogramm kábítószert találtak a rendőrök és a pénzügyőrök két Lengyelországba tartó autóbuszban a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen a napokban. Tovább olvasom